Süsü eltartja szülőatyját

– Ugye, nem készül olyan interjú önnel, ami ne a Süsüvel indulna?
– Nem bizony. De ennek örülök. A gyerekeknek szóló írásaim közül a Süsü a legkedvesebb és a legsikeresebb. Ennek egyszerű a magyarázata: a könyvvel ellentétben a televízió sokkal több érdeklődőhöz juttatja el ugyanazt a történetet. És számoljuk csak ki, éppen harminc éve készült a Süsü első része. Hogy ez a bábfilmsorozat ennyire népszerű lett, az a remek csapatmunkának köszönhető. Az író mellett fontos alkotótárs a zeneszerző, a rendező, a díszlettervező és a hangjukat kölcsönző színészek.

– Hogyan született meg a mese?
– A televízió rendelte meg. Először csak egy epizódot írtam, az ötvenperces bábfilm kerek egész. Mivel kiugró volt a fogadtatása, biztattak, hogy folytassuk. És további kilenc rész készült. Hogy mennyire időtálló lett, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy máig ismétlik a tévében, könyvek, kazetták sora jelent meg, nemrég pedig egy DVD-kollekció került forgalomba.

– Mondhatni, hogy a Süsü, a Mirr-Murr, a Pom Pom, a Nagy Ho-ho-ho-horgász lettek irodalmi munkásságának ékkövei?
– Én alapjában véve költő vagyok. Hajdanán ezen a pályán indultam el, több mint tíz kötetem jelent meg, mindmáig írok verseket. Igen szegény körülmények között kezdtem, már akkor sem voltak könnyű helyzetben a fiatal költők. Szerencsére összehozott a sors Kormos Istvánnal, aki nemcsak gyönyörű gyermekkönyveket írt, hanem a Móra Ferenc Könyvkiadó szerkesztőjeként is jeleskedett. Egyszer fülön csípett, és arra biztatott, írjak a gyerekeknek. Kipréselte belőlem az első mesémet, az Egy szürke kiscsacsit. Ebben szerepelt először Mirr-Murr, a kandúr, illetve barátja, Oriza-Triznyák, akik később nagy kedvenccé váltak. Kormos ügyes pszichológus is volt: ezt a könyvemet egy neves festővel, Bálint Endrével illusztráltatta. Végleg megnyert a műfajnak, beszabadultam a mesebirodalomba.

– Tegyük hozzá: nagynevű írók közé!
– Abban a korban sokakat perifériára szorítottak, és a gyermekirodalomban találtak menedéket. Többen a mai napig aktívak. Érdekes módon az utánunk következő generációkból egy csomó fiatal írónak, költőnek támadt és támad kedve gyermekkönyvírásra. Szívesen segítem őket, akár csak azzal, hogy ajánló sorokat írok a műveikhez.

– Ezek szerint versírásból nem lehet megélni?
– Verset nem lehet mindig írni. Az időt pedig el kell valamivel tölteni. Petőfi Sándor igen termékeny költő volt, ettől függetlenül sok minden mással foglalkozott. Én is kalandoztam a műfajok között, a versek, a regények mellett filmet, színdarabot, hangjátékot is összehoztam, de valahogy mégis a meseírásnál horgonyoztam le. Szolidan meg is élek belőle.

– Holott a Süsü jól jövedelmező üzletággá vált!
– Európában számos tévécsatorna műsorára tűzte a sorozatot, díjakat is nyertünk vele különböző fesztiválokon. Ha ez a kedves kis sárkányfigura tőlünk nyugatabbra születik, még nagyobb karriert fut be üzleti vonatkozásban. Azért sokat tanultunk az évek során a külföldi példákból, Süsü szépen kinőtte magát a hazai reklámpiacon. De számomra sokkal fontosabb, hogy harminc év alatt sem felejtették el az emberek. Talán a halhatatlanok társulatába is befogadják…

– Amikor társasjáték vagy ujjbáb készül a figuráiból, ahhoz engedélyt kell kérni öntől?
– A szerzői jogi törvény azt is kimondja, hogy az alkotóknak, így az írónak is, elidegeníthetetlen joga van a műveivel kapcsolatban. Amennyiben a televízió, a könyvkiadó vagy valamelyik reklámcég bevételhez jut egy mesealak által, abból jogtulajdonosként én is részesedem.

– Nem furcsa, hogy 74 évesen még mindig a mesék bűvöletében él?
– Ez nincs korhoz kötve! Azzal, hogy gyerekeknek írok, frissen tudom tartani az agyamat. Nekem a végtelen képzeletükkel és befogadóképességükkel kell versenyeznem. Meggyőződésem, hogy az irodalmat nem lehet gyermekirodalomra és felnőttirodalomra osztani. Mindkettő egyenrangú! Erre Weöres Sándor a legjobb bizonyíték, de említhetem Móricz Zsigmond, Móra Ferenc, Szabó Lőrinc vagy Molnár Ferenc nevét is.