Száz zenész egy csárdában

Öt éve tölti be a 100 Tagú Cigányzenekar elnöki tisztét. Évekig Nyugat-Európában kereste a kenyerét, de sosem jutott eszébe disszidálni, ahogy akkoriban mondták. A neves prímás nem engedett a kísértésnek, mert fontosabb volt számára a családja. Kapott pedig csábító felkéréseket, hívták például az amszterdami Konzertgebau Zenekarba.

– Hogyan emlékszik a negyedszázados együttes indulására?
– Bár nem vagyok az alapító tagok között, mégis részese lehettem, amikor az ötlet megfogant. Ugyanis idősebb Járóka Sándor veje vagyok, és én is jelen voltam azon a bizonyos temetésen 1984-ben, amikor a nagy népszerűségnek örvendő prímáskirályt mintegy ezer cigány muzsikus kísérte utolsó útjára. A tisztelet parancsolta, hogy ilyen sokan eljöjjenek. Mi, romák megadjuk a módját a gyásznak. Olyan szívszaggatóan, méltóságteljesen szólalt meg a nóta, hogy valaki meg is jegyezte: milyen kár, hogy csak a tragédia alkalmából muzsikálunk ennyien együtt. A gondolat csírája megfogant, és a következő évben megszülethetett az együttes. Körülbelül hat év után csatlakoztam hozzá, addig jobbára külföldön zenéltem.

– Nem csupán szófordulat, hogy az apósa prímáskirály volt, hiszen valóban megkoronázták.
– Detroitban, a Budapest Vacsoraklubban adták át neki a díszes plakettet. Valódi palást és korona is járt a megtisztelő címhez, amit ő 1973-ban kapott meg. Jelenleg Boross Lajos viseli a prímáskirály rangot. Bár akadnak köztünk önjelölt királyok is…

– Sokak szerint idősebb Járóka Sándorral egy életforma is távozott. Mégis, mire okította önt az apósa?
– A feleségemet is úgy ismertem meg, hogy Járóka Sándor zenekarában voltam tanuló. Hálás vagyok a sorsnak, hogy ebbe a kiváló iskolába vezérelt. Amikor bekerültem a családba, sok minden mást is tanultam az apósomtól. Például azt, hogy sohase ítéljek elhamarkodottan és haragból, hogy ne legyek ilyen forrófejű. A Kos jegyében születtem, úgyhogy nehéz volt megszoknom, hogy ésszel döntsek és féken tartsam az érzelmeimet.

– Néhány éve már elsiratták a cigányzenét, mondván, nem kell az már senkinek. Valóban ilyen siralmas a helyzet?
– Nem azért nincs a vendéglőkben cigányzene, mert nem szeretnék a vendégek, hanem azért, mert nem tudják megfizetni. Ráadásul a gyorséttermek és pizzériák is elcsalogatják az embereket, újabban ilyen helyeken trendi családi ünnepeket tartani. Bár megesett, hogy egy módos férfi egy hajón rendezett partit a születésnapjára, és odarendelte magának a zenekarunkat. A cigányzene nem haldoklik. Igaz, általában a magyar nótát értik alatta, aminek semmi köze a roma folklórhoz. Biztató, hogy bárkinek említem a 100 Tagú Cigányzenekart, mindenki tudja, miről beszélek. A fellépéseinken sokszor fiatal közönségnek játszunk, és fantasztikus fogadtatásban van részünk.

– Tulajdonképpen hány tagja van a száztagú zenekarnak? Nem pont száz, annyi bizonyos.
– Általában százan szoktunk fellépni, mert az egy szép kerek, misztikus szám. Ám az együttesben majd’ százötvenen vagyunk, a tagok az ország minden részéről járnak a próbákra: Debrecenből, Ózdról vagy épp Kápolnáról. Tizenegy prímásunk van, köztük nagy múltú és szépreményű, tehetséges muzsikusok. A zenekar főprímása például a Liszt-díjas Lendvay Csó­csi József, aki a Zeneakadémián a különleges tehetségek osztályába járt, és aki beutazta a világot a Rajkó zenekarral. Hadd büszkélkedjem vele, hogy az egyik fiam is az ígéretes tehetségek sorába tartozik. Rigó Dávid 27 évesen a legifjabb prímása a felnőttzenekarnak. Ő egy időben átpártolt a zongorához, és felvették Szentpéteri Csilla osztályába, majd gitárt vett magának, azt a mai napig se tette le. A kisebbik fiam szintén a zenekar tagja, ő cimbalmos lett. Sőt, már az egyik unokám is próbálkozik e hangszerrel, bár ő még csak állva éri fel a cimbalmot.