Ez nem egy rendes akciófilm

– Ha ez egy rendes akciófilm lenne, akkor mindannyian tudhatnánk, hogy ez a viszonylag szerény iroda itt, a Bem rakparton, amely egy bioenergia-szolgáltatóé, nyilvánvaló fedőszerv, ahol is a csodás titkárnők „Laci angyalaiként” foggal kapják el a főnökükre kilőtt lövedéket… Megnézhetném a titkos alagutat?
– Ha ez egy rendes akciófilm lenne, akkor sem, de így, hogy legfeljebb csak a lágyszárú növények elégetésére használható berendezé­sekről szóló tanulmányokat találhat nálunk, félek, nem szolgálhatok olyan szenzációkkal, mint amilyenek most hozzánk kergették.

– Miért, az Európában elrejtett atombomba csupán csak a bulvársajtó agyában létezik?
– Erre csakis kétféle válasz lehetséges: a hír vagy igaz, vagy nem. Én magam inkább nemmel szavaznék.

– És miért?
– Egyrészt nem nagyon hiszek a feltűnés nélkül ide-oda hurcolászható atombombák legendájában. Ugyan tudjuk, hogy az egykori Szovjetunióból jó néhány kényes hadi eszköz eltűnt, de tudjuk azt is, hogy például Irán a teljes gazdasági hatalmát bevetve sem képes még atombombát előállítani. És a rendes akciófilmekben szereplő, aktatáskákba épített atomtölteteket sem látta még soha senki. Ezzel együtt minden hírt, amely a nukleáris, a vegyi vagy a biológiai fegyverekről szól, minden szolgálatnak illik komolyan vennie, különösen a hétfői bejelentés óta.

– Akkor vegyük komolyan. Mit tenne, ha még mindig a hírszerzés főnökeként olvasta volna ezt az információt?
– Megette a fene azt a hírszerzést, amelynek a főnöke az újságokból tájékozódik… Mint ahogy ez esetünkben is az eredeti hír a CIA-é volt, amit az újságírók tettek közkinccsé.

– Szóval mit tenne?
– Ha mint szövetségest hétfőig – ráadásul európai, vagyis ezek szerint veszélyeztetett szövetségest – nem tájékoztatott volna az amerikai hírszerzés, azt hiszem, semmit. Azóta viszont nyilván mi is fokoznánk tevékenységünket, ahogy az Egyesült Államok is riasztotta a világ minden táján lévő nagykövetségeit, az amerikai külügyminisztérium pedig globális utazási figyelmeztetést adott ki az esetleges al-Kaida-megtorló akciók miatt.

– Visszatérve a remélhetően nem létező atombombára: hová dughatnak el Európában egy ilyen szerkezetet?
– Fikciós kérdésre csakis fikciós választ adhatok. Szerintem, ha a szándék komoly, akkor az al-Kaida továbblép az eddigi, egy-egy város elleni támadás koncepcióján, mert ilyen már többször is volt: New Yorkban, Londonban, Madridban. Ha az eddigieknél is elrettentőbbnek szánnak egy következő támadást, akkor például egyszerre több helyen készülhetnek robbantani. Mondjuk négy-öt ország négy-öt emblematikus helyszínén, hogy jelezzék: elpusztíthatatlanok, és nemcsak szemtől szembe, például Afganisztánban képesek felvenni a küzdelmet, hanem az őket támadók hátországaiban is.

– Hova dughatnak el Magyarországon egy atombombát?
– Ha egy adott országban a hírszerzés erős, jól informált, akkor sehova. Akkor általában odébb megy a terrorista.

– Most már csak azt kell tudjuk: milyen erős is a magyar titkosszolgálat?
– Kissé visszás lenne ezt nekem megítélni. Azt azonban elmondhatom, hogy ott a legjobb a hírszerzés, ahol a tevékenységükről egyetlen hangot nem hallani. Lássuk be, ez nem Magyarország… Az utóbbi években sok olyasmit tapasztaltam, ami a szolgálatoknál uralkodó zűrzavarra utal.

– Például?
– Például ilyen volt legutóbb a miniszterelnök kairói útja. Ezzel kapcsolatban összesen csak két probléma lehet. Az egyik: a hírszerzés nem tudott arról, hogy Egyiptomban két nappal később forradalom tör ki. A másik, hogy tudott… Vagyis a magyar miniszterelnök nem mehetett volna oda.

– És ha szóltak neki, de ő mégis az indulás mellett döntött?
– Akkor a hírszerzés főnökeként odaállok a különgépe elé. És ha ezért leváltanak, lecsuknak, akkor az is rendjén van, mert nekem ez a dolgom, erre esküdtem.

– Ugyebár lassan húsz éve nem vagyunk képesek szembenézni a múlttal: a napokban éppen újabb félezer egykori titkos ügynök neve jelent meg az interneten, korábban pedig ötvenezer ügynök adatait akarták nyilvánosságra hozni.
– Ha nem a legkomolyabb kérdések egyikéről lenne szó, akár szórakozhatnék is azon, mekkora a hozzá nem értés ezen a területen. Nem akarom megbántani a politikusokat, de aki mondjuk néhány hete az agráriumból érkezett a parlamentbe, miből gondolja, hogy profi a hírszerzésben is? És ugyanígy: rengeteg bajt okoznak az állandósult írhatnékban szenvedő történészek, akik véleményt mondhatnak mindenről, miközben a szakma nem válaszolhat… És a laikusokat se felejtsük el, akik egész egyszerűen összekeverik a hazai elhárításnak súgó házmestereket a nemzet biztonságáért akár az életüket is áldozó ügynökökkel. Egyikük sem képes megérteni, hogy a titkosszolgálat csak addig titkos, amíg valóban az, és hogy nincs határvonal a működésben. A titkosszolgálatnak nincs eleje és nincs vége, itt csak folytonosság van, vagyis nem lehet kiragadni egy bizonyos időszakot, hogy akkor a rossz fiúk dolgoztak, most viszont a jók, mert ez nem igaz. Sem a módszerek, sem a célok nem változnak. Nincs jó és demokratikus, valamint rossz és diktatórikus szolgálat, hanem csak egyfajta van, amely korántsem úgy és olyan módon végzi a dolgát, ami megfelelne a civil erkölcsöknek.