Rendíthetetlen a hitünk

– Hétről hétre csodálattal nézem, ahogy mindig más énekes bőrébe bújva, bámulatosan utánozza le az illető hangját, mozdulatait. Mennyire nehéz ez a műfaj?

– Sokkal nehezebb másvalakire átállítani a hangomat, mint amikor önmagamat adom, ugyanakkor könnyebb dolgom van, mint egy olyan énekesnek, akinek rendkívül jellegzetes, markáns énekhangja van – például Oláh Ibolyának –, ami óhatatlanul elő-előbukkan. 2017-ben már szerepeltem a Sztárban sztár műsorban, de akkor még nagyon izgultam, túlzottan „ráfeszültem” a produkciókra. Az elmúlt évek belső változásainak köszönhetően most lazábban, könnyedebben tudtam készülni az átalakulásokra: beleteszek mindent, de közben nem görcsölök rá, nem hajszolom a győzelmet, egyszerűen élvezem az egészet. Valószínűleg ezt látják, érzik a zsűritagok és a közönség; a nézőknek ezúton is hálásan köszönöm, hogy hétről hétre ennyien szavaznak rám.

– Milyen belső változásra utalt? Mekkora utat járt be azóta, hogy 2012-ben megnyerte az X-Faktor harmadik szériáját?

– Az én szakmámban az előadóművészek egy része folyamatosan attól retteg, vajon meddig kell még a közönségnek, és bármit hajlandó megtenni azért, hogy minél tovább a színpadon és a képernyőn maradhasson. A győzelmem után ezzel a félelemmel én is megküzdöttem, szinte minden fellépést elvállaltam. Négy-öt évvel ezelőtt jutottam el arra a szintre, hogy már tisztában vagyok a határaimmal, és megtanultam nemet mondani. Nem hajszolom a pénzt sem, sokkal inkább érdekel, hogy azt képviseljem, amiben hiszek, és azok előtt, akik kedvesek nekem, hogy tiszta ember maradjak. Az a legeslegfontosabb számomra, hogy a csa­­lá­domban a mostani békesség megmaradjon.

– Mindig büszkén emlegeti, hogy öt gyermek édesapja – a nagyobbak már tinédzserkorba léptek, a legkisebb pedig három éve született –, de egyébként nem mutogatja sokat a családját a közösségi médiában, a bulvársajtóban. Pedig a rajongók szívesen hallanának többet is önről.

– A személyiségemből fakad, hogy szeretném őrizni a magánéletem. Nikivel, a feleségemmel ajándékként tekintünk a csemetékre, de azt sem tagadjuk, hogy nem könnyű az élet ekkora gyereksereggel. Nagy boldogságban élünk, de a mi házasságunk sem tökéletes, hiszen az elmúlt közel húsz évben számos nehézséggel kellett megküzdenünk. Abban az esetben szoktam szívesen nyilatkozni magunkról és az érzéseinkről, ha úgy érzem, hogy ami velünk történik, talán másoknak is a segítségére lehet.

– Hogyan tudja összehangolni a nem kimondottan családbarát hivatását, a fellépéseket a magánéletével?

– Ennek az a „titka”, ahogy korábban említettem, hogy már megválogatom, mit vállalok el. Úgy alakítottuk ki az életünket, hogy legtöbbször hétköznaponként itthon vagyok a családommal – én viszem-hozom a gyerekeket, főzök a feleségemmel, intézzük az ügyeinket –, és a hétvégék az én munkanapjaim a fellépésekkel. Nikivel folyamatosan olyan légkör megteremtésére törekszünk, hogy mindenki szeressen itthon lenni.

– Hazánkban a zenei világ is Budapest-központú, ön viszont Salgótarjánban él a családjával. Miért éppen ott alakították ki a családi fészket?

– Miután megnyertem a tehetségkutatót, 2013 januárjában felköltöztünk a fővárosba, és hét évet ott laktunk. Ez az idő pont elég volt arra, hogy utána úgy döntsünk, visszajövünk a szülőhelyünkre, Nógrád vármegyébe. A média- és a művészvilág olyan kegyetlen tempót diktált, hogy állítom, az a hét év duplán számít az életemben. A sok fellépés akkoriban, akármennyire is élvezem az éneklést, rengeteg energiát kivett belőlem, kezdtem rosszul érezni magam a bőrömben, tartottam a kiégéstől. A lehető legjobb döntést hoztuk azzal, hogy hazajöttünk Salgótarjánba, mi itt vagyunk otthon. Elmondhatatlanul szeretek a koncertek után ha­­za­­érkezni! Bevallom, hetente egyszer-kétszer elsírom magam például azon, hogy milyen szép házban, rendezett körülmények között élhet a családom. Nekem ez a mai napig nem természetes.

– Érthető, hiszen nagyon szerény körülmények között nőtt fel, a nélkülözést is ismeri.

– Az anyagi helyzetem megváltozott, de az értékrendem örök. Sosem fogom elfelejteni, hogy honnan indultam. Szülőként a legnagyobb nehézséget számomra az jelenti, hogy a mai rohanó világunkban olyan értékeket adjak át a gyerekeimnek, amikben annak idején én is felnőttem.

– Hívőként éli az életét?

– Igen, Isten jelenti az origót, a családommal a bibliai alapelvek szerint élünk. A hitünk rendíthetetlen, és valószínűleg a belső békességem miatt nem részegít meg a siker vagy a pénz. Gyakran szoktam mondogatni, amikor haragot, indulatot, keserűséget látok valaki szívében, hogy mindenre Jézus Krisztus a megoldás.

– Fiatal kora dacára kapott már Nemzetiségekért és Esélyegyenlőségi Díjat is, a Roma Soul zenekarban az ősi autentikus cigányzenét a modern popzenével ötvözi. Mit jelent a roma származása? Mennyire meghatározó, hogy honnan jött?

– Én kifejezetten hálás vagyok az Úrnak, hogy cigánynak vagy romának születtem – mindegy, melyik szót használjuk. Biztos vagyok benne, hogy az Isten nem kiszúrásból teremtette a cigány népet, hanem jókedvében! Számos roma előadó azt emeli ki, hogy őrá máshogy néznek, neki dupla annyit kell dolgoznia. Természetesen én is tudnék olyan eseteket mondani, amikor hátrányosan megkülönböztettek, de sokkal több olyan példám van, amikor elismertek, megtiszteltek, dicsértek – és én ez utóbbiakat raktározom el, ezekből építkezem. Azoknak a romáknak, akik csak a negatív dolgokat engedik be, sérül a lelkük, csorbul az identitásuk, teljesen összezavarodnak, és azt gondolják, hogy a cigány származás az egész életüket elrontotta. Pedig nem! El szoktam mondani a hőbörgőknek, hogy már csak azért is sántít az ő gondolatmenetük, mert ha Magyarország egy kimondottan rasszista ország lenne, akkor én nem nyertem volna meg az X-Faktort, nem járhatnék minden héten koncertezni, és nem hívott volna a TV2 sem a Sztárban sztárba. Én szeretem ezt az országot, szeretek romaként itt élni.

– Mikor, hol van lehetősége megosztani ezeket a gondolatokat?

– Már hat éve tartok motivációs előadásokat általános és középiskolásoknak, egyetemistáknak és szülőknek. Trénerként pályázom, több országos turnén jártam már. Nógrád vármegye a szívügyem, például Bátonyterenyén az iskola hivatalos motivációs trénereként dolgozom. Havonta többször bejárok a gyerekekhez, a tapasztalataim alapján tanítom őket az életre, igyekszem átadni az értékrendemet. Az egyik fontos üzenetem a cigányságnak, hogy felelősek vagyunk magunkért. Úgy kell viselkednünk a másik emberrel, ahogyan szeretnénk, hogy velünk viselkedjenek. Ha tiszteletet akarunk, akkor nekünk is tisztelnünk kell a másikat.

– Elfogadják öntől a tanítást, nem érzik esetleg kioktatásnak?

– Életem különleges ajándékának tartom, hogy bárhová megyek, nagy tiszteletet kapok a cigányoktól és a nem cigányoktól egyaránt. Szerintem az emberek azt érzik, hogy én mindenhol – a kereskedelmi tévében vagy az ország távoli sarkában egy falunapon –, mindenkivel olyan közvetlenül és tisztelettel beszélek, ahogyan annak idején Karancslapujtőn, a szülőfalumban tanultam és tettem. Erről eszembe jutott, hogy nemrég egy falunapon a koncert végén egy cigány család meghívott magukhoz: „Gyere, Gergő, jó nokedlit főztünk!” Éhes voltam, és nem kellett másfelé rohannom, úgyhogy elfogadtam a kedves invitálást. Láttam rajtuk, hogy alig hisznek a szemüknek, amikor velük tartottam a szerény kis házukba, erre nem számítottak. Én nem tartom különbnek magam egyetlenegy embertől sem, azért mentem, mert jó szívvel hívtak.