Tornádók nyomában

– Számos film készült már a viharvadászokról, a legfrissebb az idén nyáron debütált Twisters – Végzetes vihar címen. A történet szerint vi­har­vadászok erednek a tornádó nyomába, igyekeznek bejutni a közepébe, hogy jobban megértsék ezt a félelmetes természeti jelenséget, és megpróbálják eloszlatni vagy legalábbis megszelídíteni, hogy ne rombolja le a közeli várost. Egyáltalán, lehetséges ez a kül­­detés?

– Akciófilmről beszélünk, így bőven belefér, hogy az alapötlet nem számol a valósággal: aki megpróbál bejutni egy tornádó közepébe, az életével játszik, és megszelídíteni sem igen lehet. Az viszont helytálló, hogy a viharvadászcsapat által bevetett ezüst-jodidot a napi gyakorlatban is használja a mezőgazdaság a jégeső-elhárításban, hogy csökkentsék a lehulló jégszemcsék méretét, így azok kevesebb kárt okoznak.

– Elöljáróban érdemes tisztázni a fogalmat: mi is az a tornádó valójában?

– Nem más, mint egy hevesen forgó légoszlop, ami jellemzően valamilyen gomolyos szerkezetű felhőből, többnyire zivatarfelhőből nyúlik le. Néhány tíz, néhány száz méter átmérőjű képződmény, amit akkor nevezünk tornádónak, amikor a forgásnak valami jele van a felszínen: felkavarodó por, törmelék, a keletkezett károk. Időben tarthat néhány percig, de lehet hosszabb életű is. Az erősebb tornádók jellemzően szupercellából születnek. Ezt a jelenséget az különbözteti meg a hagyományos zivatarcellától, hogy egy örvénylő, forgó feláramlás van benne, melyet az említett tornádón túl egyéb szélsőséges kísérőjelenségek – szélvihar, heves jégeső – követhetnek. Hogy pontosan mikor és hol alakul ki tornádó, az előrejelezhetetlen, ahogy az is eléggé véletlenszerű, hogy milyen mértékű rombolást végez. A tornádók erősségét egy 0–5-ig terjedő skálán határozzák meg. Már egy 4-es erősségű is kegyetlen pusztítást tud végezni, az 5-ös kategória pedig gyakorlatilag mindent leradíroz a föld színéről.

– Miért lett tornádóvadász, hogyan érintette meg ez a szenvedély?

– Már gyerekként izgatott, várakozással lestem az égboltot, ha zivatar közeledett. Amikor megdördült az ég, azonnal kiszaladtam figyelni a történéseket. Önmagában a látvány is lenyűgözött, a háborgó égbolt, a villámlások, egy-egy olyan ritka jelenség, mint egy tuba vagy egy tornádó. A legnagyobb misztérium volt számomra, hogy mindez miért és hogyan jön létre. Akkoriban még nem volt internet, elérhető szakirodalom is csak kevés. Feljegyzéseket és rajzokat készítettem, időjárási naplót vezettem, és hogy a nagyobb térségi folyamatokról is legyen valami fogalmam, az esti időjárás-jelentésekből tájékozódtam. Fénymásolt térképekre rajzolgattam be a frontvonalakat piros, kék, lila ceruzákkal, esténként pedig térdelőrajtban vártam az időjárás-jelentést, és imádkoztam, hogy abban a pár kritikus másodpercben, amíg látszanak a képernyőn a frontok, ciklonok, addig a bemondó éppen ne takarja ki az objektumokat. Ez volt a hőskor, amikor minden információmorzsáért meg kellett küzdeni. Aztán a '90-es évek vége felé az internet elterjedésével egyre több ismeretre tettem szert, az ezredforduló környékén pedig már elindultak a különböző amatőr meteorológiai fórumok, és egymásra találtak azok az emberek, akik addig azt hitték, hogy egyedül vannak a viharok iránti szenvedélyükkel. Egy barátommal 2005-ben megalapítottuk a szupercella.hu weboldalunkat, ahol ilyen témájú írásokat publikáltunk, előrejelzéseket készítettünk speciálisan a heves viharokra kihegyezve. 2010-ben pedig tovább bővítve a tevékenységünket, létrehoztuk a Viharvadászok Egyesületét. Vi­har­va­dász­képzést indítottunk, a közösségi médiában is aktívan jelen vagyunk, valamint a HungaroMettel is együttműködünk.

– Hogy néz ki egy viharvadász-akció?

– Amikor gyerekként elkezdtem nézegetni az eget, kiálltam a kert végébe a kis fekete-fehér filmes fényképezőgépemmel, és megörökítettem, amit éppen tudtam. Ezt még nem nevezném viharvadászatnak. Ahhoz, hogy azt vadászatnak nevezhessük, követni kell a vihart valamilyen módon, autóval, vonattal, vagy akár biciklivel is, lényeg, hogy eljussunk oda, ahol éppen zajlanak az események. Az időjárási modellek térképeit elemezgetve már pár nappal korábban látjuk, hogy egy adott térségben heves viharra, szupercellára vagy tornádóra is lehet esély. Az adott időszakban igyekszünk már az események előtt a helyszínre érkezni. Előfordul, hogy az égbolton akkor még egy szál felhő sincs, de a légköri mérések, az időjárási modellek mutatják, hogy órákon belül robbanni fog a helyzet. Amikor végre megjelennek az első gomolyfelhők, a műholdképeken látjuk, hogy pontosan hol rotyognak, s az alapján tudunk helyezkedni. A radarképek, amelyek a csapadékhullást, illetve annak áramlási viszonyait mutatják, még inkább egyértelműsítik, hogy melyik zivatarcella lesz számunkra érdekes. Gyorsan célba vesszük, és próbálunk olyan közel jutni, amennyire csak lehet, hogy rálássunk a központi forgó, örvénylő részre. Csavarodik, tekeredik az egész felhőoszlop, ez már önmagában is rendkívül látványos. Igyekszünk követni, amennyire az úthálózat megengedi, és olyan szögből fotózni, videózni, hogy rálássunk egy esetleges tornádó kialakulására. Ilyenkor millió dologra kell figyelni, ezért is jobb csapatban vadászni. Egyikünk vezet és figyeli az utat, a másik az égboltot, a műholdat meg a radart lesi, a többiek fotóznak, videóznak. Ezeknek a felvételeknek egyrészt művészi értéke is van, másrészt hasznos szakmai dokumentációk. Minden egyes vadászat hozzájárul ahhoz, hogy jobban megértsük a természet működését. Ha sikeresen megoldottuk a feladatot – és túl is éltük –, készítünk egy esettanulmányt, és publikáljuk is azt.

– Az imént elhangzott egy félmondat, „ha túléljük”. Mi volt a legveszélyesebb szituáció, amit eddig átélt?

– Amerikában volt szerencsém találkozni egy 4-es kategóriájú tornádóval, ami másfél órán keresztül élt. Maga a tölcsér 800 méter átmérőjű lehetett, mi a legközelebbi ponton 200 méterről figyeltük. Az utolsó pillanatban húztuk el a csíkot egy épület mellől, amit aztán rögtön porig rombolt. Máskor egy kamion hátulját darálta le a tornádó, a sofőr a csodával határos módon, egy-két karcolással megúszta az extrém élményt. A kamion törmelékei még percekig potyogtak az égből. Átmentünk egy olyan településen is, amit pár évvel korábban egy 5-ös erejű tornádó darált le. Sok mindent újraépítettek azóta, de jó pár épület romokban maradt. Egész falvakat, városokat el tud tüntetni egy masszívabb tornádópéldány.

– Magyarországon mennyi az esélye annak, hogy ilyen pusztító erejű természeti jelenségek alakuljanak ki?

– Nálunk évente pár darab tornádó alakulhat ki, ezek többsége jóval gyengébb és rövid életű, s csak egy kis részük születik lakott hely közelében. Idén júniusban Szombathely környékén jött létre a legkomolyabb tornádó. Személyi sérülés szerencsére nem történt, de anyagi károkat azért bőven okozott. Hazai tornádókról egyébként nagyon régi feljegyzések is vannak, az egyik legemlékezetesebb talán az 1924-es. Június 13-án Bia és Vác között vonult el, nagyjából 70 kilométeres utat megtéve. Nyomában romok és pusztítás járt, a legnagyobb szélsebesség 370 km/óra lehetett, amit a károk alapján tudunk rekonstruálni. Váratlanul csapott le, 9 halottja és soktucatnyi sebesültje volt, házak százai estek áldozatául.

– Mintha az utóbbi években megszaporodott volna a szélsőséges viharok száma. Összefügg ez a sokat emlegetett klímaváltozással?

– Azt nem tudjuk, hogy tornádóból régen több volt-e vagy kevesebb, mert annak idején nem készült a manapság jellemzőhöz hasonló sűrű, sokrétű és alapos dokumentáció. Mostanában azonban már mindenki zsebében ott lapul a mobiltelefon fényképezésre alkalmas eszközként, a felvételek rögtön felkerülnek az világhálóra, este pedig már a legkisebb felhőtölcsér is szerepel a híradóban érdekességképpen. Ugyanakkor érdemes megemlíteni az extrém szélviharokat is, amelyekből vélhetően egyre több lesz, valamint a fokozódó gyakoriságú és intenzitású felhőszakadásokat, illetve az ezzel összefüggő villámárvízveszélyt.

– A fent említett filmben hangzott el, hogy „a vi­­harvadászat félig vallás, félig tudomány”. De nyilván kell hozzá egyfajta megszállottság is...

– Tagadhatatlan, hogy rendkívül izgalmas dolog. Persze dolgozik bennünk közben az adrenalin, de azért ez messze több annál. Kifürkészni a légkör titkait, minél inkább megérteni a jelenségek tudományos hátterét, megörökíteni ezeket, mindez benne van. Semmihez sem hasonlítható érzést nyújtanak azok a fények, azok az illatok, ahogy örvénylik az ember feje fölött egy szupercella, a természet vad, nyers erőivel így közvetlenül találkozni. Járom az országot a Szupercella Roadshow-val, az előadásaimban igyekszem átadni ezeket a fantasztikus élményeket mindenkinek. Kimeríthetetlen a téma, és olyan értelemben aktuális is, hogy a szélsőséges időjárás szeszélyei mindannyiunkat próbára tesznek.