Példakép a fiataloknak

A magyar szurkolók és labdarúgók legfőbb álma, hogy negyven év után újra kijusson egy világbajnokságra a válogatott. Vajon Détári Lajos szerint a lejátszott két meccs alapján van erre esélye Marco Rossi csapatának? 

– Természetesen van, az, hogy az első két meccsen az írek és a portugálok ellen mindössze egy pontot szereztünk, nem jelent problémát. Vallom, hogy a csoportban a miénk a második legerősebb válogatott. A mutatott teljesítmény alapján, noha Dublinban nyerni kellett volna, illetve a portugálok ellen is megcsíphető lett volna a döntetlen, állítom, simán továbbjutunk a második, pótselejtezőt érő helyen. Aztán majd ott kiderül, mekkora eséllyel pályázhat a válogatott a vb-re való kijutásra. Ugyanakkor nem titkolom el azt sem, ha az első két meccset négy ponttal zártuk volna, akár az egyenes ági kijutás is meglehetne. A közvélemény hiá­ba tartotta sokkal jobbnak a portugálokat minden csapatnál a csoportban, mindig is az volt a véleményem, egyetlen csapat vagy válogatott sem indulhat neki egy sorozatnak úgy, hogy nem a győzelem a célja. 

Az írek ellen váratlan győzelmet arató örmények is bejelentkeztek a pótselejtezős helyért. Velük játszunk legközelebb itthon, ám azon a meccsen biztosan nem lesz a pályán buta sárga lapjai miatt az a Varga Barnabás, aki jelenleg Euró­pa egyik legjobb formában lévő csatára. És akkor még nem beszéltünk a Dublinban kiállított Sallai Rolandról. Egyáltalán lehet őket pótolni? 

– Sallai Roland esetében mindkét szurkolói véleményben van igazság, miszerint egy ekkora és folyamatos faragást csak nagyon nehezen lehet elviselni. Ugyanakkor számára hatalmas tanulság, hogy egy klasszis támadónak – főleg akkor, amikor a válogatott vezet a legfontosabbnak mondott vb-selejtezőn – nem szabad így reagálnia. Ő az egyik legjobb magyar támadó, hiszen nagyon gyors, jól cselez, és jobbal-ballal remekül lő. Varga Barnabás azonban sokkal nagyobbat hibázott, hiszen a szabályok világosak, felesleges reklamálásával elképesztő hátrányba hozta a válogatottat. Azt viszont nem értem, miért nem ugrott oda valaki Vargához az első pillanatokban, és rángatta el a bíró elől. A felelőtlenségével nagyon nehéz helyzetbe hozta a csapatot, hiszen ha ő és Sallai egyszerre hiányzik a válogatottból, akkor szinte megszűnt a csapat támadójátéka. 

Esetleg eljöhetett mégis Böde Dániel nagy pillanata? 

– Ha eljön az idő, akkor majd Marco Rossi megtalálja a remélhetőleg megfelelő helyetteseket. Én semmiképpen nem akarok ebbe beleszólni. 

Sokan mondják, hogy megvan Détári Lajos utódja, végre nem ön az utolsó világsztárja a magyar labdarúgásnak. 

– Mérleget maximum akkor lehet megvonni egy játékossal kapcsolatban, ha már befejezte az aktív pályafutását. Szoboszlai igazából csak most kezdi az igazi pro­fi­kar­rierjét, igaz, ő sokkal jobb előiskolát kapott nálam a Salzburg és az RB Leipzig csapatában. Az előző két év pedig arra volt jó számára, hogy megszokhatta a Premier League légkörét, és olyan játékossá vált, akiből tényleg világsztár lehet. Ugyanis vele kapcsolatban az lesz a lényeg, hogy hosszú távon mire lesz képes. 

Az sem érdekli, hogy kettejük párhuzamát kettejük pályafutásának két emlékezetes szabadrúgásgóljával is megvonják az emberek? 

– Ez az a pont, ami érdekes lehet, mert ez érdekli az embereket. Máris indulhat kettőnk összehasonlítása, én milyen gólt rúgtam a Német Kupa döntőjében a Bochum ellen, és Szoboszlai milyet az Arsenalnak. Számomra nagy öröm, hogy a mai válogatottban van egy olyan játékos, aki ilyen szinten képes teljesíteni. Újra van olyan példaképe a fiataloknak, a gyerekeknek, aki képes utat mutatni a számukra, akire felnézhetnek. 

Az 1986-os vb-kudarc elképesztő nyomot hagyott nemcsak a szurkolókban, hanem a magyar labdarúgáson is. Tényleg az volt a realitás, hogy akár világbajnoki elődöntősök is lehetünk? 

– Ez legfeljebb a szurkolók vágyálma volt, a realitás a csoportból való továbbjutásról szólt. Ha ez összejött volna, állítom, mindenki felállva tapsol nekünk. Ha megcsípjük a csoport harmadik helyét, az az Argentína következett volna, amely Maradona vezetésével végül megnyerte a vb-t. Mi végig ugyanazt a játékot erőltettük a pályán, ami a selejtezőkön, majd a felkészülési meccseken eredményes volt, ám már akkor voltak kétségeim, hogy ez a taktika délben, 40-45 fokban is célravezető lesz-e. 

Nem lett volna célravezetőbb a csoport harmadik meccsén egy békés döntetlenre játszani a franciák ellen? Ugyanis azzal az egy ponttal simán meglett volna a továbbjutás… 

– Szóba sem került köztünk a békés döntetlen lehetősége. Nekimentünk a franciáknak, játszottuk a saját játékunkat. De nem voltunk olyan erőben, ami ezt a játékrendszert akkor és ott sikerre vitte volna. Még egyszer mondom, ilyen időjárási körülmények között futballozni sem lett volna szabad. 

Hiszen pontosan ilyen földi pokol várná a jelenlegi válogatottat is, ha kijutnának a 2026-os világbajnokságra… 

– Negyven év alatt az orvostudomány és az edzéselmélet fejlődött annyit, hogy manapság már könnyebben leküzdhetők ezek a külső tényezők. Meggyőződésem, ha a Rossi-csapat kijut a világbajnokságra, sokkal jobban fel lesz készítve, mint mi annak idején, 1986-ban. 

Sallai Sándor egy nemrég elhangzott rádióinterjúban azt állította, hogy a szovjetek ellen elszenvedett 6-0-s vereség után minden megváltozott, elmaradtak az orvosi ellenőrzések, a vérvételek… 

– Ezért is szép az 1986-os világbajnokság, mert kint volt huszonkét játékos, és mind a huszonketten másként emlékezünk az ottani napokra. Miután Mezey György a világ legkövetkezetesebb embere, minden ment ugyanúgy tovább, mint addig. 

Mit gondol, Nyilasi Tibor kerettagsága jelenthetett volna annyi pluszt a csapatnak, hogy meglegyen a továbbjutás? 

– Ezt ma már nem lehet megmondani, de nem zárható ki, hogy Nyíl a rutinjával és a tudásával segített volna a csapatnak, és akkor másként alakult volna az egész világbajnokság. De ugyanez igaz Törőcsik Andrásra is, aki szintén nem tarthatott velünk. 

Elárulná, miként lett a Honvéd ikonjaként a Fradi játékosa? 

– Ennek egyetlenegy oka volt, hogy Olaszországban, ahol akkoriban játszottam, átigazolási stop lépett érvénybe, így nem lehettem a Sampdoria játékosa, holott mindenben megegyeztem a klubbal. Itthon készültem a nyáron, hogyha valahol szükség lenne a játékomra, fizikailag ne legyek lemaradva. Éppen a Normafánál futottam, amikor összetalálkoztam Mucha Józsival. Megkérdezte, mi van velem, és amikor meghallotta, jelenleg nincs csapatom, megígérte, beszél a Fradi akkori edzőjével, Nyilasi Tiborral, valamint a technikai vezetővel, Havasi Mihállyal, legyek a zöld-fehérek játékosa. Amikor bennjártam Szívós István elnöknél, a szerződés aláírásakor mindketten tisztában voltunk azzal, hogy ahogy erre lehetőségem van, megyek vissza a Serie A-ba. Megkaptam az ideiglenes játékengedélyem, így kerültem a Fradihoz. Emlékszem, amikor kimentem a pályára az első edzésem alkalmával, három-négyezer szurkoló állt a pálya szélén, majd még ennél is többen kijöttek az első edzőmeccsünkre. Azonnal befogadtak, és nem tagadom, amíg ott voltam, nagyon jól éreztem magam a Fradinál. 

Frankfurtban bármikor szívesen látják, díszhelyet biztosítanak önnek. Pireuszban névre szóló széke van a stadionban. Itthon mit kapott Détári Lajos azért, amit a magyar futballért tett? 

– Gondolom, sejti a választ. Itthon nem kaptam a kérdésben említett ajándékok közül semmit. Itthon minden klubnak megvan a saját filozófiája arról, miként becsülik meg a régi játékosokat. Van, ahol jobban, de van, ahol sehogy. Ezt nem tartom jónak, ugyanis egy csapatnak, egy klubnak a múltja nélkül nem lehet se jelene, se jövője. Ezen a vonalon azért még bőven lenne hova fejlődnie a magyar labdarúgást irányítóknak.