Volt egyszer egy nagymama

Egy évvel ezelőtti biskeki találkozásunkról a feleségemmel – aki hímző népi iparművészként, a népművészet mestereként kapott meghívást Kirgizisztánba – szép emlékeket őrzünk. Most Budapesten beszélgethetünk önnel. Milyen céllal érkezett Magyarországra, milyen eseményeken vett részt, milyen benyomásokat szerzett itt? 

– Örülök, hogy most itt lehetek Magyarországon, ahová több fontos kulturális és tudományos céllal érkeztem. Mindenekelőtt meglátogattam a Magyar Néprajzi Múzeumot, ahol megismerkedhettem Almásy György örökségével, aki 1933-ban hunyt el. Lehetőségem nyílt megtekinteni Almásy hat kirgiz hangszerből álló gyűjteményét is. Emellett ellátogattam a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemre, ahol hallgatókkal találkoztam. Több olyan megbeszélésre is sor került, amelyek a magyar–kirgiz kulturális együttműködés további bővítését szolgálják. Magyarországi tartózkodásom során ezúttal is érezhettem az élénk érdeklődést, a különleges rokonszenvet a kirgiz kultúra, a kirgiz emberek iránt. Ismét megtapasztaltam, hogy a kirgiz és a magyar nép világszemlélete rendkívül közel áll egymáshoz. Ez az út számomra nem csupán hivatalos találkozók sorozata volt, hanem különleges lelki utazás is. Meghívtam magyar kollégáinkat A nomádok művészete hagyományos zenei fesztiválra, amelyet a VI. Nomád Világjátékok keretében rendezünk meg augusztus 31. és szeptember 6. között Kirgizisztánban. 

Ön zenetudós, professzor és zeneszerző, hazája Hagyományos Kultúra és Művészetek Kutatóközpontjának vezetője, a Kirgiz Köztársaság Népművésze. Biskekben hallhattuk, milyen gyönyörűen énekel és milyen virtuóz módon játszik hangszerén, a komuzon. Mesélt a nagymamájáról is, azt mondta: „Ha nem lett volna ő, nem váltam volna népi énekessé.” Hogyan emlékszik vissza a gyermekkorára? 

– Alkotói és emberi személyiségem formálódására a legnagyobb hatást a nagymamám gyakorolta. Rendkívül érzékeny ember volt, mély lelki kapcsolatban a népzenével. Ő vezetett be először a komuz és az éneklés világába. Otthonunkban állandóan eposzok, népdalok és bölcs intelmek hangzottak el. Ez a szellemi légkör egész életem alapjává vált. Ötéves koromban elvesztettem az édesapámat, így már nagyon korán megismertem az élet nehézségeit. Ezek a megpróbáltatások azonban nem törtek meg, hanem éppen ellenkezőleg: megtanítottak a kitartásra, belső erőt adtak. Édesanyám arra nevelt, hogy becsüljem a munkát, tiszteljem az embereket és méltósággal viseljem az élet próbáit. A kirgizeknek van egy mondásuk: „A művészet embere nem hal meg.” Ezeket a szavakat gyermekkorom óta a szívemben őrzöm. Később, a tanulmányaim során a mestereim megtanítottak arra, hogy a hagyományos zenére ne csupán előadó-művészetként tekintsek, hanem kutatói felelősséggel: feladatunk feltárni a mélységeit, őrizni és továbbadni a következő nemzedékeknek. Azóta a zene nekem nem pusztán művészet, hanem a nemzeti emlékezet megőrzésének szent útja. 

Milyen érzéseket ébresztenek önben a „szülőföld” és a „hazaszeretet” szavak? 

– A kirgizeknek van egy mondásuk: „Még a férjhez ment lány lelke is a szülőföldjén marad.” Bárhol legyen az ember, ez a szeretet mindig a szívében él. Számomra a haza nem pusztán földrajzi tér. A haza az ősök szelleme, az édesanya hangja, a komuz hangzása, a gyermekkor illatai és a hegyek lélegzete. A hazaszeretetnek meg kell nyilvánulnia az ember mindennapi cselekedeteiben. Népünk kultúrájának, nyelvének, művészetének, zenéjének megőrzése és népszerűsítése, bemutatása a világnak nekem a haza szolgálata. A szülőföld erőt ad az embernek. Bármely országban is járok, mindig büszkén mondom, hogy kirgiz vagyok. Mert a hangomban, a zenémben és a tudományos munkámban a kirgiz nép szelleme él tovább. 

Milyen a kirgiz szellem? Mit adhat a hit, a kultúra, a művészet és a hagyomány a kirgiz nép számára a folyamatosan változó világban? 

– A kirgiz nép lelke rendkívül mély, érzékeny és szabadságszerető. A kirgizek évszázadokon át nomádként éltek, és megtanultak harmóniában létezni a természettel. Ezért világszemléletünkben különleges helyet foglalnak el az olyan szellemi értékek, mint az idősek tisztelete, a szó tisztasága és ereje, a művészet szentsége. Napjainkban a világ nagyon gyorsan változik. Ilyen időkben a nemzeti kultúra, a hagyományok és a művészet olyan erővé válnak, amelyek megőrzik az ember belső világát. Gyakran beszélek a „szellemi biztonság” fogalmáról. Ha egy nép elveszíti nyelvét, zenéjének autentikus – hiteles, eredeti – hangzását és hagyományait, akkor fokozatosan a belső lelki világa is meggyengül. Ezért a hagyományos zene ma nem pusztán színpadi művészet, hanem a nemzeti önazonosság megőrzésének útja. 

Ön négygyermekes édesanya. Férje szintén széles körben ismert közéleti személyiség, aki korábban miniszterelnöki tisztséget is betöltött. Mit jelent az ön számára a család? 

– Számomra a család a legfőbb támasz és a belső erő forrása. Férjem, Kubanicsbek Mirzabekovics Zsumalijev akadémikus egész életét a tudománynak, az oktatásnak és az állam szolgálatának szentelte. A hatalmas felelősség, a magas állami tisztségek és a széles körű tudományos tevékenység ellenére mindig olyan ember maradt, aki számára a család, a gyermeknevelés, a hagyományok tisztelete és a szellemi értékek álltak az első helyen. Úgy gondolom, hogy az olyan tulajdonságok, mint a felelősségtudat, a szorgalom és az emberek iránti tisztelet elsősorban a családban formálódnak. Mindig arra törekedtünk, hogy gyermekeinket szerénységre, szorgalomra és a haza szolgálatára neveljük. Négy gyermek édesanyjának lenni nekem egyszerre nagy boldogság és nagy felelősség. Nekünk a család nem csupán rokoni kapcsolatokat jelent, hanem kölcsönös támogatást, bizalmat és közös értékeket, amelyek – sikerek vagy éppen nehézségek idején is – segítenek megőrizni az élet stabilitását és harmóniáját. A művészet és a tudomány az embertől hatalmas belső energiát követel, és a család támogatása nélkül nagyon nehéz jelentős eredményeket elérni. Mindig hálás vagyok a családomnak, hogy segítettek ebben. 

Életében voltak nehéz időszakok. Mi adott erőt önnek ezekben az időkben? 

– Valóban, sok emberhez hasonlóan mi is számos megpróbáltatáson mentünk keresztül. Erőt mindig az adott, hogy hittünk a becsületes munkában és az igazságban. Legyen szó tudományról vagy művészetről, ezt a hitet nem pótolhatja semmi. 

A kirgiz társadalom feltűnően fiatalos. Milyen a mai kirgiz fiatalok világa? 

– Igen, nálunk ma nagyon sok a fiatal, akik rendkívül összetett és gyorsan változó világban élnek. Az információáramlás óriási, a lehetőségek száma szinte végtelen, ugyanakkor sokkal könnyebb eltévedni is. Ahhoz, hogy a maguk útját megtalálják, szükségük van iránymutatásra: minőségi, valódi szellemi-erkölcsi értékeket kialakítani képes oktatásra és szerető, összetartó családra. A kettő szorosan összetartozik. S erős nemzedékké csak azok a fiatalok válhatnak, akik a világ iránti nyitottságuk mellett nem feledkeznek el nemzeti gyökereikről, ismerik nyelvüket, történelmüket, kultúrájukat. 

Kirgizisztánban magyarként megható volt számunkra az emberek őszinte érdeklődése és szeretete. Ön szerint mi köti össze a két népet? 

– Úgy gondolom, hogy a kirgiz és a magyar népet történelmi és lelki közelségünk kapcsolja össze. Mindkét nép a nomád civilizáció örököse, ezért világszemléletünkben sok a közös vonás. Összeköt minket a hagyományok tisztelete és a szabadság szeretete. Magyarországon és odahaza is nagyon gyakran megtapasztalom, milyen hasonlóan gondolkodunk és érzünk. Mindez emberi és kulturális kapcsolatainkban olyan hidat jelent, ami erősebb a politikánál. 

Számos kitüntetés és állami cím birtokosaként mit jelent az ön számára a Magyar Érdemrend lovagkeresztje, amellyel nemzeti ünnepünk alkalmából, a kirgiz–magyar kapcsolatok erősítéséért tüntették ki? 

– Ez a kitüntetés nekem különös jelentőségű. Nem csupán személyes munkásságom, hanem a kirgiz kultúra, a kirgiz hagyományos zene, valamint népeink kulturális kapcsolatainak megbecsülése. Hosszú évek óta igyekszem hozzájárulni ezek erősödéséhez, ezért Magyarország ilyen magas rangú elismerése nagy felelősséget is jelent. Kitüntetésemet a két nép közti barátság szimbólumának tekintem. A kultúra közelebb hozza egymáshoz az embereket, és segít bennünket abban, hogy mélyebben megértsük egymást. Éppen ezért a jövőben is folytatni kívánom a munkámat ezen a területen.