Mikszáth Kálmánt is kirúgnák

Nej György nemcsak azért tűnik jó alanynak a történések megértéséhez, mert a Krónika egykori vezetőjeként, a 168 óra, majd a 16 óra szerkesztőjeként Pulitzer-emlékdíjas, valamint Táncsics- és Sajtópáholy-díjjal is kitüntetett öreg rókája a szakmának, hanem azért is, mert szerinte ugyan kétségtelenül segít a helytálló ítéletek meghozatalához a távlatot jelentő időmúlás, de a fontos részleteket csak jelen időben tudhatjuk meg. Vagyis a boncolásnál többet ér a friss diagnózis – hát akkor halljuk!

– Lassan rutinos kirúgottnak számítok: egyike voltam ama 129-nek, akiket két hónappal az 1994-es országgyűlési választások előtt takarított ki az éterből Csúcs László. Vélhetően ő is abban a tévhitben élt, hogy az emberek agya a tévén és a rádión keresztül átmosható, aztán tudjuk jól, mire mentek: a Boross-kormány elvesztette a választást, nélkülünk is…

– Tényleg egy elmebaj, hogy a mindenkori hatalom azt hiszi, a sajtót meg kell szállnia. Holott elég lenne csak Mikszáthot olvasniuk, s tudnák: a polgár kormányt választ és ellenzéki lapot járat. Mert ki a fenét érdekel a hatalom hozsannája saját magáról és dicső tetteiről? Erős a gyanúm, Mikszáth kolléga is alaposan elcsudálkozna, ha itt és most szeretné megírni szabad szájú országgyűlési karcolatait…
– Lenne hely neki is a listán…

– Ami viszont feltűnt, hogy míg 1994-ben legalább a fél ország hordott tiltakozása jeléül kék szalagot, tízezres tüntetés, ellentüntetés volt – a feledhetetlen követelés: Liberálisok kifelé!, Magyarok befelé! –, most annál nagyobb a csend. A közmédiumokban természetesen szó sincs a történésekről, az egyre gyérülő ellenzéki sajtó is hiába fújja a passzátszelet; amúgy miért lenne érdekes 150 elbocsátott rádiós, amikor oly sokaknak nincs állása…
– Annyi minden miatt lehetne tiltakozni, tüntetni… Mindeközben viszont a kirúgók sokkal profibbak lettek. Anno, Boross miniszterelnök tolmácsolásában, a nép egészséges, vidéki magyar gyerekeket követelt a médiába, ma már ilyen hibákat nem követnek el…

– És talán még egy apró különbség lesz a két kirúgás között, hogy tudniillik akkor mind a 129 felmondást a bíróság törvénysértőnek találta, és mindenki visszakapta az állását; most azért ettől nem kell tartanunk.
– Mondjuk az is érdekes lenne, ha Deutsch Tamás ma is elmondaná ugyanazt a parlamentben, amit 1994-ben, hiszen a két névsor között meglehetősen nagy az átfedés. Akkor így érvelt: „A Fidesz megítélése szerint a Magyar Rádióban alapvetően politikai indíttatásból végrehajtott tisztogatás volt, még akkor is, ha mindenki mást mond. Azokat az újságírókat akarják kiseprűzni, akik közül sokaknak az az egyetlen bűnük, hogy az objektív és pártatlan újságírás elveihez és gyakorlatához ragaszkodtak. Ameddig a politikusok nem tudnak megszabadulni attól a rögeszmétől, hogy politikai sikereik és kudarcaik csak attól függenek, hogy ki hódítja meg éppen a médiát, addig ennek csak az újságírók és ezen keresztül a közvélemény fogja meginni a levét.”

– Vagyis, deutschul szólva, most is politikai tisztogatás történt?
– Ilyet senki nem mond, létszámcsökkentésről beszélnek, gazdasági ésszerűsítésről. Ez amúgy nem rossz érv, ilyesmire mindig akad hálás publikum, éppen csak az ésszerűség nem érhető tetten. Mert miért pont 550, és miért nem kétezer vagy éppen négyszáz? Ennek eldöntéséhez nemdebár kellene egy új műsorstruktúra, amihez igazítani lehetne a létszámot, illetve a rádiósok képességeit, új műsorstruktúra azonban nem létezik. Bár a főnökök szerint már van, és majd ősszel lesz nagy csodálkozás, de akkor nem ősszel kellett volna az átszervezéssel és az elküldésekkel előállni, hogy legalább valaki értse is, mi miért történik? Most például az van, hogy idejött egy nő, akit soha nem láttunk, akit senki nem ismert, s aki nem is akart egyikünket sem megismerni, hogy aztán kiderüljön: ő dönt arról, ki megy át a központi hírgyárba dolgozni… Meg még az is van, hogy amikor szerdán megkaptam a felmondásomat pénteki hatállyal, és csendben megkérdeztem az egyik főnökömtől – mert abból speciel vagy kilenc akad –, hogy akkor mi lesz másnap a Szombat délelőtt cí­mű adással, amelynek felelős szerkesztője vagyok, sűrű káromkodások közepette a fejéhez kapott, és elrohant…