Melyik disznó ír?

Már megint az emberi kapzsiság okoz eget verő élelmiszer-ipari botrányt Európában. Alig múlt egy hónapja, hogy tíz ujjal mutogattunk a kínaiakra, hogy lám, mi mindenre képesek, csak a profit reményében. Vesétkövesztő műanyagszerűséggel dúsítják a tejport. Ej-ej-ej!

No, most viszont magunkról állítunk ki bizonyítványt: alig egy évtizede belga takarmánykeverők használtak fel mindenféle avas, túlégetett konyhai és ipari eredetű zsiradékot, olajat, hogy zsírpor helyett keverjék a takarmányba. Be is terítették az így készült takarmánnyal fél Európát, no meg az ilyen dioxinos takarmányon nevelt baromfival, disznóval. Évekig ez volt a nonplusultra-ja az élelmiszer-biztonsági felelőtlenségnek, hogy aztán – a szintén spórolásra visszavezethető – a kergemarhakór lesöpörje a porondról.

No, most megint itt a dioxin, illetve egy dioxinszerű anyag, az úgynevezett PCB (poliklórozott bifenil) keveredett a disznók takarmányába. Egy ír takarmánykeverő állított elő ilyen toxinnal szennyezett tápot, azt aztán 47 sertéstelepen etették fel a cocákkal. A bili francia és belga rutinellenőrzésen borult ki: több mint 200-szoros dioxintartalmat mutattak ki a megengedetthez képest. A jó ír takarmánykeverő elég skótként viselkedett: ipari anyagot – melyet 1979 óta tiltanak az ottan jogszabályok is – vegyített zsírpótlóként a takarmányba.

Semmi pánik, csak az ír ágazat megy tönkre ideiglenesen egy takarmánykeverő baromsága miatt. Igaz, a 47 farm az ír sertéstermelés 10 százalékát adja, de az ottani kormány minden szeptember óta forgalomba hozott húst és húskészítményt megsemmisít. És persze jelezte a bajt a gyors hírláncon egész Európának.

Így aztán az itthoni szakértők is figyelmeztették a honpolgárokat: ne egyenek sem ír tőkehúst, sem ír húskészítményt. Jó, jó, de honnan a fészkes fenéből mondja meg nekem valaki, hogy az itthon valamelyik húsüzemben gyártott parizerben van-e ír, vagy nincs-e ír disznó? Ma. Ugyanis vélhetően egy-két nap alatt kiderül, hogy volt-e olyan kedves kereskedelmi lánc, vagy húsipari üzem, vagy importőr cég, mely vásárolgatott dioxinos húsit.

De azért felvet még egy nagyon fontos dolgot: szeptember óta eltelt három hónap. Ennyi idő alatt senkinek nem tűnt fel, hogy valami baromi nagy disznóság történt az ír ólakban? Ennyit ér a szigorú és egymás eredményeiben oly nagyon megbízó európai élelmiszer-biztonsági lánc? Ennyire bízhatunk a hatósági állat-egészségügyi hálózatban? Meg a talajtól az asztalig ható HACCP-rendszerben? Amely előírja ugyan, hogy egyik kést az egyik, a másik kést a másik mosogatóban kell elöblítenie a hentesnek, meg hogy hány méterre lehet a mosogató a húsvágó tőkétől, de a hentes  csak három hónappal később értesül, hogy milyen húsit is szabdalt fel a kedves törzsvásárlójának.