Nem kell az élelmiszer drágulásától tartani!

A kereskedelemben valahogy fordítva működik az áfa-változás, mint másutt. Emlékeznek még az 5 százalékos áfa-csökkentésre? Egy-két hónapig olcsóbb lett az élelmiszer, aztán visszatértek a régi árak. Most ennek fordítottja várható az áfa növelése után.

Istállótól legelőigO. Horváth György2009. 02. 19. csütörtök2009. 02. 19.
Nem kell az élelmiszer drágulásától tartani!

A kormány tervei szerint 20-ról 23 százalékra akarja emelni júniustól az élelmiszerek áfáját is. Első pillanatban mindenki úgy okoskodott, hogy akkor most ennyivel lesz drágább a kenyér, a hús, a tej stb. Aztán második nekifutásra már változik a terv hatásának megítélése, két okból is.

Az egyik úgy szól, hogy a kereskedők versenyeznek a vevők kegyeiért, ezért megpróbálják az árakat egyre lejjebb szorítani. Ez a 3 százaléknyi áfa emelés viszont nem olyan nagy tétel – a kereskedelmi árrésekhez viszonyítva, pedig tényleg nem nagy -, hogy ne lehessen teljesen, vagy részben „lenyelni”.

A másik ok szintén a vevőkhöz kötődik: ebben az évben egészen biztos érezhető fogyasztás csökkenés, magyarul kereskedelmi forgalom-csökkenés lesz. Vagyis a boltoknak létérdeke, hogy hozzá menjen vásárolni a háziasszony, becsalogatni vevőt viszont csábító árakkal lehet.

 E két ok miatt valószínűsíthető, hogy az áfa emelés nem fog érezhető élelmiszer drágulást okozni. Egyébiránt a Kopint-Tárki elemző cég is hasonlóképpen gondolkodik. Szabó Márton, elemzője szerint a kereskedők várhatóan nem hárítják át teljes egészében a fogyasztókra a megnövekedett adóterhet.

Ráadásul már most teljesülhet a rég óhajtott vágy, miszerint több lesz a polcokon a magyar termék. A forint gyengülése miatt ugyanis már most számos külföldi élelmiszert nem érdemes importálni, mert a magyar élelmiszerekkel szemben jelentősen romlott a versenyképességük. Abban a szektorban azonban – például déligyümölcs, kakaó, kávé stb. -, ahol nincs magyar termék, számottevő drágulással számolhatunk.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek