Valter a nyíri homokon

Gazosodnak a legelők Magyarországon. Jószág híján a legtöbb helyen felszántották az évszázados gyepeket, ahol meg erre se voltak képesek, ott nyakig ér a gaz. Szabolcsban is így van ez, de azért nem mindenütt. A rohodi legelő például valóságos csoda. Egy népes, tejszínű gulya tartja karban.

A forgalmas, 41-es számú főútvonalon haladva nincs sok lehetőség nézelődni, így aztán a legtöbben észre se veszik, hogy Rohodnál az ország egyik legszebb legelője hullámzik a fasoron túl. A szelíd dombokon ezerféle füvet ringat a szél, a távolban pedig, mint valami nagy felhő, népes marhagulya gomolyog. Messziről magyar szürkének nézné őket az ember, csak közelre menve látja, ezek nem szürkék, hanem tejfelszínűek. És vaskosabbak, húsosabbak is, mint a Hortobágyon látott magyar szürkéink. Ez a francia charolais fajta. Az állatok egy kút körül delelnek, és meglepően békésen tűrik, hogy köztük nézelődünk. Igaz, a gazda, Sápi Ferenc a kísérőnk, de azért más marhák között még a gazda jelenlétében se mernénk nagyon legénykedni.

– Nem hiszem, hogy létezne ennél jámborabb fajta – paskolja meg Sápi Ferenc a kérődző jószágok hátát, akik ránk se igen hederítenek. Egyedül Valter, a hatalmas bika mutat némi érdeklődést irántunk, de aztán ő is visszaereszkedik a fűbe, és csak néz mélán maga elé.

Sápi úr harmincnyolc éves, és sokáig eszébe se jutott a marhatenyésztés. Jó ideig a tuzséri almaexportáló telepen dolgozott, de mikor a rendszerváltást követően fokozatosan szűkülni kezdett a szovjet, majd orosz piac, neki is váltania kellett. Az idő tájt már kacérkodott az állattenyésztés gondolatával, vett is egy csapat szarvasmarhát, de a végső lökést az adta, amikor felfedezett egy fiatal agrárvállalkozókat támogató programot. Megpályázta, s nyert. Így vásárolhatott meg egy régi téesztelepet, s kezdhette el a vállalkozását.

Saját charolais-programja azonban csaknem tíz évvel később, 2003-ban indulhatott. Egy pályázaton komolyabb pénzhez jutott, amiből felépíthette a rohodi majorságát, ahol minden feltétel adott a francia tenyésztőkhöz köthető fajta eredményes tenyésztéséhez.

Az országos egyesület segítségével hamarosan Franciaországba is kijuthatott, ahol a helyszínen tanulmányozhatta a tenyésztést. Akkor már itthon is jó páran foglalkoztak e fajtával, tőlük is sok tanácsot kapott. Két másik telepen a charolais-n kívül ugyan más fajtákat is tart, de aligha kérdéses, hogy a szívéhez melyik fajta áll közelebb.

– Nyugodt, megbízható fajta, de ami a legfontosabb: remek húsmarha. Én ugyan főleg tenyészbikákat adtam el eddig, de ha majd elérem, hogy nagyobb tételben áll rendelkezésünkre a hízómarha is, aligha lesz gond az értékesítésével. A szakértők szerint a gyors növekedés a legnagyobb erénye, de én legalább annyira fontosnak tartom azt is, hogy a húsa finom szerkezetű, a többi húsmarhához képest sokkal kevésbé hajlamos a faggyúsodásra. A minőségi táplálékot természetesen megköveteli, de nincs semmi extra igénye.

Ám mielőtt valaki belevágna a tenyésztésébe, Sápi Ferenc elejt néhány meggondolandó mondatot. A tenyészállatok beszerzése például nem éppen olcsó mulatság. Valtert három éve egy árverésen több mint hétezer euróért vette, vagyis mintegy kétmillió forintot adott érte. De megérte, hiszen szépen gyarapodik az állománya, s a tenyészbikákért őt is gyakran felkeresik. Fél tucatnyit már el is adott, a másik tizenöt is hamarosan új gazdákhoz kerülhet.