Marhák hagyásfás legelőn

Tíz üszővel és egy bikával Attila édesapja alapozta meg nekik a hollókői gazdaságot. Mint fiatal gazda, Zsuzsa 10 millió forint vissza nem térítendő állami támogatást is kapott. Régóta Hollókőre vágyott, végül sikerült meggyőznie párját. A százasra gyarapodott húsmarha­állo­mány annyi munkát zúdított a nyakukba, hogy ma már egyiküknek sincs állása, „csak” temérdek dolga.

 

– Kezdettől fogva limousine-t tartunk, mert igénytelen fajta, bírja a rideg tartást és minőségi a húsa – mondja a férj. – Szabadon élnek, szalmás pihenődombon telelnek. A felesleges üszőket itthon adjuk el, már ha elkélnek, a bikaborjakra meg kialakult egy vevőkörünk, külföldre viszik őket. Az áruk hol fent, hol lent: a kis bika kilója élősúlyban négy éve 750 forint volt, most kevesebb. Vagyis még épphogy jövedelmező a termelésünk, de csak azért, mert van 90 hektár földünk, amihez bérelünk is. Mivel legelőink egy része a Bükki Nemzeti Park területén fekszik, belekerültünk a programba. Ami azért hagyásfás, mert a legnagyobb tölgyeket, kőriseket, csereket, hársakat, juharokat nem vágják ki. Meghagyják, hogy nagy melegben alattuk hűsöljön a jószág, nőjön a fű, legyen fészkelőhelye a madaraknak, amik megtisztítják a marhákat a rovaroktól, a legyektől. A településen évszázadokig jellemző volt az állattartás, de a világörökségi cím, az idegenforgalom miatt visszaszorult. A régi öregek tudták, hogy az állatoknak szükségük van a hagyásfás legelőkre, viszont ezeket mára benőtte a bozót és az erdő. A Bükki Nemzeti Park szakembereinek a hagyományos élőhelyek visszaállítása a céljuk. Az Új Ma­­­­gyarország Vidékfejlesztési Prog­­ram keretében mintegy 160 millió forint pályázati pénzből több száz hektár rét és legelő növénytársulásait állítják vissza eredeti állapotukba. Vagyis ahol lehet, visszaveszik az erdőtől a legelőt.

 

– A miénkkel együtt legalább húsz hektárt takarítanak majd ki. Minket ebből pár hektár érint, de ennek is örülünk. Nagy munkát vállalt fel a bozótirtással a nemzeti park, amire a környék marhatartói nem lennének képesek.

 

Az egykori legelőket, benőtt erdőket meghagyják, de a bozóttól, a satnya fáktól megtisztítják. Utána, ha rámegy a marhacsorda, maga is tapossa, trágyázza a földet, amitől a növényzet dúsabb lesz, és a gazdának se okoz gondot a kaszálás. Egy már kipucolt résznél, a meredek domboldalon látni néhány magányos, dús lombkoronájú fát, körülötte a tiszta fű. Ez Attila szerint tavasszal olyan zöld lesz, mint a mesében,   a marhák szívesen lesznek ott, mert az ilyen legelő oázis számukra.