Cipészinasból lett diktátor

A Ceausescut elfogadók száma ha lassan is, de biztosan növekszik, amit az elemzők azzal magyaráznak, hogy a rendszerváltás után 19 évvel egyre többen érzik magukat az átalakulás vesztesének, és fölértékelődik előttük a rettegésben és nélkülözésben, de a mainál mégis nagyobb létbiztonságban telt Ceausescu-korszak.
Ellentmondásosság jellemzi a nagyhatalmú kommunista népvezér egész pályafutását is. Úgy indult, mint a mesében: egyszerű parasztemberek gyermekeként egy szürke kis faluból a nagy Bukarestbe ment, hogy ott próbáljon szerencsét. Cipészinasként vállalt munkát, és hamarosan belépett a Román Kommunista Pártba, ami akkor (1932-ben) illegális szervezetnek számított. Eljegyezte magát a kommunista eszmékkel, amit fennen terjesztett is, ezért többször bebörtönözték. 1947-től, amikor a kommunisták hatalomra kerültek Romániában, karrierje gyorsan ívelt: először (stílszerűen) mezőgazdasági miniszter, majd politikai bizottsági tag lett, s – ami a csúcs – a központi bizottság titkárává is megválasztották. 1965-ben (Gheorghiu-Dej halála után) ő lett a párt főtitkára, két évre rá pedig az államfői hatalmat is megszerezve csorbítatlan teljhatalomra tett szert.
Ceausescu, a diktátor tudott élni: mintegy húsz kisebb palotával fölérő kastélyt, vadászlakot tartott fönn magának szerte az országban, amelynek személyzete a nap minden percében számíthatott a látogatására. Nagy medvevadászatokat és ezt követő nagy lakomákat rendezett, melyeken gyakran voltak vendégei neves politikusok keletről, nyugatról egyaránt. (Hírlett róla az is, hogy mindennap új öltönyben feszített.) Kicsinyes nagyravágyásában elérte, hogy feleségével, a hozzá hasonlóan iskolázatlan Elenával együtt számos nyugati egyetem díszdoktorává avassák. Nyugaton egyébként azzal szerzett népszerűséget, hogy törlesztette az állam adósságát. Más kérdés, hogy ezzel nyomorba taszította a saját népét. Zokszó nélkül megtette például, hogy az egyik év karácsonya előtt, amikor hírét vette, hogy hiány támadt kristálycukorból Nyugat-Európában, bevonatta az összes készletet és eladta külföldre.
Öndicsőítő személyi kultuszában olykor túlszárnyalta még a sztálini mintát is. Se szeri, se száma a verseknek, az „eredeti” történeteknek, festményeknek, filmeknek, amelyek mind az ő és felesége magasztalására születtek. Miközben az ország népe nélkülözött, Ceausescu márványpalotát építtetett magának Bukarestben, feleségét pedig a hasonlóan pazar építésű tudományos akadémiával és nemzeti könyvtárral „lepte meg”.  S hogy ne mondhassa senki, ő nem gondol éhező polgáraira, egy gigantikus nagy bukaresti menza megépítését határozta el (ennek épületéből húsz emelet szerkezetkészen el is készült) azzal a céllal, hogy ott lakjon jól naponta a főváros népe. Ezt a nagy ívű elképzelést azonban, sok egyébbel együtt, elsöpörte az 1989-es forradalom.