Hová tűntek Bach kottái?

A digitális arcrekonstrukciót egy skót antropológus végezte el az eisenachi Bach Múzeum megbízásából, aki az arckép megalkotásához többek között fölhasználta a zeneszerzőről készült festményeket, valamint azt a bronzöntvényt, amelyet 1894-ben mintáztak egy koponyacsontról, amit Bachnak tulajdonítanak. Ez azonban csak föltételezés, mivel sírkő vagy más jel nem őrizte meg az 1750-ben elhunyt zenész sírjának pontos helyét, és csak a szájhagyomány tartotta azt egy sírról, hogy az övé. Ennek alapján exhumáltak 1894-ben egy sírt, s a maradványokat a lipcsei Szent János-templomban temették el újra. Ahonnan aztán 1950-ben vitték át Bach föltételezett földi maradványait a Tamás-templomba.
Életútját ismerve kiderül, hogy Bach még idős korában is dinamikus, mozgékony, pihenést nem ismerő ember volt, aki szeretett táncolni, énekelni – ez az energikusság látszik a digitális arcmáson is. Ez jellemezte életét és munkásságát, amiben egymást követték a megpróbáltatások, a művészi kihívások és a mindennapi megélhetésért folyó küzdelmek.
A barokk zene és az egyetemes zenetörténet egyik legnagyobb óriása 1685. március 21-én született a németországi Eisenachban, szüleinek nyolcadik gyermekeként. Kezdetben apja tanította zenére (aki városi zenész volt). A fiú korán, tízévesen teljes árvaságra jutott. Ekkor a nála 14 évvel idősebb bátyja (Johann Cristoph) vette magához, ő folytatta öccse taníttatását, képzését. 1700-ban egy iskolatársával Lüneburgba került. Itt, valamint hamburgi kirándulásai alkalmával került szoros kapcsolatba az orgonával, amelynek csakhamar virtuóz ismerőjévé vált. Zenészként legelőször a weimari zenekarban mutatkozott be, majd az arnstadti Új templom orgonistája lett. 1707-ben megnősült: másod-unokatestvérét vette feleségül. Sorra születtek gyermekeik, szám szerint hét, akik közül csak négy élte meg a felnőttkort. Ezekben az években udvari orgonistaként és kamaramuzsikusként dolgozik a weimari udvarban. 1717-ben elhagyta Weimart és a kötheni herceg szolgálatába szegődött; itt született meg kamara- és versenyműveinek jelentős része. (Jellemző a korabeli viszonyokra, hogy mivel nem kérte elbocsátását előző munkaadójától, közel egy hónapi börtönbüntetést volt kénytelen elviselni.) Ebben az időszakban nagy változás állt be családi életében is: első felesége meghalt, ő pedig egy év múltán újra megnősült. Egy udvari trombitás legfiatalabb lányát vette nőül, akitől szintén sorra születtek gyermekei. Összesen tizenhárom gyermeknek adtak életet, akik közül hat élte meg a felnőttkort. 1723-ban Bach újból – és immár utoljára – állást változtatott: a lipcsei Tamás-templom kántora lett. Élete végéig fáradhatatlanul dolgozott: zenélt, komponált, rendezvényeket szervezett. Munkájában csak rohamosan gyöngülő látása akadályozta. Halála előtt nem sokkal megműtötték a szemét, a beavatkozás azonban nem sikerült, megvakult. Halála után műveinek nagy része elveszett (amiben része van fia hanyagságának is), a megmaradtak is jó időre a feledés homályába merültek. Csak a XIX. század fedezte föl újra a zenetörténet egyik legnagyobb zsenijének igazi remekműveit.
Ezekben a napokban Eisenach, a szülővárosa Johann Sebastian Bach születésének 423. évfordulójára készül; március 21-ével kezdődően kiállítás nyílik a Bach Múzeumban, ahol bemutatják azt a mellszobrot is, amit éppen a digitális arcmás alapján formált meg a szobrász.