Tanulmányban ismertették nemrég amerikai kutatók egy éveken át tartó megfigyeléssorozat eredményeit. A csoport árva csimpánzkölyköket tanulmányozott. Kim Bard, a Portsmouth-i Egyetem pszichológiaprofesszora huszonöt éven át figyelte őket a Főemlőskutató Központ „bölcsődéjében”.
Ezek a kölykök azért kerültek ide, mert anyjuk képtelen volt gondozni őket, és ezért veszélybe került az életük. Most ő és munkatársai 46 csimpánzkölyök kognitív (értelmi fejlődéssel kapcsolatos) fejlődése megfigyelésének eredményeiről számoltak be. Ennyi majomkölyök fejlődését még soha sem követték nyomon kutatók. A kisgyerekek értelmi szintjének meghatározására szolgáló teszteket is bevetettek.
A kölykök egyik csoportjának gondozói úgy viselkedtek velük, mint ahogyan egy jó majomanya tenné. Ápolták a szőrzetüket, sokat játszottak velük, etették, itatták őket, és sokat ölelgették, ölbe ültették, hurcolászták a bébiket. Egészen egyéves korukig, ezalatt többször is felmérve fejlődési szintjüket. A kutatónő és csoportja azt tapasztalta, hogy azok a csimpánzkölykök, amelyeket heti húsz órában babusgattak, azaz nemcsak a fizikai, hanem az érzelmi igényeiket is kielégítették, boldogabbak és fejlettebbek voltak, továbbá jobban alkalmazkodtak a körülményekhez, mint azok a társaik, amelyek csak a fizikai igényeiket kielégítő, gépies ellátást kapták. A „szeretett” kismajmoknak jobb volt a stressztűrő képességük, vidámabban játszottak, egészségesebb volt a kapcsolatuk a gondozóikkal. Ritkábban fejlődött ki náluk az ide-oda hintázás, ringatózás, a rossz közérzet biztos jele. És sokkal értelmesebbek is voltak!
A kilenc hónapos csimpánzoknál ugyanazokat a teszteket alkalmazták, amelyekkel ilyen korú embergyerekek intelligenciáját szokták mérni. Például papírra firkálást kell utánozni, a felnőtt után rá kell mutatni egy-egy ábrára, meg kell találni egy lefordított csésze alá rejtett kockát stb. A sok szeretetben részesülő majomkölykök okosabbnak bizonyultak, mint az ugyanannyi idős gyerekek! (Persze később nagyon elhúznak az embergyerekek.)
Ezek a vizsgálatok most ismét igazolták, amit már sokszor felvetett a pszichológia: az embergyerekek esetében mennyire fontos az odafigyelő, személyre szabott, szeretetteljes gondoskodás. Az állami intézetekben felnövekvő gyerekeknek ugyan kielégítik a fizikai szükségleteit – mivel nem részesülnek személyes gyengédségben, sem érzelmileg, sem értelmileg nem tudnak kellőképpen fejlődni. Ezért ma egyetértenek a szakemberek abban, hogy nem a szegénység a legnagyobb baj, ami egy gyermeket érhet.