Mintegy 13 méter hosszú és közel 1200 kilogramm súlyú lehetett az a földtörténeti múltban élt óriáskígyó, amelynek maradványaira Kolumbiában bukkantak a napokban. A tudósok szerint 60 millió éves, hatalmas ősi csúszó-mászó mellett eltörpülnek a mai pitonok és anakondák, amelyek mérete csak ritkán haladja meg a 6 métert.
A fölfedező kanadai régészek egy külszíni szénbányában találtak rá az eddigi legnagyobb őskígyó megkövesedett csigolyáira és bordáira, ezeknek nagysága, illetve a csontmaradványok szerkezete alapján következtettek az állat lehetséges méreteire. Amihez fölhasználták a ma élő trópusi óriáskígyók testsúlygyarapodásának tapasztalatait is, amiben az egyik legdöntőbb tényező a környezet hőmérséklete. Mindezen adatokat összevetve arra jutottak, hogy az ősi óriáskígyók élőhelyén évmilliókkal ezelőtt uralkodó éghajlati viszonyok között legkevesebb 30-34 Celsius-fok lehetett a környezet átlagos évi középhőmérséklete. Ez tette lehetővé azt az intenzív anyagcserét, amelynek köszönhetően 13 méter hosszúra is megnőhetett az őskígyó.