Példát adtak Hitlernek

Az Oszmán Birodalomban mintegy kétmillió örmény élt: nagyrészt egy nagy tömbben, Kelet-Anatóliában, de sokan laktak Konstantinápolyban is. A keresztény kisebbségre régóta rossz szemmel néztek az iszlám fanatikusok, jogaik is kevesebbek voltak. A XIX. század végén pedig már kisebb-nagyobb pogromok, mészárlások folytak ellenük. 1908-ban a birodalom egy világi mozgalom, a Törökország modernizálását és szekularizálását akaró ifjútörökök irányítása alá került. Ez kedvezett a vallási kisebbségeknek, így az örményeknek is, s a mozgalom lelkes támogatói lettek. Ám, amikor az erőviszonyok egy időre megfordultak és 1909-ben újra a szultán kezébe került a hatalom, a megtorlás rettenetes volt. Az év kora tavaszán az adanai vérengzésben harmincezer örményt mészároltak le.

Bár az ifjútörökök hamarosan visszaszerezték a hatalmat, a jó viszony a kisebbségekkel már nem állt helyre. Az iskolázott keresztény örmények és a muszlim törökök életszínvonala közti hatalmas különbség szociális feszültségeket teremtett, ami egyre erősödő nacionalizmushoz és vallási türelmetlenséghez vezetett.

Az első világháborúba a központi hatalmak oldalán lépett be Törökország. Kezdetben sok kudarc érte, amiért az örményeket hibáztatták, mondván, az örmények az ellenséggel paktáltak. 1915. április 24-én éjszaka begyűjtöttek 250 örmény értelmiségit, és még aznap éjjel valamennyiüket kivégezték. És innentől kezdve nem volt megállás. Kitelepítés, javak lefoglalása, a sivatagba hajtás, koncentrációs tábor, majd legyilkolás. Az államhatalom hol félrenézett, hol pedig maga is tevékenyen részt vett e népirtásban. Volt kitől tanulnia Hitlernek, aki 1939-ben, Lengyelország megtámadása előtt, a koncentrációs táborok felállítását tervezve maga is cinikusan megjegyezte: „Népirtás? Na és, ki emlékszik ma már az örményekre?”