Kálvin talentumai

Kálvin egyik lábával még a középkorban, de a másikkal már a modernebb újkorban állt – írta róla Klaas Huizing német teológus. A korabeli, megújulás előtt álló katolikus egyház ugyanis az aszketizmust hirdette, a földi javak elleni elzárkózást tartva az igazi vallásos útnak. (Ennek példájául állították a szentté is avatott Assisi Ferencet, aki szakított gyermekkori környezetének pénzközpontúságával és apostoli szegénységben élt.) Ugyanakkor a katolikus országok társadalma nagy megosztottságot mutatott; az uralkodó körökhöz közel álló grófok, bárók, nemesek gazdag, jómódban élő társaságán kívül leginkább csak a szerény életnívón tengődők és a szegények népes tábora létezett. Kálvin a bibliai talentumok példája alapján új alapot vetett a munkaszemléletnek, amikor az anyagi javak szerzésére, a megszerzett vagyon megforgatására, megsokszorozására buzdított – szigorú erkölcsi, etikai keretek között. Kálvinnak a részletekre is figyelő, kiváló gyakorlati érzékét jellemzi, hogy ugyanakkor fölvette a küzdelmet az uzsorások ellen is, akik – már akkor is! – újabb és újabb tetszetős reklámok mögé bújtak, és megpróbálták rászedni a rászorulókat.

Teológusként és lelkészként egyaránt szembeszállt az önzés luxusával, illetve vált elkötelezett harcosává a szociális szolidaritás gyakorlatának, és ennek társadalmi szintű etikai, intézményi megvalósításán fáradozott. Minden ember egyenlőnek teremtetett, és egymás számára teremtette őket az Isten – vallotta.

A kálvini elvek gyakorlattá váltak: a protestáns munkaszemlélet és etika nyomán beindult a polgárosodás motorja: megerősödött, fontossá lett a közember. A reformációt fölvállaló országokban megerősödött a polgári középosztály mint a jövő meghatározó társadalmi osztálya. Így válhatott gazdag és biztos alapokon álló országgá Németalföld, Dánia és a német fejedelemségek a tizennyolcadik század végére.
(valló)

Keretes

A REFORMÁTOR ÉS A NŐK. „A legfontosabb értékek egy nőben, amik megnyerik a lelkemet, a kedvesség, a tisztaság, a választékosság, a takarékosság és az alázat” – fogalmazta meg a gyöngébb nemmel szembeni elvárásait a 31 éves agglegény Kálvin barátja és munkatársa számára, aki ennek jegyében látott a társkereséshez. Másfél évébe került, míg egy szóba jöhető jelöltet tudott állítani a neves reformátornak, aki köztudottan nem volt egyszerű eset. Kiderült ez abból is, hogy némi töprengés után végül elutasította a hölgyet. Hasonló sorsra jutott két másik jelölt is, és a történtek után Kálvin föltette magának a kérdést: „Kell egyáltalán nekem feleség?” S amikor kezdett föladni minden reményt, fölfedezte magának Idelette de Bure-t, azt az özvegyasszonyt, aki az ő gyülekezetéhez tartozott. Összeházasodtak, frigyük tíz év után Idelette halálával ért véget. „Életem legjobb társaságát ő alkotta. Hűséges segítőtársam volt lelkészi szolgálatomban is” – írta rá emlékezve.