Láthatatlan maradék

A spanyolországi Vigói Egyetem csoportja nagyszabású európai kutatással növényvédő szerek maradványait kereste és túlnyomórészt meg is találta azokat a búzatáblák talajában. A kutatás vezetője, David Fernandez Calvino szerint a történet egyszerre szól az élelmiszer-biztonságról, a talajvédelemről és arról, meddig tart egy kémiai molekula élete akkor is, amikor már rég betiltották. 

A kutatócsoport 614 különböző növényvédő szert keresett 188 euró­pai búzatábla talajában, nyolc ország különböző éghajlati–talajtani zónáiban. A minták közel fele (93 parcella) konvencionális, másik fele (95 parcella) ökológiai művelésű gazdaságokból érkezett. A konvencionális táblák 99 százalékában legalább egy hatóanyag kimutatható volt, összesen 73 különböző vegyületet azonosítottak. A leggyakoribbak: a fenbutatin-oxid rovarölő és a glifozát bomlástermékei, illetve maga a glifozát és egy gombaölő szer. Az igazán ijesztő, hogy a gyakran előforduló maradványok között szerepeltek például az évtizedek óta betiltott DDT bomlástermékei is. 

A kontinentális zónában (Németország) mérték a legmagasabb terhelést: átlagosan 0,46 milligramm per kiló koncentrációt és parcellánként 13,5 különböző hatóanyagot. Ezt követte az atlanti térség (Dánia, Belgium). A skála másik végén a pannon régió (Magyarország, Szerbia) állt, átlagosan 0,02 milligramm per kiló szinttel. Vagyis nemcsak az számít, ki mit permetez, hanem az is, hogy azt milyen éghajlati és talaji adottságok között teszi. 
A csapat 35 különböző növényvédő szert mutatott ki ökológiai táblákban is, köztük mindössze egyetlen olyat (Spinosad), amely az ökogazdálkodásban engedélyezett. E szerint egyrészt a szerek maradványai a talajban évekig-évtizedekig fennmaradnak vegyületekként, másrészt a szomszédos területekről széllel, vízzel, gépekkel, porral át is jutnak. Tovább árnyalja a képet, hogy a kimutatott anyagok közül 31 már tiltólistán volt a mintavétel idején, mégis jelen voltak, némelyik több mint negyven év után is. 

Sokáig abban bíztunk, hogy az uniós szigor csökkenti a növény­védő szerek környezeti terhelését. Európában valóban visszafogottabb a növényvédőszer-használat növekedése (2010–2022 között 12 százalék), szemben a globális 25 százalékkal. 2023-ban 444 hatóanyag volt engedélyezett, miközben 954 szerepelt tiltott vagy visszavont listán, és 43-at értékeltek épp. 

A valóság, hogy a szerek kevesebb mint 15 százaléka éri el közvetlenül a kártevőt, a többi talajba, vízbe, levegőbe jut, ahol mérgezi az élővilágot, csökkenti a biodiver­zitást, építi a rezisztenciát, és végül visszakerülhet az élelmiszerláncba. A humán egészségi kockázatok palettája a neurodegeneratív zavaroktól a hormon- és szív-ér rendszeri problémákon át egyes rákos megbetegedésekig terjed. 

A mostani vizsgálat kockázatbecslése szerint különös figyelmet érdemelnek a gomba- és a rovarölők, ezzel szemben a sokat vitatott glifozát és AMPA bár széles körben jelen vannak, relatíve alacsonyabb ökológiai kockázatot jelentenek. A kutatók szerint kétirányú kárcsökkentésre lenne szükség. Egyrészt szükség van kevésbé ártalmas alternatívákra, bioszerekre, növényi kivonatokra, jótékony mikroorganizmusokra, másrészt erősíteni kell a talajegészséget javító mezőgazdasági gyakorlatokat. Így szükség van a vetésforgóra, a talajművelés csökkentésére, takarmánynövények és zöldtrágya használatára. A tanúsított ökológiai művelés nemcsak a jövőbeni vegyszerfelhasználást mérsékli, de segíti a már meglévő maradványok lebomlását és ökoszisztémákon kívül tartását is. 

Tény, a népességnövekedés és a termőföldszűkösség okán a növényvédő szerek hozzájárulnak a termésbiztonsághoz. A becslések szerint körülbelül harminc százalékkal csökkentik a kártevők és kórokozók okozta veszteségeket. A kérdés tehát nem az, hogy szükség van-e az élelmiszer-ellátás védelmére, hanem az, hogy milyen eszközt, hol, mikor és mennyiben alkalmazunk, mert a talaj mindenre emlékszik, amire egyszer már használtuk.