A te Valentinod

Bár több Valentin nevű vértanú is ismert a keresztény hagyományok szerint, a legenda leginkább azon III. században élt Valentint (magyarul Bálint) említi, aki az egyik változat szerint római pap volt. Ez a Valentin II. Claudius császár tilalma ellenére titokban esketett össze szerelmes párokat, köztük katonákat is, akiknek tilos volt megnősülniük. Más hagyomány Szent Bálintot Terni püspökeként említi, de az sem kizárt, hogy a két alak valójában ugyanaz. A legismertebb legenda szerint fogságában megismerkedett börtönőre vak lányával, akinek visszaadta a látását, 270. február 14-i kivégzése előtt pedig levelet küldött neki, így aláírva: „A te Valentinod.” Sokak szerint innen ered a szerelmes üzenetek hagyománya. 

A Valentin-nap gyökereit gyakran hozzák összefüggésbe az ókori Róma Lupercalia nevű ünnepével, amelyet február 13. és 15 között tartottak a tavasz érkezésének, a termékenységnek és az élet megújulásának tiszteletére. Ez az ünnep távol állt a mai romantikus elképzelésektől: állatáldozatokkal, termékenységi rítusokkal és párválasztó sorshúzással járt. A férfiak egy kecskét és egy kutyát áldoztak fel, majd a nőket a megölt állatok bőrével korbácsolták meg. A fiatal nők sorban álltak, hogy a férfiak megüssék őket, úgy hitték, hogy ettől termékenyek lesznek. A résztvevő nők neveit egy üvegbe dobálták, majd onnan húzták ki, és az ünnep idejére együtt voltak. Ha a párosítás megfelelő volt, hosszabb időre is. 496-ban I. Gelasius pápa betiltotta a pogány ünnepet, és ezzel párhuzamosan február 14-ét Szent Valentin napjává tette, így váltva fel a vad rítusokat, és töltötte meg az ünnepet keresztény tartalommal. 

Jóval később Geoffrey Chaucer költészete és Shakespeare művei romantikus jelentéssel töltötték meg a napot. Angliában és Franciaországban jelent meg az udvari szerelem eszménye, a titkos rajongás és az ünnephez kötődő szerelmi üzenetek szokása. A XVI. századtól egyre gyakoribbá váltak az írásos valentinek, a XVIII–XIX. századtól pedig megjelentek a nyomtatott képeslapok. A viktoriánus korban ezek igazi műalkotások voltak: csipkével, szalagokkal, rejtett üzenetekkel. A szívek, Cupido alakja, a vörös rózsa mind ekkor váltak a Valentin-nap elmaradhatatlan jelképeivé. A modern korban az ünnep világszerte elterjedt, és ma már a szerelmesek mellett barátok, családtagok is kifejezhetik egymás iránti szeretetüket ezen a napon. 

Magyarországon február 14-e sokáig elsősorban tavaszváró, termésjósló időpontként élt. A hideg, száraz idő jó termést ígért, az esőtől viszont tartottak a gazdák, mert a hagyomány szerint akkor csak kukoricából van jó termés. A kotlósokat ilyenkor ültették tojásra, a gyümölcsfákat pedig metszették. A szegediek az udvaron ilyenkor csíkot söpörtek, vagyis utat vágtak az udvaron, ahova mindenféle gabonaszemet, aszalt gyümölcsöt szórtak ki a madaraknak. A cserszegtomaji gazdák napfelkelte előtt megkerülték a birtokot, hogy a tolvaj madarakat távol tartsák a szőlőtől. Balatongyörökön ugyanezért metszették meg a szőlő négy sarkán a tőkéket. Feketicsen azt mondták, hogy a Bálint-napi pacsirtaszó hideget hozhat. Topolyán a szeles idő a háziasszonyok szerint kevés tojást jelent egész évben. 

Szerelmi babonákból sem volt hiány:­ kilencmagvú almát kellett enni a hűségért. A kilenc magot bele kellett tenni a kiválasztott fiú zsebébe, hogy az beleszeressen a lányba. Kilenc kútról kellett vizet hozni a szerelem megőrzéséért, majd azzal a vízzel megitatni a kiszemelt fiút. Naplemente után nem volt szabad sepregetni a lánynak, mert akkor nem ment férjhez, viszont figyelhette, merre dőlt elégése után a gyufa lángja, mert onnan érkezett a jövendőbelije. 

A magyarországi németek körében különösen tisztelték Szent Bálintot, kápolnák, freskók és keresztek őrzik emlékét. Bólyban van a Szent Bálint tiszteletére szentelt kápolna, Töttös templomának mennyezetén látható a szent freskója. Cikó központjában a régi kereszt két oldalán német öltözetben Szent Vendel hitvalló, a pásztorok védőszentje és Szent Bálint áll. Mint Szent Bálint nemcsak a szerelmesek, de az epilepsziások védőszentje is, ezért a betegek gyakran viseltek bálint­ke­resz­tet a nyakukban. 

Mindezen népszokások ellenére a Valentin-nap ma leginkább a szívecskés ajándékok és romantikus vacsorák ideje, amelyről a kritikusuk állítják: csak a virágárusok miatt kell ünnepelni, hiszen kell nekik valami indok az eladásra karácsony és húsvét között. Az ünnep kedvelői szerint viszont egyszerre szól a testről és a lélekről, a közösségről és a titkos érzelmekről, illetve arról, hogy az ember mindig is kereste a szeretet ünneplésének módját.