Csernobil negyven év távlatából
Négy évtizeddel ezelőtt, 1986. április 26-án történt a világtörténelem egyik legsúlyosabb ipari katasztrófája. A csernobili atomerőmű 4-es reaktorának robbanása olyan nukleáris balesethez vezetett, amelynek következményei máig velünk élnek. Nagy mennyiségű radioaktív anyag szóródott szét, a szennyezés egész Európát elérte. Szakemberek azóta is vizsgálják a radioaktív anyagok mennyiségét és terjedését, valamint számtalan klinikai kutatás foglalkozik a sugárterheléshez köthető megbetegedések alakulásával.
Kép: A robbanás miatt mintegy hat tonna radioaktív anyag került a levegőbe
Ma már pontosan tudható, hogy a csernobili robbanást számos szabálytalanság és emberi hiba okozta. Azon a bizonyos áprilisi napon az akkori Szovjetunió – ma Ukrajna – területén fekvő csernobili atomerőmű 4-es blokkjában tervszerű karbantartást készítettek elő. Ezt megelőzően azonban ki akarták próbálni, hogy a reaktor tartalék dízelgenerátora áramszünet esetén képes-e a hűtővízszivattyúk és az irányítórendszerek működtetéséhez elegendő elektromosságot biztosítani. A rosszul előkészített teszt során a reaktor instabillá vált és beindult a nukleáris láncreakció. Kiugróan megemelkedett a reaktorban megtermelt hő, amely pillanatok alatt felforralta a hűtőközeget. A gőzrobbanás felhasította a hűtőcsatornák csöveinek falát, és forró víz zúdult a grafitból készült szabályozórudakra. A beinduló kémiai reakciók miatt tűz ütött ki, valamint olyan gázok keletkeztek, amelyek újabb robbanást okoztak. A hajnali 1 óra 23 perckor történt katasztrófa felszakította a reaktorépület tetejét és falait. Maga a reaktor is megsérült, amelynek nyomán 750 méteres magasságban mintegy hat tonna radioaktív anyag került a levegőbe – foglalja össze a történéseket a Magyar Nemzeti Levéltár tanulmánya.
Joggal merül fel a kérdés: szokás-e atomerőművel kísérletezni? Dr. Szatmáry Zoltán és dr. Aszódi Attila Csernobil – Tények, okok, hiedelmek című könyvében egyértelmű választ adott erre a kérdésre. Mint írták, éppen a súlyos balesetek elkerülése végett szokták a kísérleteket a kutatóintézetekben lévő kísérleti berendezésekkel végrehajtani. Ha egy kísérlet vagy szokatlan üzemi próba mégis elkerülhetetlen, akkor erről részletes munkaprogramot, biztonsági felmérést kell készíteni és azt a tudományos kutatókkal véleményeztetni. Ez azonban Csernobilban nem történt meg. Sőt, a kísérlet közben többször eltértek az üzemviteli szabályzattól is. Az utólagos elemzés kimutatta, hogy hat súlyos hiba együttes hatása okozta a balesetet. Ha bármelyik hiba elmarad, a katasztrófa nem következett volna be.
Azt nem lehet teljes bizonyossággal megállapítani, hogy a tragédia és az azt követő napok elhárítási munkálatai során hányan haltak meg sugárbetegség következtében. A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség 56 közvetlen áldozatot tart nyilván, akik munkájukkal, az életük árán milliókat mentettek meg.
A baleset okozta rákos megbetegedésekben elhunytak számát 4–9 ezer közöttire becsülik, más források szerint akár 200 ezerre is tehető a rákos megbetegedések száma. A tudósok azt is vizsgálják, hogy a radioaktív sugárzásnak kitett munkások gyermekei örökölték-e a genetikai károkat. Egy idén februárban megjelent tanulmány szerint a vizsgált utódok nem mutattak jelentősen magasabb DNS-mutáció-arányt, mint a kontrollcsoport tagjai. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a sugárzás hatástalan lett volna, az egyéb módon befolyásolhatta az emberek egészségét.
Csernobil kapcsán sok szó esik a tájékoztatás hiányáról is, hiszen a szovjet hatóságok igyekeztek eltussolni az eseményeket. A világ csak akkor értesült a történtekről, amikor Svédországban megemelkedett sugárzási értékeket mértek.
Valószínűleg sokan azt gondolják, hogy a robbanás után azonnal leállították az atomerőművet. Erre azonban csak 2000-ben került sor.
1986-ban egy átmeneti vasbeton szarkofágot emeltek a sérült blokk fölé, amelynek állapota az évtizedek során folyamatosan romlott, repedések keletkeztek rajta. 2012-ben ezért új védőburkolat építése kezdődött meg, amely 2016-ra készült el. Várhatóan mintegy 100 éven át biztosítja a radioaktív anyagok elszigetelését.
Magyarországi hatások
A Magyar Nemzeti Levéltár összefoglalója szerint a magyar párt- és állami szervek csak április 28-án kaptak tájékoztatást a katasztrófáról, majd másnap a Népszabadság című lapban egy rövid hír jelent meg a szerencsétlenségről. Ugyanakkor a szakmai szervezetek – a Központi Fizikai Kutató Intézet (KFKI), a Paksi Atomerőmű Vállalat és az Országos Sugárbiológiai és Sugáregészségügyi Kutató Intézet – már az első hírek után megkezdték az ország területét ért sugárterhelés mérését. Az ország felett április 29-én észleltek először a levegőben radioaktivitás-növekedést, majd április 30-án hajnalban egy „erősen felhígult” radioaktív felhő haladt át Salgótarján, Budapest, Szombathely irányába. A jelentések szerint egy része szétszóródott az ország felett, a többi pedig Ausztria felé terjedt tovább. A szakemberek mintákat gyűjtöttek a levegőből, a füves területekről, zöldségekből, például a salátából, valamint a tejből. Mindenhol magas radioaktív értékeket mértek, ezért ajánlották például a leveles növények (saláták, zöldségek stb.) többszörös mosását. Kiugró volt a tejben mért jód–131 koncentrációja: a határérték mintegy hétszeresére emelkedett.
