Szent Ferenc és a Porciunkula

Ferenc az 1180-as évek elején született Assisiben, egy jómódú posztókereskedő, Pietro di Bernardone fiaként. A keresztségben a János nevet kapta, apja azonban Franciaország iránti rajongásából Francescónak, vagyis kis franciának nevezte. A gondtalan, világi örömökben bővelkedő ifjúkor után Ferenc életében fordulatot hozott, hogy az Assisi és Perugia közötti hadjáratban megsebesült, majd fogságba esett. Szabadulása után lassan hátat fordított korábbi életének: egyre többet imádkozott és az Assisi mellett élő leprásokat gondozta. 

A hagyomány szerint San Damiano templomában hallotta meg a Krisztus szavait: „Menj, Ferenc, és építsd fel házamat, amely romokban hever.” A felszólítást szó szerint vette. Köveket gyűjtött, falakat javított, kisebb templomokat állított helyre. Köztük 1208-ban az Assisi városa melletti Santa Maria degli Angeli-kápolnát, amely akkor még a bencések tulajdonában volt. A régi, részben elhagyatott templom a Porciunkula, azaz kicsiny birtokrész nevű területen állt. 

Itt értette meg Ferenc, milyen életet szán neki Krisztus. A ferences hagyomány szerint egy mise evangéliumát hallgatva saját hivatását ismerte fel abban, amikor Krisztus arra kérte tanítványait, hogy pénz, tarisznya és saru nélkül hirdessék az evangéliumot. Innentől kezdve Ferenc is mezítláb járt és egyszerű ruhában kezdett prédikálni. Hamarosan követői is lettek, akik a kápolna körül gallyakból építették maguknak kunyhókat. 

Amikor társai arról kérdezték, milyen szabályok szerint éljenek, Ferenc az evangéliumban keresett útmutatást. Együtt mentek el a Szent Miklós-templomba, amely akkor Assisi főterén állt. (Az épület ma már nem látható, román kori kriptája azonban fennmaradt és látogatható.) A hagyomány szerint Ferenc az oltárra helyezett evangéliumoskönyvet háromszor ütötte fel. Mindhárom alkalommal olyan részletre talált, amely a szegénységről, a vándorló apostolok életéről és Krisztus követéséről szólt. Az első, Máté evangéliumából származó idézet így hangzott: „Ha tökéletes akarsz lenni, menj, add el, amid van, és oszd szét a szegények között!” Ferenc ezekben a mondatokban ismerte fel közössége hivatását. A hagyomány szerint így fordult társaihoz: „Testvérek! Ez a mi életünk! Menjetek hát, és tegyétek meg, amit hallottatok!” A testvérek pedig a Porciunkulából indultak el előbb Itália városaiba, majd Európa távolabbi vidékeire. Élete végén Ferenc azt kérte, vigyék a kápolnához. Kívánságára a testvérek egyszerű betegszobájában levetkőztették és a puszta földre fektették. Úgy akart meghalni, ahogyan élni igyekezett: szegényen. 

A Porciunkula jelentősége a következő évszázadokban egyre nőtt, a középkor végére már nem tudta befogadni a Porciunkula-búcsúra érkező zarándokokat. Átépítés helyett azonban más megoldást választottak. V. Pius pápa 1569-ben olyan új bazilika építését rendelte el, amely megőrzi az eredeti kápolnát. A perugiai építész, Galeazzo Alessi egyszerű és méltóságteljes megoldást alkalmazott. A háromhajós, keresztházas, kupolával koronázott Angyalos Boldogasszony-bazilikát (Basilica di Santa Maria degli Angeli) úgy alakította ki, hogy a régi kápolna önálló épületként maradjon meg a hatalmas belső térben. A kupola tengelye szinte pontosan fölé került, mintha az egész bazilika arra szolgálna, hogy megóvja. Bár a bazilikát az évszázadok során többször is átalakították, az eredeti elgondolás, azaz a kis kápolna védelme, változatlanul megmaradt. Így a monumentális tér közepén ma is ott áll a Porciunkula saját homlokzatával, tetőzetével és kapujával. 

Szent Ferenc jelentőségét jól mutatja, hogy sírja fölé már két évvel a halála után bazilikát emeltek. Itt található a 13. század végén készült, hagyományosan Giotto nevéhez kapcsolt, 28 részből álló freskóciklus, amely a gazdag kereskedőfiúból lett szent történetét követi végig. Többek között bemutatja, ahogyan lemond örökségéről, társakat gyűjt maga köré, majd a hagyomány szerint az Alverna-hegyen megkapja Krisztus sebhelyeit.