Kis növényi horror

Sokáig nem hitte el az emberiség, de ma már tudjuk, hogy a világon több mint ezer rovarfogó növényfaj él. Szegények nem tehetnek róla, de rákényszerítette a sors őket az ölésre, hiszen jobbára olyan helyen éltek, ahol nem találtak maguknak elegendő élelmet, azaz tápanyagot. Főleg a nitrogénre fájt a foguk, azt pedig megtalálták a rovarokban és más, apróbb állatkákban.
Természetesen a húsevő növények is ugyanolyan módon jutnak tápanyaghoz, mint például a kukorica. Meg tudnak élni állatok bekebelezése nélkül is, de ha az útjukba kerül egy-egy jó falat, hát nem utasítják vissza. Mindegyiküknek van virágja is, ezek néha egészen csodálatosak, de a rovar elfogásában legtöbbször nem játszanak szerepet. Erre külön készüléket fejlesztettek ki: módosult leveleikkel fogják meg az áldozatot, ki-ki a jól bevált módszere szerint. Ezek a csapdák feltűnő színűek, ellenállhatatlan illatúak, bár mi, emberek inkább azt mondanánk rájuk, büdösek.
Vénusz légycsapója – a ragadozó növények közül ez a legismertebb. Már az 1700-as években tudtak róla, de létezését még a tudósok is évekig mítosznak tartották. Észak-Amerikából származik, de élettere egyre szűkül a mocsarak lecsapolása miatt. Nálunk ritkaságnak számító dísznövény. Leveleinek végén helyezkednek el a csapdák, melyek édes nektárillatot árasztanak. Belül mindkét oldalon három érzékelő szőr található, amelyek csak a második érintésre aktiválják a csapdát, ezáltal is védve a fölösleges, mondjuk egy porszem által okozott téves ingertől. Túlságosan apró rovar sem tudja bekapcsolni, mert a csapó csak egy bizonyos nagyságú inger fölött csukódik össze. A kis rovaroknak még így is lehetőségük van a csapda peremén elhelyezkedő fogak közül kimenekülni, mert először nem záródik teljesen össze. Így védekezik a növény az olyan préda ellen, melyet nem érdemes megfogni, mert a belőle nyerhető energia kevesebb az emésztéshez szükséges energiánál. Ha a megfelelő nagyságú áldozat próbál kijutni, a csapda légmentesen bezárul, lassan emésztőnedvekkel telik meg, amíg az áldozat fel nem oldódik. Az emésztés a levél belsejében akár hetekig is tarthat.
Kancsóka, a trópusi erdők ragadozója a hazai gyűjtőknél is megtalálható. Kancsó alakú élelemgyűjtője egy lomblevél módosulása révén jött létre. Pereme csúszdaként működik, s ezt talán szórakoztató eszköznek gondolja az odatévedt rovar. Viszont amikor a csapda aljára ér, rájön, hogy nincs menekvés. A kancsó alján fehérjebontó enzimek termelődnek, melyektől a rovar két nap alatt hasznos tápanyagokká bomlik le. Ennek létezik egy olyan faja is, amely méretes kancsóiban akár többliternyi emésztőnedvet is felhalmoz, így akár egy kisemlőst is képes megzabálni.
Harmatfű. Hazánkban is élnek őshonos ragadozó növények. Ilyen például a harmatfű, melynek leveleit vörös vagy élénk színű szőrök tarkítják, végükön cukortartalmú folyadékcsepp jelenik meg. A légy vagy hangya számára ellenállhatatlan nyalánkság, ám amikor megkóstolják, rájönnek, hogy valójában erős ragasztó. A csapdába esett rovar persze menekülne, de hamarosan ragacsos váladék burkolja be tetőtől talpig.