Katica örömmel besegít

Nem itt tartana a világ, ha ötven-hatvan évvel ezelőtt más irányt vesz a növényvédelem, és nem uralja el ilyen totálisan a vegyszerek használata a mezőgazdasági termelést – állítja Roszik Péter, a hazai biotermesztés ellenőrzésére szakosodott Biokontroll Hungária ügyvezető igazgatója. S hogy mi köze ennek a mához? „Csak” annyi, hogy most is isszuk a „mérgezett” levét. Gondoljunk az első vegyszerek egyikére, a híres-hírhedt DDT-re, ami több évtized múltán is itt van velünk, meghúzódva a talaj mélyebb rétegeiben, ahonnan főként az olajos magvú növények fölveszik, amelyeket elfogyasztva a mi szervezetünk is szennyeződik. (Egy nemrégiben végzett uniós vizsgálat kimutatta, hogy a DDT-származék ma is föltűnően nagy arányban van jelen az európai népesség vérében.)Roszik Péter biogazdálkodóként (is) örül annak a változásnak, hogy a gondolkodó növényvédelmi kutatók egyre nagyobb érdeklődést mutatnak a környezetkímélő biotermesztési módszerek üzemi alkalmazása iránt. Ma már nemcsak a biogazdálkodók, hanem egyre inkább az úgymond „hagyományos” növényvédő szakemberek ügye is, hogy a katicabogarak mellett zengőlegyeket, fátyolkákat és fürkészeket is bevessenek a károsítók ellen.
A biogazdálkodásban magas fokon megmutatkozik, hogy ki mit tud a termesztett növényről, annak biológiai környezetéről. A biogazda nem kaphatja le csak úgy a növényvédő szert a polcról, hogy belebombázzon vele az élővilágba. Nem is akar, mert irtózik a vegyszerektől, ezért más megoldásokat keres. Ezek egyike a növényeket károsító szervezetek elpusztítása azok természetes ellenségeivel. S ebben kapnak főszerepet a fürkészdarazsak, a zengőlegyek, a fátyolkák, amelyeket a kifejlett rovarok kedvenc növényeinek ültetésével (kakukkfű, levendula, mustár, kapor), azok nektárjával, virágporával csalogatnak a területre. Hogy azután elszaporodjanak és utódaik elpusztítsák a veszedelmes levéltetveket, atkákat, hernyókat és más kártevőket.
Ugyanilyen környezetkímélők a különböző baktériumtenyészetek is, amelyek egyik fajtája a fiatal bogarakat (például a krumplibogarat), a másik a hernyókat pusztítja. Ezeket szakasztott úgy kell használni, mint a vegyszereket: vízben föloldani és úgy kijuttatni. (Kulcskérdés persze, hogy mikor – s itt mutatkozik meg a biokertész tudománya.)
Lassan teret nyernek a biológiai módszerek a vegyszerhasználat szempontjából legkritikusabb területen, a hajtatásban is. Ahol kezdettől fogva gondot jelentett a hajtatott növények (paradicsom, paprika) beporzása a zárt térben, ahová csak ritkán téved be a rovar. Eleinte ezt is vegyszerrel vagy kézi munkával igyekeztek elérni, mígnem megszületett a fölismerés, hogy természetes módon, poszméhekkel oldják meg a megtermékenyítést. Napjainkban már cégek alakultak „poszméhgyártásra”: kis kaptárakban, nyugalmi állapotban szállítják őket, hogy megérkezve az üvegház meleg, napfényes terében fejthessék ki áldásos tevékenységüket.