Eltűnt gyümölcsösök nyomában

Az embert meleg öleléssel fogadó varázslatos göcseji dombok között, a pórszombati Medes-hegyen elhagyott szőlőparcellákon kel új életre Göcsej, Hetés, Őrség, Vendvidék és az egész Kárpát-medence öreg fáinak oltóágaiból született több száz fajta. Kovács Gyula szerint hallatlan forma-, íz- és zamatgazdagsággal áldotta meg az Isten a táj adottságaihoz kiválóan alkalmazkodó gyümölcsöket. Szelekcióval maradtak meg a legstrapabíróbbak és a használati célnak leginkább megfelelők. Mert például más fajtából készült a zamatos körtepálinka és mást használtak az ecetkészítéshez.

– A táj gasztronómiája is ettől vált rendkívül gazdaggá. Minden faluban más zamatú (fekete, piros, hólyagos) cseresznyéből, almából készült a rétesek tölteléke. És ezért olyan sokféle ezen a vidéken a pálinka is – hangzott a magyarázat.

– Jöjjön csak! – invitált a több évszázados, felújított boronapincébe, ahol gyertyafénynél illik a különféle göcseji körtepálinka-fajtákat felhörpinteni. Az első a Medes könnye fajtából készült, amelyet egykor az erdélyi Medesről ide telepített székely családok hoztak magukkal.

Kovács Gyula gyűjtési szenvedélye kiterjed a táj gasztronómiájának kutatására is. De hogy könyvet írna róla, arra gondolni sem mer, hiszen a kerületi erdészi feladatok mellett az összegyűjtött gyümölcsfajták oltása is éjszakákra marad a házuk oldalához ragasztott kis melegházban. Eleinte csak saját gyűjtésből dolgozott, most már az egész Kárpát-medencéből jönnek a küldemények. Megható történetet mesélt: egy 81 éves ember testamentumként hagyta meg, hogy utolsó almafájáról a pórszombati erdész szaporítson. A ház bejáratánál most is látni lerakott gallyakat, hozzák, küldik, mert él az emberekben a vágy, hogy a gyümölcskultúra megmaradt kincsei ne vesszenek el.

– Ezek a fajták évszázadok szelekciójának az eredményei, s nagy értékük a szélsőségek, a kórokozókkal szembeni ellenállás. Egyre keresettebbek is, mert az emberek kezdik félteni a környezetet, az egészségüket a mérgező kémiai anyagoktól.

– Mi ébresztette fel önben a gyűjtési szenvedélyt?
– Édesapámmal, aki az Erdei Termék Vállalatnál dolgozott, gyerekkoromban bejártam a környéket. Még élő valóságában láttam azt az értéket, ami azóta csaknem teljesen elpusztult. Pusztaapáti és Keménfa határában tanyákon éltek emberek és közülük az egyiknél olyan cseresznyéskertet láttam, ahol érési sorrendben álltak a fák, májustól szinte nyár végéig érett a cseresznye. Aztán elnéptelenedett a tanya, új gazdája pedig kivágta a cseresznyesort. Akkor kezdtem el keresni azokat a fajtákat, de azóta sem találom. Ez ütött szíven és ezért alakítgatom a fajtagyűjteményt. Egy-négy évesek a fák és tavaly már hoztak termés. A jelenlegi szaporítási rendelkezések szerint tilos, amit csinálok, hiszen ezek a régi fajták nincsenek a hivatalos fajtalistán. De ha senki sem meri megmenteni őket, akkor elvesznek, mint azok a cseresznyefák.

Vaskos fatörzsekből monumentális asztalok, padok sorjáznak a boronapince előtt. A tisztás után kezdődik a Göcsej–Hetés–Őrség–Vendvidék fajtahagyatéka. Odébb Erdély fajtái, kicsit távolabb a Felvidék, a Kárpátalja, a Délvidék gyümölcsfái, rengeteg változatban és névvel. Ha azt mondom, pogácsaalma, Gyula azt kérdi: piros vagy sárga? Ha Batul almát mondok, rákérdez: sárga, zöld, mosolygó vagy csüngő? Ha körtét említek, a pálinkának való sózóval kezdi, aztán a vérbélűvel, a tüskéssel, a nagyasszonnyal, a hébérrel, az árpással folytatja, és nevetve megkérdezi: ismerős-e a bakszar körte, mert abból készült a legízesebb ecet?

Teszteli a fajtákat, mindent feljegyez róluk, s táblácskákkal jelöli az ültetvényben lévőket. Értékmentő megszállottsága megfertőzte az egész családot, három fiától nagy segítséget kap.

Eleinte, amikor a pogácsaalmáról oltóágat vágott, furcsán néztek rá, hogy mit akar ezzel az értéktelennel. Mára azonban egyre több a barátja, akikkel a Medes-hegyen időnként összegyűlnek. Arról beszélgetnek, hogyan lehetne a hagyományt jobban megbecsülni, behozni a mindennapokba, továbbvinni eleink tudását. Így épült meg a tisztáson egy régi típusú kemence, ahol egyszer elkészítették az egyik erdélyi fejedelem lakomáját is. Ami azt illeti, iszonyúan ehetetlennek tűnt, de mind egy szemig elfogyott.