Bár a rizs sok vizet igényel, az idei esős időjárás megnehezítette a termesztését. Így volt ez Kisújszálláson is, ahol korszerű rizshántolóban készül a készáru.
Kép: Kisújszállás, 2010. október 10. Rizsaratás. Fotó: Ujvári Sándor
A szó elszáll, az írás megmarad. Nos, a minap kezembe kerültek a tavaly papírra vetett jegyzeteim. Rábukkantam egy érdekes kijelentésre.
– A sikert napjainkban nem a hozamok hajszolásában, a minél nagyobb nyereségben, hanem a foglalkoztatás szinten tartásában mérjük – nyilatkozta tavaly nyáron Veres János, a kisújszállási Nagykun 2000 Zrt. elnök-igazgatója. – Remélem, hogy egyetlen dolgozónktól sem kényszerülünk megválni, s ha ez sikerül, akkor jövő ilyenkor „csupán” annyit mondhatunk: 2010 a helyben járás éve volt.
Noha a szakember akkor még nem tudhatta, hogy 2010 valójában a kiadós esők, sőt az özönvizek éve lesz, kijelentése mégis látnokinak bizonyult. Százharminc körüli munkavállalójukból egyet sem bocsátottak el. Igaz, ennek ára volt. A béreket ez év derekától – amikor már nyilvánvalóan látták, hogy csak a csoda segíthet rajtuk – 25 százalékkal csökkentették, de csupán átmenetileg. Csaknem hatezer hektár földet művelnek, ebből az esőzések miatt minden ötödik hektár vetetlen maradt.
A gazdaság Magyarország legnagyobb rizstermesztő üzeme. A nyári hónapokban az a szólás járta az itteni dolgozók között, hogy „minden bizodalmunk a rizsben van!”. Vajon a hűvös, esős őszön is él még a remény?
– Egyelőre igen – válaszolta Veres János –, a szeptember második felében megkezdtük a rizs betakarítását. Méghozzá az idén először vetett, negyvenhektárnyi biorizs aratásával. Egyik partnerünk nyerstermékként Németországba szállítja az árut. Úgy számoljuk, hogy a szokvány rizs tonnánként hatvanezer forintos hazai induló árához mérve a bioért ötven százalékkel többet kapunk.
Nagy kár, hogy nemzetközi piaci kapcsolatok híján egyelőre nem lehetséges közbenső szereplő nélkül, feldolgozva és közvetlenül eladni a Nagykun Biorizst. Pedig a cég tavaly felépült korszerű rizshántoló üzemében a biorizst is az igények szerint csomagolhatnák.
– Megéri a learatott gabonafélét feldolgozni – mondta Fazekas Gyula kereskedelmi igazgató. – Kilónként átlagosan 10-15 forinttal növekszik általa a nyereség. Minden reményünk megvan arra, hogy a tavalyi ötezer tonnányi termésünknek is piacot találunk.
A terepjáró ide-oda csúszkálva rója a kisújszállási dűlőutakat. Mellettem Oláh Miklós, a Nagykun 2000 rizstermesztési ágazatvezetője.
– Rizseink kétharmada szeptember végére beérett – int a szépen sárguló rizsbugák felé. – A rizsre fokozottan igaz, hogy nincs két egymást követő hasonló esztendő. Az idén például a 832 hektárból 140-et szórva vetettünk, repülőgépről. A vetőmag beművelését – kényszermegoldásként – függesztett kultivátor végezte, amit egy nagy traktor vontatott a vízben, pontosabban a 20-25 centiméter mélyen lévő „kemény” talajon. Korábban ilyent el sem tudtunk volna képzelni. Érdekes, de a rizstől mindig lehet valamit tanulni – mondja az élénk tekintetű szakember, aki azt is elárulja, hogy még a birkapörköltet is rizzsel szereti.
Kisújszálláson időnként feltűnik egy kombi Trabant, amit egy korát meghazudtolóan friss és energikus hölgy vezet. Simonné Kiss Ibolya érkezik, aki a Szarvasi Kutatóintézet nyugdíjasa, és méltán kiérdemli a rizsnemesítés nagyasszonya titulust. Ibolya asszony tucatnyi fajtája közül hármat a Nagykun 2000 segítségével tart fenn. A jó kedélyű hölgy szerint a rizs igencsak iszákos: minden kiló szemterméshez három- és ötezer liternyi víz között fogyaszt. Közben azt is elárulja, hogy eddig több mint egymillió kilométert tett bele Trabantjaiba, úgyhogy ha még létezne az NDK és a Trabant, akkor ő aranydiplomát érdemelne az autógyártól.