Borspótló csombor

A csombor egyéves, lágyszárú növény, fűszeres, csípős ízére utal a borsfű, borsikafű elnevezése. Mivel június-júliusban nyíló virágai kiváló mézelők, nevezik kerti méhfűnek is. Közepesen melegigényes, a fényt viszont kifejezetten kedveli, mert ilyen körülmények között képződik benne nagy mennyiségben a hatóanyag. Viszonylag jól tűri a szárazságot, az Alföld szeszélyes csapadékviszonyai között is termeszthető. A szélsőségesen rossz, sülevényes talajok kivételével mindenütt eredményesen próbálkozhatunk vele. Tápanyagigénye közepes, szerves trágyát (legalábbis közvetlenül a vetése előtt kijuttatva) nem igényel.

Ha a talaj hőmérséklete elérte a 10-12 fokot, vethetjük fél-másfél centiméter mélységbe. A vetés előtti és utáni hengerezéssel jelentősen növeljük a kelési arányt. Az ajánlott sortávolság 30-35 centiméter, a soron belül egyenletesen szórva vessük a magot, majd a növény 4-5 leveles korában egyeléssel állítsuk be a végleges, 15-20 centiméteres tőtávolságot. Fontos, hogy az ágyás ne legyen sok gyommaggal fertőzött, mert a fejlődő gyomok elnyomják a csombort. A virágzás kezdetén szedjük; a növényt vágjuk le az első elágazás fölött, majd szellős helyen szárítsuk meg. A vastagabb szárakról morzsoljuk le a leveleket és a fiatal hajtásokat, mert csak ezek alkalmasak fűszernek.

A borsikafüvet a bors elterjedése előtt általánosan használták. Annak térhódítása nyomán visszaszorult, napjainkra sokan újra fölfedezték. A borssal szembeni nagy előnye, hogy csípős íze egyéb kellemes aromaanyagokkal is kiegészül. Gyermekek ételében, illetve fűszerszegény diétában remekül pótolja a borsot. Azonkívül, hogy jól ízesíti az ételeket, csökkenti a hüvelyesek puffasztó hatását.