Ő az utolsó tejesember?

Joggal kerülgetheti a guta az utolsó csarnokos mohikánt, mert a 65 lelkes, gyönyörű kis faluban nemrég kénytelen volt saját pénzen egy vadonatúj tejcsarnokot építeni. A saját húsz jószágának, hiszen ő a környék egyetlen tejelőmarha-tartója.

– A korábbi, harminc évig működő tejcsarnokot azért kellett lebontani tavaly, mert egy 22 milliós pályázati pénz miatt útjába állt egy tervezett garázsnak és kazánháznak – mondja az 53 éves férfi. – Szívtam is a fogam, mert 600 ezer forintomba került az új tejcsarnok felépítése, ahol két napig tudom hűtve tárolni a tejet. Mert tőlem a forrói Abaújtej Kft. kétnaponként még elviszi a tejet, de egy tollvonáson múlik, hogy másnaptól már nem. Az extra minőségű tej literjéért 52 forintot kapok, ennyi marad meg tisztán, mert a szállításért is én fizetek. Hallom, hogy az országos átvételi árak 85–90 forint között mozognak, de így is örülök, hogy legalább valaki átveszi itt, a végeken. Mert eladni vagy leölni végképp nem akarnám a teheneimet. Meg szeretem is őket! A kedvenc Rózsim most ellett egy tündéri kis üsző bocit! Naponta közel 150 litert fejünk géppel. Öntsem a kanálisba? Ráadásul tudom, hogy a cégvezető szívességből veszi át, mert én is forrói vagyok, ott nőttem fel. Apám a miskolci gépgyárban negyven évet dolgozott, de a műszakot a háztájival folytatta. Mikor csak hetente járt haza, munka után a városban vállalt kerti munkákat.

– A többi állattal megéri foglalkozni? Hiszen látok itt disznókat, galambokat, kecskéket, nyulakat és őzeket is.
– Azok egy másik vállalkozásunkhoz kapcsolódnak. Vendéglátó szakközépiskolát végeztem Miskolcon, majd Encsen pincér, étteremvezető voltam, Forrón meg gebines büfés, így ismertem meg a felszolgálóként dolgozó nejemet. Kétgyerekes családunk sokáig Forrón lakott. Mogyoróskára, feleségem szülőfalujába 1993-ban költöztünk. Az ő szülői házából lett a panziónk, meg ifjúsági szálláshelyeket alakítottunk ki a városi gyerekeknek. Akiknek nemcsak fedélre, hanem élményre és ételre is szükségük van. Hol látnak ők kis bocit Pesten? Vagy csecsszopó malackákat? Őzet is csak az állatkertben. Vagyis ez a gazdaság része a vendéglátásnak. Hogy egyik sem igazán nyereséges, sőt, a tehéntartás csak veszteséget hoz, arról nem én tehetek. Pedig most szlogen, hogy a boltokban magyar árut vegyünk, mert egyrészt egészséges, másrészt ezzel is támogatjuk a magyar gazdákat. Mi eddig csak gürcöltünk hajnaltól estig, mégse gazdagodtunk meg. Sőt, van úgy, hogy a rezsit se tudjuk kifizetni. Régebben több tehenem is volt, de az asszony joggal ágált, mert kiszámolta, hogy a legtöbb veszteség abból származik. Pedig legeltetem őket, viszont a szemestakarmányt meg kell vennem, mert az itteni gyenge földeken alig terem valami, ha mégis, azt fölzabálják a vadak. A vadkár ellen szinte tehetetlenek vagyunk. Már baromfi se nagyon van, mert elviszi a héja, a róka, a ketrecből a görény.

– Ennyi veszteséggel hogyan tudnak fennmaradni?
– A földalapú támogatással igyekszünk ellensúlyozni a kieséseket. A fiunk is elment, Encsen saját üzletet visz. Marketing szakos lányunk Angliában kulizik. Hiába szeret itt, nem jönne haza, mert tőlünk csak munkát kapna, rendes fizetést nem. Zemplénben a támogatott húsmarhát kivéve veszteséges az állattenyésztés. A falvak elnéptelenedtek, elöregedtek, az emberek jövőképe bizonytalan. Ezen kellene gyorsan változtatni!