Sokféleképp ehető

Hő- és fényigényes, nehezen viseli a lehűléseket. Fagyérzékeny, így legjobb csak a fagyok után ültetni. Fólia alatti hajtatása meggondolandó, mert tenyészideje hosszabb lesz és a minősége is gyengébb, mint szabadban. Tápanyagban gazdag talajt kíván, a homok és a homokos vályog alkalmas leginkább a termesztésére. A túlságosan kötött agyagtalajon fejlődése elhúzódik. Magját április huszadika után vessük, fészkenként 3-4 magot, és a kikelt palántákból az első kapáláskor kettőt hagyjunk. Egyes vidékeken metszik a sárgadinnyét: öt levél után a főhajtást visszacsípik, az oldalhajtásokat pedig 4-5 levélre hagyják, hogy a mellékhajtásokon több termés képződjön.

Mértékadó források teljes érésben ajánlják a szüretet, mások 80-85 százalékos érettségben, mondván, hogy utóérik. Ahhoz azonban nem fér kétség, hogy a dinnye teljesen éretten a legértékesebb. Az érés legbiztosabb jele a fűszeres illat, illetve, hogy a termés kocsánnyal átellenes vége nyomásra puhábbnak mutatkozik.

Kevesen tudják, hogy léteznek nem édes változatok is, amelyeket nyersen, savanyítva vagy főzve fogyasztanak, elsősorban Ázsiában. Ezek között található például a kígyódinnye, ami kísértetiesen hasonlít a kígyóra. Ismertek a dísznek termesztett formák, amelyek illatosak, de ehetetlenek – különös mintázatúak, gömbölyűek vagy hosszúkásak, elférnek a zsebben is, ezért zsebdinnyéknek is nevezik őket. A nálunk termesztett változatok között az úgynevezett kantalup típusúak igen népszerűek: terméseik gerezdesek, cseres héjúak, sárga húsúak. A másik nagy alakkört a galia típusok alkotják: az ide tartozó fajták termése kerek, nem gerezdes, a héj vékony, sérülékeny és többnyire zöld hússzínű.