Sokszínű és futtatják is

Dél-Amerikából érkezett hajdanán ez az egynyári, többségében bokrosan növekedő kerti dísz, amelynek különleges, kissé fűrészes szélű, rojtozott és sötétzöld levelei még jobban kiemelik a virágok színét. Szára erős, szinte elszakíthatatlan, innen ered a magyar elnevezése. Ültethetjük a piacon vásárolt, kifejlett palántákról is, jóval olcsóbb azonban, ha magunk szaporítjuk. Magját március közepén vessük fagymentes, napfényes helyre, cserepekbe vagy ládába.

Egyszer gyomlálva és ritkítva az állományt, május közepére kiültethető növényeket kapunk. Mivel a vasfű fagyérzékeny, csak a májusi fagyok elmúltával palántázzuk ki a kertbe, 20×20 centiméteres sor- és tőtávolságra. Fényigényes, ezért a kert napsütötte részén adjunk helyet neki. Az erősen savanyú talajok kivételével szinte mindenütt szépen díszlik, még a meszes, köves területeken is. Fejlődésének kezdetén meghálálja az öntözést, kifejlődve azonban már jól tűri a szárazságot. (Azonban ha aszályos időszakban frissítő öntözésben részesítjük, szebben díszlik.) Életrevalóságára utal, hogy jól tűri a városi szennyezett levegőt is.

A vasfű futó (csüngő) változatai, amelyek függő kosarak, balkonládák, virágtartók beültetésére is alkalmasak, az utóbbi években váltak népszerűvé. Viráguk színpompája a bokros változatokhoz hasonló, azonban igényesebbek, mint a hagyományos bokros típusok. Legegyszerűbben az öntözővizükben föloldott tápsók adagolásával elégíthetjük ki tápanyagszükségletüket.

A futó verbéna akár egy méter hosszúra is megnőhet. Szebben mutat, ha az elnyílt virágokat rendszeresen eltávolítjuk, és nem hagyjuk 80 centiméternél hosszabbra nőni a szárait.