Jégbiztos almáskert

A nagykállói Lőrinczy István fiatal kertészként még téeszalkalmazottként vonult be katonának, de mikor leszerelt, már csak egy vastag, rozsdás láncot talált a téesztelep kapuján. Sok más sorstársához képest neki mégis szerencséje volt: maradhatott a szakmájában, ráadásul a szülővárosában. Kertészként dolgozhatott, és pár év után apránként önállósíthatta magát. Igaz, a családi birtok most se nagy, tizennégy hektár, de a munka tömérdek. Gyümölcsös az mind – illetve az lesz. Tíz hektár már terem, és van négyhektárnyi új telepítés is.

– A Nyírségben már jól bevált almával próbálkozunk, ezért a hagyományos fajtákat ültetjük – fogad a negyvenéves szakember.

Nincs egyedül. Egy barátja éppen szánt, újból megforgatja a már egyszer feltárcsázott földet, a mezsgyén pedig féltucatnyian kerítést építenek. Drága mulatság, csak ez kétmillió forintba kerül, de muszáj, mert a nyulak meg az őzek ellen másképp lehetetlen védekezni. Korábban próbálkoztak a jóval olcsóbb, törzsre tekerhető műanyag ráccsal is, de azok semmit se értek, az állatok gond nélkül lecsipkedték a hajtást és a kérget.

Egy kisebb domb tetején állunk, ahonnan beláthatjuk a teljes birtokot. Legelőször is a virágba borult, négyhektáros meggyes tűnik fel. Fantasztikus a látvány.

– Bár a bevétel lenne az! – sóhajt Lőrinczy István. – Tavaly például a termés jó részét le se szedtük, mert csak bukás lett volna. Így is ráfizettünk persze, mert például a talajművelés és a permetezés költségeit természetesen nem fedezte senki. De ha még a szüretelők bérét is kifizetjük, a tönk szélére jutunk.

A hófehérbe öltözött meggyes mellett hektárnyi nektarin, házigazdánk szerint az egész gazdaság lelke. Akkor miért nem azt telepítenek, kérdezem, mire az a válasz, hogy annál nagyobb területtel ő már nem bírna el. Egyhektárnyi őszibarack termését kis tételben is el lehet adni, egy komolyabb mennyiség viszont már komoly logisztikát követel.

– Itt van a közelben a három és fél hektáros almás is – mutat a dombokon túlra vendéglátónk –, az hál’ istennek elfogadható bevételt hozott. Ellentétben a több mint kéthektáros szilvással, ami körülbelül annyi hasznot termelt, mint a meggyes. Magyarán semmit. De hát az ember reménykedik, egy-két rossz év miatt nem eshetünk baltával a fáknak. Még ha nagyon elkeserítő is, ha az ember azt látja, hogy pocsékba megy a munkája.

Többek között ez is motiválta arra, hogy az újonnan telepített almásából egy hektár fölé jéghálót feszítsen. Nem olcsó mulatság, de a számítása szerint megéri, különösen, ha a biztosítási díjakat nézzük, meg azt, hogy a hálót forgalmazó cég is kedvezményben részesíti.

– Ez a négy hektár mindenestől együtt harmincmillió forintba fog kerülni – mondja Lőrinczy István. – Iszonyatosan nagy pénz, még úgy is, hogy a költségek felét pályázaton megnyertük. A másik felét saját zsebből meg hitelből kell fedezni. Az imént mondtam el, hogy az utóbbi években az amúgy legnagyobb bevételi forrásnak hitt meggyes mennyivel „gyarapította” a családi kasszát; és azzal is tisztában van mindenki, hogy a bankok milyen feltételekkel adnak kölcsönt. Mégis belevágunk, mert csak előre tudunk menekülni. Ha itt megállunk, néhány évig még elvegetálhatunk, de aztán eladhatjuk a kerteket. A most telepített intenzív gyümölcsösünk viszont egy időre megoldhatja a gondjainkat. Pláne úgy, ha egy részét a jégtől is megóvhatjuk.