Még mindig sok alkoholos italt fogyasztunk

Globális szinten az emberek a korábbinál ugyan kevesebb alkoholt fogyasztanak, de az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kedden Genfben ismertetett jelentése szerint ez a csökkenés túl lassú.

KözéletMW 2024. 06. 26. szerda2024. 06. 26.

Kép: A fiatalabb korosztályokat különösen súlyosan érinti az alkoholfogyasztás, Fotó: DavideAngelini, Forrás: shutterstock

Group,Of,People,Drinking,Beer,At,Brewery,Pub,Restaurant,-
A fiatalabb korosztályokat különösen súlyosan érinti az alkoholfogyasztás
Fotó: DavideAngelini Forrás: shutterstock

Globális szinten az emberek a korábbinál ugyan kevesebb alkoholt fogyasztanak, de az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kedden Genfben ismertetett jelentése szerint ez a csökkenés túl lassú.

Az ENSZ-szervezet azon célkitűzése, hogy a 2010-es szinthez képest ötödével csökkentsék az alkoholfogyasztást 2030-ra, elérhetetlenné vált

 – mutatott rá a WHO, amelynek adatai szerint az egy főre eső globális alkoholfogyasztás mennyisége a 2010-es 5,7 literről 2019-re csupán 5,5 liter tiszta szeszre csökkent.

A jelentés szerint a legmagasabb egy főre eső alkoholfogyasztást 2019-ben az európai (9,2 liter) és az amerikai (7,5 liter) WHO-régióban mérték.

Az egyes régiókban azonban különböző trendek mutatkoznak: míg Európában csökken, addig Délkelet-Ázsiában érezhetően növekszik az egy főre jutó alkoholfogyasztás.

Ez is érdekelhet

A WHO adatai szerint 2019-ben az alkoholfogyasztás következtében világszerte 2,6 millió ember halt meg, ami a teljes halálozás 4,7 százaléka. 209 millió ember volt alkoholfüggő, és további 200 millió esetében volt legalábbis problémás mértékű az alkoholfogyasztás.

A fiatalabb korosztályokat különösen súlyosan érinti az alkoholfogyasztás: a 20-39 év közöttieknél volt a legmagasabb – 13 százalék – az alkoholfogyasztással összefüggő halálesetek aránya.

Az Egészségügyi Világszervezet felszólította az érintett országokat, hogy tegyenek többet az alkoholfogyasztás mérséklésére, ideértve reklámtilalmak és értékesítési korlátozások bevezetését, valamint adók útján történő áremeléseket.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek