Ünnepélyesen felavatták a Nobel-díjasok falát

Egy budapesti lakóház tűzfalára Karikó Katalin és Krausz Ferenc Nobel-díjas tudós óriásportréja került fel, a műalkotáson az olvasható, hogy „Magyarként, a tudomány élvonalában, az emberiséget szolgálva”.

KözéletMW 2024. 07. 18. csütörtök2024. 07. 18.

Kép: A két Nobel-díjas óriásportréja a a VII. kerületi Wesselényi utca 40. számú ház melletti falfelületen

A két Nobel-díjas óriásportréja a a VII. kerületi Wesselényi utca 40. számú ház melletti falfelületen
Forrás: Vitályos Eszter Facebook-oldala

Magyarország büszke azokra a magyarokra, akik kiemelkedő teljesítményt értek el

– jelentette ki Vitályos Eszter kormányszóvivő a Nobel-díjasok Falának szerdai ünnepélyes átadásán.

Vitályos Eszter megjegyezte, 

a műalkotáson levő gondolat tökéletesen jellemzi mindkét tudós pályafutását, munkásságát. 

Emlékeztetett arra, hogy a két Nobel-díjas magyar tudós sorsában közös, hogy kistelepülésről indultak, Magyarországon tanultak, magyarul gondolkoznak és büszkék a magyarságukra.

Ez is érdekelhet

Magyarország pedig büszke azokra a magyarokra, akik kiemelkedő teljesítményt értek el - fogalmazott a szóvivő, aki kijelentette, 

a magyar emberek tehetségesek, szorgalommal a világ élvonalába emelkednek a tudományos világ területén is.

 Rámutatott arra, nem véletlen, hogy magas a magyar Nobel-díjasok és egyéb jelentős tudományos teljesítményt nyújtó magyarok száma, éljenek és alkossanak bárhol a világban.

Egy ilyen fal is hozzájárul ahhoz, mutatott rá, hogy ezt az elismerést kifejezzük, hírnevüket öregbítsük és személyüket megismertessük a hétköznapi emberekkel is, de a Magyarországra látogató külföldiekkel is.

A műalkotásról Vitályos Eszter elmondta, 

ugyanezen a helyen korábban egy 1956-ot megidéző festmény volt, amely már nagyon megkopott, „meglátszott rajta az idő múlása”. A most elkészült alkotás - a VII. kerületi Wesselényi utca 40. számú ház melletti falfelületen - már speciális festékkel készült, nem fog olyan hamar kopni.

Elhangzott, hogy a két Nobel-díjas látta a látványterveket, és „áldását adta” a projektre. 

A Nobel-díjasok Falának létrejöttét a magyar kormány támogatta. Kivitelezője a Színes Város Csoport, tervezője Csuth Péter.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek