Új pályázati kiírás segíti az agráriumhoz kapcsolódó társadalmi vállalkozásokat

Új vidékfejlesztési pályázati felhívás jelent meg 1,6 milliárd forint keretösszeggel, amely a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok számára biztosít lehetőséget értékteremtő tevékenység végzésére a mezőgazdasághoz kapcsolódóan - jelentette be közleményében Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára.

KözéletMW 2024. 07. 10. szerda2024. 07. 10.

Kép: Borítóképünk illusztráció, Fotó: Rosta Tibor, Forrás: MTI

HERCZEG Tibor
Borítóképünk illusztráció
Fotó: Rosta Tibor Forrás: MTI

Feldman Zsolt elmondta, 

a felhívás alapján a hátrányos helyzetű célcsoporttal foglalkozó intézmények, szervezetek és a gazdálkodók támogatott együttműködése a sérülékeny célcsoportok életminőségének fenntartható javítását szolgálja azáltal, hogy a szociális intézményi fejlesztő foglalkoztatás keretei között végzett mezőgazdasági tevékenységet folytathatnak és az annak kapcsán megvalósuló termék-előállítás, szolgáltatásnyújtás, gazdálkodással kapcsolatos gyakorlati ismereteket szereznek. 

A pályázat megjelentetése hátterében a rehabilitációs törekvés mellett megjelennek a szociális, vidékfejlesztési és foglalkoztatási célok is, de a gazdálkodók is kiegészítő jövedelemhez juthatnak az együttműködés által. "Azt várjuk a programtól, hogy értékteremtő foglalkoztatásuk által javuljon a hátrányos helyzetűek életminősége, erősödjenek a programban részt vevő szociális farmok, szociális szövetkezetek szociális, gyermekvédelmi és egészségügyi szolgáltatásai, az intézmények rehabilitációt és foglalkoztatást biztosító lehetőségei" - hangsúlyozta Feldman Zsolt.   

Az államtitkár kiemelte, hogy 

egy projekt által 40 millió forint támogatás nyerhető el. 

Az alap támogatási intenzitás mértéke 65 százalék, azonban ha megváltozott munkaképességű, szociális intézményben ellátott személy, mint munkavállaló foglalkoztatásához kapcsolódó tevékenységek valósulnak meg, akkor a támogatás mértéke 100 százalék.   

A támogatási kérelmek benyújtására a szociális farm típusú együttműködések és a mezőgazdasági és/vagy élelmiszer-feldolgozó tevékenységet végző szociális szövetkezet részvételével megvalósuló együttműködések számára 2024. szeptember 10-től lesz lehetőség. A felhívás és a hozzá kapcsolódó tájékoztató anyagok, mellékletek az Agrárminisztérium tematikus weboldalán, a https://kap.gov.hu felületen találhatók - ismertette közleményében Feldman Zsolt.

 

Ezek is érdekelhetnek