Kultúra
Forradalmi felfedezés: mesterséges intelligencia a fehérjetervezésben

Spanyol kutatók állítják, hogy Kolombusz Kristóf spanyol zsidó származására találtak bizonyítékot a felfedező földi maradványain elvégzett DNS-vizsgálatok során.
A 22 évvel ezelőtt indult kutatás folyamatát és eredményeit a spanyol közszolgálati televízió (TVE) által szombaton bemutatott Kolombusz DNS: Az igazi eredete című dokumentumfilm tárta fel.
A projektet vezető José Antonio Lorente igazságügyi orvosszakértő, a granadai egyetem tanára elmondta: a vizsgálat során egyebek mellett összevetették a sevillai katedrálisban nyugalomra helyezett Kolumbusz Kristóf csontjainak DNS-ét fiának, Hernandónak és más ismert leszármazottnak a DNS-mintáival.
Ezekből megállapították, hogy
bizonyos genetikai jellemzők bizonyítják a szefárd zsidó származást, valamint azt, hogy a Földközi-tenger nyugati medencéjének területén születhetett, az akkori aragóniai királyságban.
Kolumbusz Kristóf születési helye és származása a történelem egyik nagy rejtélyei közé tartozik, amelyet már számos tudományos elmélet próbált megfejteni.
A legelterjedtebb elképzelés szerint genovai születésű és olasz származású, de például a spanyol királyi akadémia eddig úgy vélte, hogy valójában Portugáliában született és nőtt fel.
Az El País című napilap a dokumentumfilm kapcsán arról számolt, be, hogy a tudományos világ kétkedve fogadta az elhangzott állításokat.
Volt olyan szakértő, aki szerint lehetetlen a részleges maradványokból ilyen következtetéseket teljes bizonyosággal levonni, más pedig hiányolta, hogy José Antonio Lorente nem publikált olyan tudományos tanulmányt, amely bizonyítaná az állításait.