Ősszel újabb 6 ezer fát ültetnek el az országban

Az Agrárminisztérium (AM) által négy éve indított Településfásítási programban idén tavasszal 4 ezer fát ültettek el, ősszel további 6 ezer fa elültetését kezdhették meg a pályázatnyertesek – mondta Nobilis Márton, a tárca államtitkára szerdán Balatonszemesen, ahol részt vett a település által elnyert fák elültetésében.

KözéletMW 2024. 10. 31. csütörtök2024. 10. 31.

Kép: Elindult a Településfásítási program tavaszi ültetési időszaka, Fotó: Krizsán Csaba, Forrás: MTI

Ősszel újabb 6 ezer fát ültetnek el az országban
Elindult a Településfásítási program tavaszi ültetési időszaka
Fotó: Krizsán Csaba Forrás: MTI

Az élelmiszergazdaságért és agrárszakképzésért felelős államtitkár felidézte, hogy Magyarországon az elmúlt 30 év legnagyobb településfásítási programja kezdődött el 2020-ban, a kezdeményezésnek köszönhetően az idén már 56 ezerre nő „a jövő generációnak” elültetett fák száma.

Mint mondta,

a cél, hogy az országban a jelenlegi 25-ről 27 százalékra nőjön a fákkal borított területek nagysága, hozzájárulva egyebek mellett a klímavédelemhez.

Ismertette, hogy idén tavasszal 246 településen négyezer fát ültettek el, most ősszel pedig 317 településen hatezer további fa elültetése kezdődött meg. Kiemelte, hogy Somogy vármegyében 48 település vett részt a programban, élen járva ezzel a fák igénylésében.

Ez is érdekelhet

Rámutatott, hogy fontos a régi fák megvédése is. Ebben az Agrárminisztérium segítséget nyújtott már Balatonszemesnek is egy gesztenyesor megmentésében – tette hozzá. Az államtitkár a faültetés megkezdése előtt tartott sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: „remélem az unokáink, dédunokáink is élvezni fogják nyaranta itt a Balaton-parton ezeknek a fáknak az árnyékait.”

A program az emberek gondolkodásmódját is megváltoztatja

Witzmann Mihály, a terület fideszes országgyűlési képviselője rámutatott, hogy a kormány Településfásítási programja azon túl, hogy jót tesz a településképnek, az emberek gondolkodásmódját is átalakítja, környezettudatosabbá téve őket. A képviselő választókörzetében 11 település vesz részt a fásítási programban, aminek köszönhetően 250 fa elültetése válik lehetővé – ismertette.

Iváncsics Zolt (Fidesz-KDNP), Balatonszemes polgármestere úgy fogalmazott, hogy a Balaton-parton jól látható építkezések kompenzálása miatt is „kutya kötelességünk fásítani”. A tó déli partja legszebb strandjának nevezte azt a balatonszemesi partszakaszt, ahol a sajtótájékoztató után megkezdődött a település által elnyert 10 magas kőris és 20 ezüsthársfa elültetése.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek