Darvadozásra várják az érdeklődőket a szegedi Fehér-tónál

Az ősz egyik leglátványosabb természeti látványossága a darvak (Grus grus) ezreinek vonulása a Dél-Alföldön. A kelet-európai állomány egyik kiemelt gyülekezési helye a szegedi Fehér-tó és környéke. Az itt megpihenő darvak a szántókon, tarlókon megfelelő táplálkozóhelyet találnak, az éjszakákat pedig a halastavakon töltik.

Pénteken konferenciát rendeznek a vizes élőhelyek természetvédelmi kérdéseiről, melyen megemlékeznek a 130 éve született Beretzk Péter szegedi ornitológusról, aki kezdeményezésére létrejött Magyarország első madárrezervátuma a szegedi Fehér-tónál 1939-ben.

Szombat reggeltől madárgyűrűzést rendeznek a Fehér-tó mellett álló Szalakóta Látogatóközpontnál, ahol a szikes tavaknál jellemző fajok mellett akár a vonulási időszakban a környéken ritkában felbukkanó madarakkal is megismerkedhetnek az érdeklődők.

A programok központi helyszíne a sándorfalvi piactér, valamint a Pallavicini kastély és kertje lesz. Itt rendeznek kiállítást a madárvonulás dél-alföldi ünnepe alkalmából meghirdetett természetfotó pályázat legjobb alkotásaiból. Ekkor derül az is ki, hogy kié a „legdarusabb” őszi Gru-nd, vagyis ki készített olyan őszi dekorációt ingatlanján, amely a daruvonulásra is utal.

A kastélykertben a gyerekeket szabadtéri népi és természetismereti játékok várják, az érdeklődők a művelődési házban ismeretterjesztő előadást hallhatnak a darvakról, de rendeznek élményfoglalkozást is terápiás kutyákkal.

A látogatók megfigyelhetik a tavaknál napközben előforduló madarakat is. A területen gazdálkodó Szegedfish Kft. keskeny nyomtávú szerelvényének utasai a halastavak között a Fehértói Halászcsárda mögötti kiinduló állomásról a tórendszer közepén álló kutatóházig utazhatnak.

Darvadozás: ezeket érdemes tudni a darvakról

A 190–200 centiméteres szárnyfesztávú darvak tollának alapszíne palaszürke, a fej és a nyak oldalán lévő fehér sáv pedig élesen elüt fekete arcuktól és fejüktől. A daru rendkívül éber, veszélyt sejtve hosszú nyakát magasra nyújtja. Költőterületén – Eurázsia erdős, sztyeppés tájain – füvet, növényi hajtásokat, rovarokat, néha halakat, kisebb emlősöket és madárfiókákat eszik. Vonulásakor kultúrnövények termésével és magvakkal táplálkozik, tavasszal és nyáron inkább rovarokat fogyaszt. Vonuló csapatai V-alakban vagy egyenes vonalban szállnak, ellentétben a szintén kinyújtott nyakkal, de rendezetlen csoportokban röpülő gólyákkal.

Magyarországon a 19. század végén még költött, jelenleg tavaszi és őszi átvonuló. 2015 nyarán azonban – száz év után először – a Marcal, majd 2021-ben a Rába völgyében sikerült megfigyelni egy-egy költőpárt, melyek feltehetően évről-évre költenek, és a szakemberek lehetségesnek tartják, hogy a Csanádi pusztákon is költ egy pár.