Ilyen állapotban van a kórházba került Dévényi Tibor
origo.hu
Az idei volt a leghidegebb november 2011 óta, és 2023 májusa óta az első olyan hónap, amelynek középhőmérséklete országos átlagban az éghajlati normál alatt maradt – írta a HungaroMet Zrt. Facebook-oldalán.
Kép: A novemberi középhőmérséklet országos átlagban 3,5 Celsius-fok volt, ami 1,9 fokkal elmarad az 1991-2020-as évek átlagától, Fotó: Alliance Images, Forrás: shutterstock
Az év tizenegyedik hónapjáról készített összefoglaló szerint a novemberi középhőmérséklet országos átlagban 3,5 Celsius-fok volt, ami 1,9 fokkal elmarad az 1991–2020-as évek átlagától.
Ezzel az idei a leghidegebb november volt 2011 óta, valamint 2023 májusa óta az első olyan hónap, amelynek középhőmérséklete országos átlagban az éghajlati normál alatt maradt
– hívták fel a figyelmet.
Az elemzés szerint november átlaghőmérséklete a Dunántúlon többnyire 4 és 5 fok között, míg keleten, északkeleten általában 3 fok körül alakult, de a fagyzugos helyeken néhol fagypont közelében volt az átlag.
A hónap csapadéka országos átlagban az eddig beérkezett adatok alapján mindössze 31,0 milliméter volt, ami 36 százalékkal elmarad az 1991–2020-as évek 48,6 milliméteres átlagától.
Hozzátették:
az október második felét is jellemző, szinte teljesen csapadékmentes időjárás november nagy részére is kiterjedt, jelentősebb csapadék csak november 20–22. között hullott.
Az ország északi felén általában 30 milliméter alatt maradt a havi csapadékmennyiség, a legszárazabb északnyugati országrészben többfelé 10 milliméter sem esett. Az ország legcsapadékosabb része a Mecsek környéke volt, ahol helyenként 60 millimétert meghaladó havi összeget mértek – írták.
origo.hu
borsonline.hu
life.hu
hirtv.hu
haon.hu
origo.hu
mindmegette.hu
vg.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu