NMHH: növekvő ütemben terjed az internethasználat az idősebbek körében

Növekvő ütemben terjed az internethasználat az idősebbek körében, bár a szépkorúak továbbra is lemaradásban vannak a fiatalabbakhoz képest. Egyebek közt ezt állapította meg a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss felmérése, amely az életkoron túl a nem, az iskolázottság, valamint a munkavégzési és a háztartásbeli körülmények internethasználatra gyakorolt hatását is vizsgálta.

KözéletMW 2024. 05. 28. kedd2024. 05. 28.

Kép: Illusztráció, Fotó: Pressmaster, Forrás: shutterstock

Group,Of,Senior,Friends,Watching,Photos,On,Mobile,Phone
Illusztráció
Fotó: Pressmaster Forrás: shutterstock

Az NMHH kommunikációs igazgatósága azt közölte kedden az MTI-vel, hogy a hatóság évente elkészített nagymintás felmérése szerint 

2019-ben a 15 és 45 év közöttiek csaknem 100 százaléka volt internethasználó, 2023-ra azonban már a 46 és 59 év közöttiek is elérték ezt a szintet.

Tavaly már a 60 és 65 év közöttiek körében is túllépte a 80 százalékot az internetezők aránya, ami 25 százalékpontos emelkedést jelent a 2019-es adatokhoz képest. 

Ez az intenzív növekedés egészen a 75 éves korosztályig megfigyelhető, jellemzően csak a legidősebbek nyitottak kevésbé a világháló iránt: a 80 év felettieknek továbbra is alig 10 százaléka internetezett, ugyanúgy, ahogy 4 évvel korábban

 – írták.

Ez is érdekelhet

Az elemzők azt is megvizsgálták, az életkoron túl milyen további körülmények befolyásolják, hogy a 60 éven felüliek interneteznek-e vagy sem.

Kimutatták, hogy 

lényeges szerepe van a nemnek – a nők átlagosan 5 százalékkal magasabb arányban interneteztek, mint az azonos korú és iskolai végzettségű férfiak. Befolyásoló tényező az iskolázottság – az általános iskolai végzettséget szerzett 70 éveseknek például csak 48 százaléka volt internethasználó, míg az ugyanilyen korú diplomások 65 százaléka internetezett.

Meghatározónak nevezték még a munkavégzést: a nyugdíjkorhatáron túl is dolgozók körében átlagosan mintegy 15 százalékkal gyakoribb volt az internethasználó, mint az ugyanolyan korú inaktívak között.

A közlemény szerint lényeges az is, él-e a háztartásban más internethasználó, mert ha igen, úgy sokkal nagyobb az esélye annak, hogy valaki idős korában is elkezd internetezni, mint ha egyedül, mindig kéznél lévő segítség nélkül kellene átesnie az első "buktatókon".

A használat tényén túl az internetezés módját is vizsgálták az idősebbek körében: szembeötlőnek nevezték, hogy 

a 60 éven felüliek inkább leülnek az asztali számítógéphez, ha meg akarnak nézni valamit az interneten, mintsem okostelefont vennének elő.

Míg a tizenévesek 87 százaléka internetezett a mobilján, a 65 éves vagy idősebb nemzedék esetében ez az arány csupán 57 százalék – tették hozzá.

A jelenség valószínűsíthető oka, hogy az idősebbek számára sokszor túl apró a telefon képernyőjén megjelenő szöveg, illetve ők rutintalanabbak az érintőképernyő kezelésében.

A felmérés részleteit Sugatagi Gábor, az NMHH Piackutatási és Piaci Monitoring Osztály vezetője mutatta be: 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek