A hangyák jobb csapatjátékosok, mint az emberek

A hangyák nagyon társas lények, ritkán látni őket egyedül. Az emberek is társasági lények, még ha néhányunk szereti is az egyedüllétet. Csak a hangyák és az emberek működnek együtt, hogy saját méretüknél jóval nagyobb terhet szállítsanak. Olef Feinerman a Wizmann Tudományos Intézet munkatársa és csapata evolúciós versenyt rendeztek hangyák és emberek számára, hogy megtudják, ki tud jobban keresztülvinni egy nagy terhet egy labirintuson. A meglepő eredmény, amelyet a Proceedings of the National Academy of Sciences magazinban publikálták, rávilágít a csoportos döntéshozatalra és az együttműködés, valamint az egyedül végzett munka közti érvekre és ellenérvekre – írja cikkében az Origo.

A csapat létrehozta egy rejtvény – a „zongoraköltöztetők rejtvénye”, egy a szállítástervezés és robotika területéről származó klasszikus számítástechnikai probléma – valós verzióját: egy szokatlan alakú tárgy, mondjuk egy zongora A pontból B pontba való szállításának mik a lehetséges útjai egy komplex környezetben? Zongora helyett a résztvevőknek egy nagy, T alakú tárgyat adtak, amit keresztül kellett vinniük két keskeny réssel összekötött három kamrára osztott négyszögletes téren. A kutatók két labirintust hoztak létre, amik csak méretükben tértek el, hogy a méretek megfeleljenek a hangyáknak és az embereknek, illetve a különböző méretű csoportoknak. 

A hangyák csoportban okosabban cselekednek

A Homo sapiens ellen a Paratrechina longicornis hangyafaj szállt versenybe. Nevüket hosszú csápjaikról kapták, bár időnként „őrült hangyáknak” is nevezik őket, mert hajlamosak körberohangászni. Ezek a 3 milliméter hosszú fekete hangyák az egész világon gyakoriak. Izraelben különösen a part mentén és az ország déli részén gyakoriak.

A hangyák 3 kombinációban oldották meg a feladatot: egy egyedülálló hangya, egy 7 hangyából álló kis csoport, valamint egy körülbelül 80 hangyából álló nagy csoport.

Az emberek 3 párhuzamos kombinációban végezték el a feladatot: egy egyedülálló személy, egy 6–9 egyénből álló kis csoport és egy 26 főből álló nagy csoport. Az embercsoportoknak bizonyos esetekben kerülniük kellett a beszéddel vagy gesztusokkal való kommunikációt, sőt műtősmaszkkal és napszemüveggel el kellett takarniuk a szájukat és a szemüket. A terhet csak a fogantyúkkal tarthatták, hogy szimulálják azt, ahogyan a hangyák csinálják. A fogantyúkban mérőeszköz volt, ami az egyes egyének által alkalmazott húzóerőt mérte.

A kutatók számtalanszor megismételték a kísérlet minden egyes kombinációját, aztán aprólékosan elemezték a videókat és az összes adatot, miközben számítógépes szimulációkat és különböző fizikai modelleket alkalmaztak.

Nem meglepő módon az embereknek kognitív képességeik előnyt nyújtottak az egyéni feladatoknál, amelyeknél kiszámított, stratégiai tervezést alkalmaztak, könnyen felülmúlva a hangyákat. 

A hangyacsoportok kiszámított és stratégiai módon működtek együtt, mely során kollektív memóriájuk segítette őket abban, hogy egy bizonyos haladási irányban maradjanak és elkerüljék az ismételt hibákat. Az embereknek azonban nem sikerült jelentősen javítani a teljesítményükön, amikor csoportban dolgoztak. Amikor pedig a csoporttagok közötti kommunikációt a hangyákéhoz hasonlóra korlátozták, a teljesítményük még rosszabb volt az egyénekéhez képest. 

Feinerman azt mondja, hogy egy hangyakolónia az egy család. A fészekben lévő összes hangya testvér, és közösek az érdekeik. Ez egy szoros közösség, amelyben az együttműködés nagyban ellensúlyozza a versenyt. Ezért a hangyakolóniára időnként szuperorganizmusként utalnak, egyfajta élő testre, ami sok együttműködő sejtből áll, amit ez a kísérlet alátámaszt. Megmutatták, hogy a hangyák csoportban okosabban cselekszenek, hogy számukra az egész nagyobb, mint részeik összege. Ellenben az emberek kognitív képességeit nem javítja a csoportalkotás. A híres „tömeg bölcsessége”, ami olyan népszerű a közösségi hálók korában, nem került előtérbe a kísérlet során.