Égi jelenségekből nem lesz hiány idén
Részleges napfogyatkozással indul a csillagászati tavasz, majd hat és fél év után ismét látható teljes holdfogyatkozás hazánkból. A vaol.hu összegyűjtötte 2025 legfontosabb égi jelenségeit, amelyeket érdemes lesz kémlelni az éjszakai égbolton.

Március 20-án megkezdődött a csillagászati tavasz, a szeptemberi őszi napéjegyenlőségig hosszabbak lesznek a nappalok. A melegedő éjszakákat pedig érdemes lesz olykor a szabadban tölteni. A március például napfogyatkozással búcsúzik.

Két fogyatkozás is vár ránk idén – emelte ki Dr. Mitre Zoltán kutató és amatőrcsillagász. Március 29-én, Szombathelyről nézve 11:43 és 12:51 között egy nagyon kis takarású részleges napfogyatkozást lehet majd megfigyelni: a Hold a napkorong területének csupán kb. 4,5 százalékát takarja majd, a Hold korongja lényegében kicsit „beleharap” a Napkorongba.
Szeptember 7-én azonban – hazánkból 6,5 év után újra – teljes holdfogyatkozásnak lehetünk tanúi. Ahogy a lap megtudta: a Hold napnyugta után nem sokkal, este fél 8-kor már teljesen bele is merül a Föld árnyékába és egészen háromnegyed 9 utánig tart a teljes fogyatkozás. Az ilyenkor sötétvörös színben látszó Holdat a szürkület vége felé lehet majd könnyebben észrevenni. A teljes fogyatkozást követő – szintén jól megfigyelhető – részleges fázis nem sokkal 22 óra előtt fejeződik be. A részleges fázis során jól meg lehet figyelni a Holdra vetülő földárnyék íves alakját.
A Hold megközelít több égi objektumot is 2025-ben:
- Április 5-én este a Hold a Mars bolygó közelében lesz látható este.
- Ehhez hasonló együttállás még május 3-én késő éjjel, július 28-án napnyugta után is látható lesz.
- A gyűrűiről híres Szaturnusz bolygót június 19-én hajnalban közelíti meg a Hold.
- Április 13-án hajnalban a Hold a Szűz csillagkép Spica csillagát közelíti meg.
- Április 17-én hajnalban a Hold az Antares (a Skorpió csillagkép legfényesebb csillaga) közelében látszik majd.
- Május 5-én este a Hold a Regulus (az Oroszlán csillagkép legfényesebb csillaga) közelében látszik majd.
- Ilyen közelség idén még további két alkalommal is esedékes, november 13-án kora hajnalban és december 10-én hajnalban.
- Június 17-én este a Mars bolygó is a Regulus csillag közelében látszódik majd. Ha előtte és utána napokig figyelemmel követjük az együttállást, akkor a Mars bolygó mozgását is fel lehet ismerni.
A meteorrajok érkezéséről itt olvashat bővebben.