
Ilyen állapotban van a kórházba került Dévényi Tibor
origo.hu

Egy nap alatt hat trükkös lopás történt Komárom-Esztergom megyében. Nézzük sorában az eseteket – remélve, hogy tanulsága is van mindegyiknek.
Tatabányán egy 87 éves asszonyhoz kopogtatott be egy férfi. Egy pohár vizet kért. Míg a néni a konyhába ment, addig ő az előszoba fogasán lógó táskából kivette a sértett pénztárcáját és elemelt belőle 54 ezer forintot.
Szintén Tatabányán egy férfi magát az E-ON munkatársának kiadva, bement egy lakásba. Azt mondta, hogy a villanyórát cserélné le, a szolgáltatásért 40 ezer forintot akart zsebre vágni. Mivel a 79 éves sértettnek nem volt ennyi készpénze, elfogadta annak felét is, majd távozott a lakásból, mondván, a munkálatokat akkor kezdik meg, ha a néni a teljes összeget kifizette
Komáromban hasonló eset játszódott le. Ott internetbekötést ígért a trükkös tolvaj. Amint az ál-sztorival bejutott a lakásba, elterelte a 73 éves asszony figyelmét, majd 22 ezer forinttal távozott.
Komáromtól nem messze, Almásfüzítőn egy 90 éves nénit fosztottak meg értékeitől. Az ismeretlen férfi közölte a sértettel, hogy villanyszámla-túlfizetése van, de készítsen elő pénzt, mert lehet, hogy váltania kell. A trükkös elterelte a hölgy figyelmét, majd 70 ezer forintjával sietve távozott.
Esztergomban banki alkalmazottnak adta ki magát egy nő. Már szerdán is járt az idős házaspárnál. Megbeszélte velük, hogy háromszor fog csengetni, így felismerik majd. Hogy ne kelljen sokat menniük, a házból kiadták a nőnek a lakáskulcsot. A 90 éves férj később kérte a trükköst, hogy igazolja magát, mire a nő a kulccsal együtt sietve távozott. Az idős házaspár csütörtökön vette észre, hogy a házból hiányzik 57 ezer forint és egy arany karóra.
Lábatlanon a tulajdonos szeme láttára surrant be a házba a tolvaj és vitt el 160 ezer forintot. A 83 éves sértett éppen tévét nézett, mikor foteljában ülve arra lett figyelmes, hogy egy férfi belép a szobába, kinyitja a szekrényt, pénzt vesz ki, majd távozik a szobából. A néni szóhoz sem jutott megdöbbenésében. Mire feleszmélt és a férfi után ment, ő már kilépett a kertkapun és elsietett.
origo.hu
borsonline.hu
life.hu
hirtv.hu
haon.hu
origo.hu
mindmegette.hu
vg.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu