Egyetlen ütéssel ölték meg a kereskedőt

Három kínai érkezett Wang Da-feng kenderesi otthonához és egyben üzletéhez 2001. február 17-én, a délutáni órákban. Nyomták a kilincset, ám hiába, a kapu nem nyílt. Zörgették a leengedett redőnyt – semmi reakció.

Egymásra néztek, karattyoltak valamit a maguk nyelvén, majd alig száz méter megtétele után befordultak a Szabadság utcába, ahol Fehér Katalin, a kínai alkalmazottja lakik.
– Próbáltam már én is bemenni reggel, de nem nyitott ajtót nekem sem – tárta szét a karját a csinos fiatalasszony. – Talán valami dolga lehet. Igaz, hogy még sosem tett olyant, hogy ne nyitottunk volna időben, pedig már ötödik éve dolgozom nála.
 

A három kínai is tanácstalanul nézett egymásra. A környező településekről – Törökszentmiklósról, Túrkevéről – valók, valamennyinek arrafelé vannak üzletei. Egyikük még délelőtt hívta Wangot, s amikor nem tudta elérni, telefonált a barátainak. S amikor nekik sem sikerült, azonnal indultak Kenderesre.

De ha Katalin sem tud semmit, akkor igazán nem hagyhatják anynyiban a dolgot. Visszasiettek Wang lakásához, ismét zörgették a kaput, a redőnyt, hiába. Ekkor az egyik elővette a mobiltelefonját, s felhívta Wang számát. Az udvar felőli ablak mögül mintha csörgést hallottak volna. Megcsörgette még egyszer, ismét a távoli csengőhangot hallották.

Beszélgetésük még izgatottabbá vált, végül mindhárman bólogattak, s egyikük a rendőrséget hívta:
– Baj van, jönni gyorsan. Enyém barát nem nyit ajtó. Pedig lenni benn. Jönni rendőr, nyitni ki ajtó – vették fel a karcagi kapitányságon a bejelentést.

A karcagi kapitányságról átszóltak a kenderesi őrsre, ahonnan hamarosan ki is érkezett a járőr. A rendőr nem volt rest, nemes egyszerűséggel feltépte a redőnyt, benyomta az ablakot, s már benn is volt az előszobában.

Wang Da-feng az ágyán feküdt, rajta állig takaró. Arca nyugodt volt, csupán a szája sarkából bugygyant elő némi vérhab, s a nyakán találtak aprócska égési nyomot. A rendőr orvost hívott, aki megállapította, hogy a kínai már nincs az élők sorában, ám hogy mi okozhatta a halálát, arról elképzelése sem volt. A lábán ugyan talált egy másik égési nyomot is, de attól még nem kellett volna meghalnia.

– Áramnak a nyoma – vakargatta a fejét.
– Mégiscsak gyilkosság történhetett – találgatta a körzeti megbízott is. – Legjobb lesz, ha értesítem a megyeieket.

►

– Bölcsen döntött a kolléga – emlékezik Karakas László nyugdíjas rendőr ezredes, aki a gyilkosság idején a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályát vezette. – Wang Da-feng valóban nem természetes halállal halt meg. De hogy miként, az csak a boncolás során derült ki.

Ám amíg a holttest a patológiára ért, a nyomozók addig is gyűjtötték az adatokat. Az hamar egyértelművé vált, hogy nem rablógyilkosság történt. Dulakodásnak nyomát sem találták, pénzt, értékeket, iratokat nem vittek el – pedig megtehették volna, hiszen 354 ezer forint, a mobiltelefon, az útlevél, a garázsban lévő autó kulcsa, mind-mind szem előtt volt.

De ha nem az értékeiért kellett meghalnia a kínainak, akkor miért? A nyomozók tanácstalansága csak növekedett, amikor megkapták a boncoló orvos jelentését: a kínai nyakán és lábán lévő égési nyomok valóban áramtól származnak. Vélhetően kínzás következményei, ám nem halálosak. Azt egyetlen ütés okozta, egyetlen ujjütés, amelyet a májhoz vezető hasi ütőérre mértek. Az ér szétrobbant, az áldozat pedig elvérzett. A gyilkosok azonban előtte mindkét nyaki ütőérre is csapást mértek, amitől Wang Da-feng elkábult, így a belső vérzés okozta fájdalmat már nem érezte.

– Soha korábban nem találkoztunk ilyen halálokkal – folytatja Karakas László –, ezért tanácsért megkerestük Furkó Kálmánt, a keleti harcművészetek megyénkben élő kiváló értőjét. Ő ismeri ezt a kivégzési módot, ám azt nyilatkozta, hogy Magyarországon – éppen veszélyessége miatt – nem oktatják.
Ha tehát magyarok nem ismerik, akkor levonható a következtetés, hogy az áldozattal idegenek – vélhetően kínaiak – végeztek. Volt azonban még valaki, aki ismerte a halálos ütés módját: ez pedig maga az áldozat, Wang Da-feng volt.

– Igyekeztünk felderíteni Wang múltját – hallgatom a nyomozót. – S ekkor találtunk a lakásában egy oklevelet, amit egy kisebbfajta vagyonért lefordíttattunk. Ebből kiderült, hogy maga is a keleti harcművészetek mestere volt, aki Kínában a rendőröket oktatta az önvédelemre.

– Akkor miért nem védte meg magát?
– Rejtély.

Mint ahogy az sem derült ki sosem, hogy miért választott új hazát egy ilyen befolyásos kínai, s adta fejét kereskedésre. Csak annyi bizonyos, hogy 1996 óta Kenderesen és környékén árusította a kínai portékákat. Meggyilkolása előtt nem sokkal egyébként egy hétre hazatért – ám ebben semmi különös nincs, a holdújévet általában minden kínai a hazájában tölti. Kiderült az is, hogy 25 ezer amerikai dollárt vitt haza magával készpénzben. Az összeg nagyságán a nyomozók először meglepődtek, ám kiderült, ebben sincs semmi rendkívüli, a négy boltból, amennyit Wang vitt, még akkor is kitermelhető az összeg, ha a költségei havi 600 ezer forintra rúgnak. Hogyne, hiszen egy pólóért öt forintot adott a nagykereskedőnek, egy edzőcipőért pedig körülbelül húszat. Megtalálták azt a nagykereskedőt is, akihez Wang a józsefvárosi piacra járt áruért. Ő volt az, aki a férfit a boltok nyitásához szükséges kezdőtőkével ellátta. Wang azonban már rég megadta a tartozását, s nem volt adósa az áruért sem. Különben is, ha adósság állt volna a gyilkosság hátterében, miért hagyták volna az értékeket az otthonában?

►

A nyomozásba tanácsadó szinten bekapcsolódott Kátai Elek is, aki a kínai kriminalisztika területén verhetetlen. Wang Da-feng meggyilkolása előtt azonban ő is értetlenül áll.

– Volt nekem egy nagyon jó kínai barátom, a nevét most hadd ne mondjam meg, akihez gyakran fordultam tanácsért egy-egy sérelmükre elkövetett gyilkosság esetében. Ő pedig mindig segített, így végül is egyetlen fővárosi eset sem maradt felderítetlen. A kenderesi eset előtt azonban ő is értetlenül állt.

Wang a holdújévi ünnepről egyébként a felesége nélkül érkezett vissza. Amikor az asszony tudomást szerzett a tragédiáról, azonnal Magyarországra repült, majd amint lehetett, elhamvasztatta a férjét, felszámolta az üzleteket, s végleg távozott az országból.

Az esetről még sokáig beszéltek Kenderesen. Havelant Dezsőné, akitől Wang az üzletet bérelte, csak annyit tud, hogy a bérleti díjat mindig időben megkapta.

Fehér Katalin azóta is sajnálja a munkaadóját:
– Eleinte bizalmatlanok voltak, de később egészen összebarátkoztunk, néha még vacsorára is meghívtam őket.
– Észrevette, hogy valamiféle kétes ügyletbe keveredett volna? – kérdezem.
– Johan? – említi az asszony a kínai becenevét. – Ugyan már! Mindig ő nyitott és ő zárt, egyébként a feleségével együtt ugyanúgy dolgozott, mint én. Ha jó kedve volt, levette a kardokat a falról, s avval tartott nekem bemutatót. Nem tudom, lesz-e még valaha olyan jó főnököm, mint ő volt.