Tavaszi fesztivál Debrecenben

Debrecenben az idén is megrendezik a tavaszi fesztivál programsorozatát, amelyen hazai és külföldi neves művészek, művészcsoportok egyaránt bemutatkoznak. A sokszínű esemény március 14. és április 11. között éppúgy kínál komolyzenei, jazz- és könnyűzenei hangversenyt, mint képzőművészeti kiállítást, filmvetítést és színházi előadást, táncbemutatót.

KrónikaBudai Horváth József2008. 03. 10. hétfő2008. 03. 10.
Tavaszi fesztivál Debrecenben

A Debreceni Tavaszi Fesztivál 2008. március 14-én nyitja meg kapuit. A rendezvény nyitánya, a Kórusmuzsika Európa Nagydíja verseny (március 14-16.) vagy a reneszánsz zenét játszó olasz Micrologus Együttes (március 22.) koncertje igazi csemege komolyzene kedvelőinek. Zenei ínyenceknek itt lesz a három harmonikás, a Motion Trio koncertje (március 17.), s a vonós hangszerek világát kedvelőknek, a hat nagybőgősből álló L’Orchestre de Contrebasses nevű csapat estje (április 5.) nyújt maradandó élményt. Március 28-án negyed évszázad legnagyobb és legszebb slágereivel várja rajongóit a fennállásának 25. évfordulóját ünneplő Ghymes Együttes. Április 6-án, a Csillag születik című televíziós műsor frissen megismert debreceni sztárjai - Bíró Gergő, Polyák Rita – és vendégeik (Mészáros Árpád Zsolt, 4 for Dance, Szeredás Népzenei Együttes) adnak gálaestet. A színházrajongóknak a Madách Színház vendégszereplése ígér kellemes estét április 7-én, a Jövőre, veled, ugyanitt 2. című romantikus vígjáték, Hernádi Judit és Gálvölgyi János tolmácsolásában. A színház, s a tánc kedvelőit a spanyol származású flamenco király Antonio Márquez táncszínházának előadása kápráztatja el április 9-én.
A csaknem egyhónapos tavaszi pezsgés záróakkordja a Debreceni Költészeti Fesztivál, mely a Kórusmuzsika Európa Nagydíja versennyel méltó keretet ad a Tavaszi Fesztivál programjainak.

A Kórusmuzsika Európa Nagydíja
A Kórusmuzsika Európa Nagydíja versenyt hat, kórusversenyéről ismert európai város: Arezzo, Debrecen, Gorizia, Tolosa, Tours és Várna rendezi meg, évente változó helyszínen. Az idén Debrecenre kerül sor. Az e versenyen az előző évben nagydíjat nyert együttesek indulhatnak most a különös rangot jelentő Európa Nagydíjért. Az idén francia, lett, norvég valamint szlovén kamarakórusok és vegyeskarok mérkőznek meg egymással.
A versenyt megelőző napon - március 14-én - meghívott vendégként a (korábbi EGP győztes) stockholmi St. Jacobs Kamarakórus koncertje nyitja meg a Debreceni Tavaszi Fesztivál eseményeit Gary Graden vezényletével, a Kölcsey Központban.

Debreceni Tavaszi Tárlat
Medgyessy Ferenc Emlékmúzeum
A régió kiemelkedő jelentőségű művészeti eseményén Debrecen és Hajdú-Bihar megye hivatásos képzőművészei látják vendégül a kortárs képzőművészet, a helyi értékek iránt érdeklődőket. A tárlat egyben fontos alkalom maguknak a művészeknek is. A látogató számára a technikai és tematikai megkötöttségek nélküli évenkénti bemutatkozási alkalom lehetőséget teremt az alkotók pályájának követésére, a fiatal tehetségek felfedezésére – vagy, mint sajnálatos módon ezúttal is, egy elhunyt művész előtti tisztelgésre: az előző Tavaszi Tárlat egyik díjazottja, Rácz György képzőművész életműve lezárult.
A kiállítás helyszíne visszatér a Medgyessy Ferenc Emlékmúzeum Kortárs-kiállítótermébe.

Motion Trio koncert
Kölcsey Központ, Bálterem
Március 17., 19 óra
Hazai és világviszonylatban is egyedülálló zenei irányvonalat képvisel a Motion Trio. Harmonika-muzsikájuk könnyed, humoros, számos stílust ötvöz: a lágy mediterrán hangoktól a kemény rock dallamokig szárnyal zenéjük. Saját szerzeményeiket játsszák, miközben a harmonika egy idáig nem ismert hangon szólal meg.
A harmonika-együttest Janusz Wojtarowicz alapította Krakkóban, 1996-ban. Koncertjeik színpadiasságát a cselekményre épülő előadások adják. 5 albumuk jelent meg: Cry, Pictures, Play-station, Live in Vienna Sacrum & Profanum, valamint a Metropolis. A Penderecki kamarazenei verseny trió kategóriájában, 2000-ben nagydíjasok voltak, s a Pictures című lemezüket a 2000-es év legjobb albumának választotta a lengyel zeneipar. 2004-ben.

A Micrologus Együttes koncertje
Kölcsey Központ, Bálterem
Március 22., 19 óra
Különleges hangot, különleges világot képvisel az olasz Micrologus Együttes. Műsoraikon a középkori hangszeres és vokális zenét szólaltatják meg. Az elmúlt 30 évben az együttes a középkori zenekultúra megismertetésében, élményszerű továbbörökítésében nehezen fölülmúlható eredményeket ért el. Minden koncertjük egy középkori kódex megelevenedésével, egy ősi rítus feléledésével, a hallatlanul gazdag, színes és izgalmas középkori mindennapok újraélésével jár együtt. A csapat tagjai énekelnek, játszanak hárfán, parasztfuvolán, dobon, fuvolán, dudán, de megszólaltatnak violát (mélyhegedű), lantot és psaltériumot (ősrégi húros pengetőhangszer) is. Az időutazásra, a misztikus kalandokra fogékony 21. századi közönség a felfedezés izgalmát éli át minden Micrologus koncerten.

A Magyar Jazz Ünnepe
Kölcsey Központ, Bálterem
Március 26., 19 óra
A rendezvény átfogó képet ad a magyar jazz kiválóságainak munkásságáról Szőke Nikoletta és a Jazzclusive, a Trió Minimal együttes és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszakának Big Bandje közreműködésével.

Paris Washboard koncert
Kölcsey Központ, Bálterem
Március 27., 19 óra
Az 1988-ban alapított zenekar szokatlan összeállítású: négy hangszer alkotja -klarinét, harsona, zongora és washboard (mosódeszka). Ez alapján talán elképzelhetetlen az a dús hangzású, ötletes muzsika, amivel a kvartett világszerte olyan sok hívet szerzett magának. A húszas-harmincas évek zenéjétől Ellingtonon keresztül a saját szerzeményekig minden stílusban kicsattanóan fiatal, humoros és ugyanakkor stílusos zenét produkálnak. Nem véletlenül akkora kedvencek Észak-Amerikában, s turnéztak már többször Dél-Amerikában, Új-Zélandon és Japánban is.
A zenekarvezető, a harsonás Daniel Barda foglalkozását tekintve szimfonikus zenekari karmester, s saját klasszikus és jazz diszkográfiájában a Paris Washboard 1998-as lemeze volt a sorban a századik felvétel! Barda 1993-ban megkapta a legjobb francia tradicionális jazz-muzsikusokat illető elismerést, a Sydney Bechet-díjat, amit 1973-ban már (még más zenekarok tagjaiként) a kvartett klarinétosa, Alain Marquet is kiérdemelt. Alain stílusára Johnny Dodds és Sydney Bechet voltak a legnagyobb hatással. A zongorista Christian Azzi annak idején éppen a new orleans-i, de Franciaországban letelepedett fekete szopránszaxofonos, Sydney Bechet pianistájaként tűnt fel. Azzi szerepel Bechet szinte minden francia felvételén, s egyike azon keveseknek, akik a „stride piano” stílus kiváló művelői. A zenekar mókamestere a névadó hangszert megszólaltató Gerard Bagot, aki a washboardot és az azt kiegészítő félelmetes mennyiségű hangszerkollekciót hihetetlen virtuozitással és ötletességgel szólaltatja meg.

A Ghymes Együttes jubileumi koncertje
Főnix Csarnok
Március 28., 19 óra
A negyedszázados fennállását ünneplő Ghymes Együttes 25 év legnagyobb és legszebb slágereit adja elő első alkalommal a Főnix Csarnokban, a Debreceni Tavaszi Fesztivál programjaként.
A Ghymes Együttes Nyitrán alakult, azóta több arany- és platinalemezzel is díjazott stúdióalbumot készítettek. Negyed évszázados karrierjük alatt számos díjat gyűjtöttek be szakmai elismertségük jeléül.  A Ghymes muzsika meghatározója Szarka Tamás zenéje és szövegvilága, amelyet egyedülálló módon egészít ki Szarka Gyula népzenei alapú szerzői zenéje.
„A Ghymes zene továbbra is durva korlátokat rombol, finom szabályokat épít, ringat, ríkat, földbe döngöl, ingnyakon ragad és felrohan veled a tetőre, s kérdezés nélkül nevetve elszáll veled stílusokon, horizonton, nem is létező boldogságokon, mozdulatlan depressziókon, saját sorsunkon át vissza, befelé – jó messzire.” (Szarka Tamás)

L Orchestre de Contrebasses
Helyszín: Kölcsey Központ, Nagyterem
Április 5., 19 óra
A L Orchestre de Contrebasses, a zenei kreativitás megtestesítője. A Christian Gentet által 1981-ben alapított együttes az egyedi modern zene szimbólumává vált. A zenekar hat tagjának zeneszerzői és előadóművészi vénája garantálja a tökéletes hangzást.
Az új zenei dimenzió döbbenetes erejét az emberi mozgás és a hangszerek által létrehozott tánckar adja.

Csillagok születtek – A Csillag születik című műsor debreceni résztvevőinek és vendégeinek gálaestje
Kölcsey Központ, Nagyterem
Április 6., 19 óra
A debreceni csillagok: Bíró Gergely és Polyák Rita
Vendégeik: Mészáros Árpád Zsolt, 4 for dance és még sokan mások

Bernard Slade: Jövőre, veled, ugyanitt 2.
Kölcsey Központ, Nagyterem
Április 7., 19 óra
Romantikus vígjáték két részben, Hernádi Judit és Gálvölgyi János főszereplésével, Szirtes Tamás rendezésében, a Madách Színház előadásában.
A Jövőre veled ugyanitt 2. a korábbi történet szálát felvéve ugyanazt a párt mutatja be, több év múltán. A történet ott folytatódik, ahol korábban abbamaradt. Kiderül, hogyan élték meg az elmúlt éveket, hogyan működik furcsa viszonyuk ennyi idő után.
A történetet a jól összeszokott színészpáros, Hernádi Judit és Gálvölgyi János varázsolja színpadra.

Antonio Márquez Táncszínháza
Főnix Csarnok
Április 9., 19 óra
2008. április 9-én a flamenco királya, Antonio Márquez táncának szenvedélyes ritmusa tölti be a debreceni Főnix Csarnok arénáját.  Márquez a Spanyol Nemzeti Balett iskolájában, majd neves spanyol mestereknél sajátította el táncművészetének alapjait. Hazájában balett-főszerepekkel szerzett hírnevet, s egyedi, szárnyaló táncstílusa hamarosan megnyitotta előtte a nemzetközi karrier kapuját. Kirobbanó erejű, szenvedélyes táncával, különleges koreográfiákkal teszi feledhetetlenné fellépéseit.

Debreceni Költészeti Fesztivál
Kölcsey Központ
Április 9-11.
A Költészeti Fesztivál 2002 óta Debrecen kiemelt kulturális rendezvénye. Célja, a magyar költészet jelentős élő alkotóinak, újabb műveinek megismertetése, a költészet és az olvasás népszerűsítése, a város és az írók kapcsolatának erősítése. A három napos rendezvénysorozat központi programja a meghívott költők felolvasása és az ahhoz kapcsolódó hozzászólások.

 
Bacsó Péter: Majdnem szűz – Díszbemutató
Apolló mozi, Nagyterem
Március 19., 19 óra
Boróka a film hősnője elhatározza, hogy a 18. születésnapján - az otthonteremtésre kapott milliókból- egy drága szállodában ünnepel szerelmével, Jánossal. A pénz gyorsan elfogy, így a paradicsomi állapot véget ér. János visszaélve Boróka érzéseivel, testi szolgáltatásokra kényszeríti a lányt, és - mivel imádja a motorokat - elcseréli szerelmét egy Harley Davidsonra. A szeretetre éhező fiatal árva így egy Ronaldó nevű strici foglya lesz és borzalmas élményeket él át, míg végül az első adandó alkalommal megszökik. Egy lottózóban megismerkedik Móriccal, a kirakatrendezővel. Ő fogadja be a Ronaldó elől menekülő Borókát. Mindkettőjük sorsában fordulatot hoz az az Uniós tanfolyam, amely prostitúcióból élő lányok számára kínál menedzseri képesítést. Boróka szorgalmasan jár a tanfolyamra sorstársnőivel. Angolt és számítógépes ismereteket tanul. Kiderül róla, hogy talpraesett, és sikeresen tudja eladni a nagy tömeg piros esernyőt, valamikori ismerőseinek. Ronaldó nem nyugszik bele a lány elvesztésébe és haverjával együtt utána veti magát. Feltett szándéka, hogy mindenáron felkutatja, és megtorolja a szökését.
Szereplők: Ubrankovics Júlia, Hujber Ferenc, Kaszás Gergő, Tóth Attila.

Frankofón Filméjszaka
Apolló mozi, Nagyterem
Március 20.
Piaf
20 óra
A világon az egyik legnagyobb hatású énekesnő, a sanzon királynője és Franciaország nemzeti büszkesége volt Edith Piaf. Életét a legszörnyűbb drámák és a legfényesebb csillogás kísérte…
Rendező: Olivier Dahan
Igen, akarom?
22 óra
Rendező: Eric Lartigau
Luis boldog, kiegyensúlyozott agglegény. Esze ágában nincs megházasodni, mígnem egy szép napon a családi tanács - anyja és öt nővére! - úgy határoz, hogy nincs mese, Luis-nak oltár elé kell vinnie valakit...
Persepolis
0 óra
Rendező: Marjane Satrapi, Vincent Paronnaud
Egy erőteljes, fekete-fehér animációs film, mely részben a valóságon alapul, részben a képzelet szülötte. Egy film arról, hogy milyen volt az élet Teheránban a forradalmat megelőző időktől kezdve napjainkig. Egy kislány szemével látjuk a világot, aki nő és növekszik, miközben az országot, ahol él megnyomorítja az intolerancia és a háború.
Moliere
2 óra
Rendező: Laurent Tirard
1644, Párizs. Kosztümös francia komédia Moliére néven ismertté vált, Jean-Baptiste Poquelin (Romain Duris) életének feldolgozatlan tizenhárom évéről - avagy hogyan lesz a nyomorgó csepűrágóból, korának legünnepeltebb komédiaszerzője.
Kisfiam
4 óra
Rendező: Martial Fougeron
Julien elragadó kamasz, de egyszersmind a szeretet rabja is. Anyja, akit tudós férje elhanyagol, mérhetetlenül rajong Julienért, minden lépését ő irányítja, nem riadva vissza kegyetlen pszichológiai eszközök alkalmazásától sem.

Till Attila: Pánik – Díszbemutató
Apolló mozi Nagyterem
Március 31., 19 óra
Zsuzsi harminc éves korára mindent elért, amire egy ember csak vágyhat: jól fizető állás, szép autó, saját lakás és mindent elsöprő szerelem. Aztán egy szép napon a fiatal PR igazgató lány arra ébred, hogy a szobájában minden mozogni kezd: a fotel elindul az ajtó felé, a szekrény az ablak felé. És nem kap levegőt. Először azt gondolja, szívroham. Aztán rádöbben, hogy ez bizony pánik. Amikor még szerelme, Kirill is elhagyja, önként bevonul a Pánik Klinikára. Itt a rendkívül ambíciózus terapeuta karmai közé kerül, aki különböző módszerekkel, technikákkal próbálja kezelni őt és a klinika többi pánikbetegét. Zsuzsi csoportterápiára jár, tehát látszólag nincs egyedül többé. A klinika falain túl persze mindenki teljesen normálisnak tűnik. Az igazság azonban az, hogy Zsuzsi anyja, Elli és barátnője, Ilona, leküzdhetetlen vásárlási- és kalandlázban ég, Ilona kisgyermekes lánya gyermekét túlzóan féltő kismama-parától szenved, Zsuzsi öccse pedig csak anyjukat szeretné megszabadítani a mamát felfaló szörnyetegtől... És a felbukkanó szuperkemény zsaruk is tartogatnak némi meglepetést. Zsuzsi választhat: éli tovább a profi lelkibetegek életét vagy megrázza magát és feláll. Vajon sikerül neki?

IV. Debreceni Animációs Filmnapok
Apolló mozi, előcsarnok
Április 8-10. Kezdési időpont: 14 óra 30 perc.
Napjainkban, a számítógépes és digitális korszak térhódításával egyre szignifikánsabb szerepet töltenek be az animációs filmek. Ezek népszerűsítésére törekszik az Animációs Filmnapok című rendezvénysorozat, mely a filmvetítésen túl workshopokat is kínál, ahol a gyerekek megismerkedhetnek a rajzfilm és animációs film készítés rejtelmeivel. A filmshow vendége lesz Gyulai Líviusz grafikus és animációs filmrendező, a Magyar Művészeti Akadémia tagja, valamint Orosz István grafikus és animációs filmrendező, a Magyar Művészeti Akadémia titkára.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek