Állásinterjún a gyárépületben

Kezdetben csak annyit tudtunk: mobiltelefonok összeszerelése a feladat, amit a harmadik negyedévben kezd meg Kelet- Magyarországon a világ egyik legismertebb társasága. Kecsegtető a hír, hogy már az induláskor több száz dolgozót alkalmaznak, méghozzá tisztes bérért, alkalmazotti státuszban. Bíztatónak tűnt az is, hogy rögtön az átképzést követően megindul a munka.
A felvételi színhelyén, egy régi gyárépületben, legalább háromszáz ember várt, hogy beszólítsák. Egy középkorú asszony riadt hangon, éppen csak felénk súgva jegyezte meg:
– Jól is van ez így, de hová teszem a három kisgyerekemet az öt-hat hetes átképzés alatt, ami Komáromban lesz ugye, mi meg Mikepércsen lakunk…? Talán a dédi besegít – nyugtatta magát.
Ideges, a körmét kényszeresen rágcsáló férfi flegmán válaszolt az asszonynak:
– Ne mondja már, hogy nem lehet kibírni azt a pár hetet a pulyák nélkül! – hitetlenkedett. – Nekem is van két gimnazista fiam, az asszony majd rendezi őket. Gondoljon csak arra, hogy a cég fizet két hazautazás költségét, a szállást, az étkezést. Hol van ma ilyen hely az országban? – de a költői kérdésre senki nem felelt.
A levegő egyre fogyott, az emberek toporogtak. Mi is a barátnőmmel.
Egy adminisztrátor hölgy tíz óra előtt pár perccel röviden ecsetelte a munkavégzés rendjét. Megtudtuk: akit felvesznek, annak napi tizenkét órát kell ledolgoznia, majd három ilyen nappali vagy éjszakai műszakot három pihenőnap követ. A három hónap próbaidő alatt pedig a fizetés bruttó 400 forint óránként, plusz műszakpótlék. Az elegánsan öltözött ötvenes hölgy határozott, rezzenéstelen arccal ismertette, hogy a három hónap leteltét követően a vezetők értékelik a dolgozók munkavégzését, ami után maximum tíz százalékkal emelkedhet a bruttó 400 forintos óránkénti bér.
Sokak arcára csalódás ült ki. A barátnőm is osztott-szorzott magában. S még fel sem vették…
Rögtön ezután a hölgy folytatta: felvételt csak az a pályázó nyerhet, aki zöld erkölcsi bizonyítvánnyal rendelkezik, nem nyugdíjas, nem rokkant, nincs leszázalékolva, ráadásul az üzemorvosi vizsgálaton is jelesre „vizsgázik”. Vagyis olyan egészséges, mint a makk.
Többen is csalódottan indultak haza.
Behívtak többünket az ebédlőszerű helyiségbe, ahol előbb matematika feladatokat oldottak meg. Sorozatok, számtani műveletek, logikai feladatok, hibakeresés, szövegelemzés, kézügyességi feladatok. Nagyjából ebből állt a feladatsor. Több száz ember várt a mintegy harminc ülőhelyre. A gondolkodási idő 60 perc volt. Az intelligenciatesztet a második körben írtuk meg. Addig pihegtünk az izzadtságszagú helyiségben. A barátnőmmel egymás mellé ültünk. Csakhogy mint a gimnáziumi röpdolgozatoknál, itt is A és B csoport volt. Koncentráltunk a feladatok helyes megoldására. A kézügyességi feladatoknál akinek műkörme volt, az eleve leszerepelt, mivel azzal képtelenség „legózni”… Aztán jött az érdeklődő beszélgetés: milyen az iskolai végzettségünk, mely nyelveken beszélünk, hol dolgoztunk eddig, miért veszítettük el az állásunkat, szerintünk: mi áll a globális felmelegedés hátterében, miért létezik Magyarországon egyre több egyedülálló nő, aki a karrierjét építi inkább, minthogy gyereket szüljön 40 éves kora előtt? Logikus kérdések, a telefon-összeszerelés nélkülözhetetlen részeként, bruttó 400 forintért óránként. Aztán mosolyogtunk, elköszöntünk, és jöttek a többiek…
Nem irigyeltük őket. Magunkat sem.
Hetven százalék körüli eredményt tippeltünk a barátnőmmel. Napokig gondolkodtunk, ugyanazt éreztük. Humánszakos diplomáinkkal ez a telefon-összeszerelő munka – több hetes átképzéssel, nem túl sok pénzért – tán nem is nekünk való. A semminél viszont ez is jobb lenne...