A szabadság és szerelem vándora

A Bergendy zenekar, majd a V’ Moto- Rock egykori énekese, basszusgitárosa, szövegírója, zeneszerzője évek óta szóló karriert fut. Vele beszélgettünk debreceni koncertje előtt.
– Külsejét tekintve nem úgy néz ki, mint egy 62 esztendős nyugdíjas. Jól is érzi magát?
– Jézusom, 62 éves lennék?! – kérdez vissza, s komolyan fontolóra veszi életkorát. – Jól is érzem magam, és az orvosaim is azt mondják, rendben vagyok. Bár pár napot szívesen pihennék egyhuzamban, úgy, hogy ki se kelljen mozdulni vidéki otthonomból. A béke és nyugalom szigetéről.
– Távol a zajos világtól, az állatai, lovai közelében, a vidéki tanyáján, ahol még a csöndet is hallani lehet?
– A heti három-négy koncert és fellépés után a nyüzsgés és a zaj egy idő után fáraszt. A legjobban otthon érzem jól magam, amikor kiülök a csillagos ég alá, mellettem a feleségemmel. S azzal a tudattal, hogy bármikor kinyithatom az ajtót, útra kelhetek, koncertezhetek, majd ismét hazatérhetek…
– Dalaiból arra következtethetünk, hogy mély érzésű, álmodozó, szerelmes típus.
– Igen, az álmok világába sodródott, romantikus zenész vagyok. Mindig is szerelmes típus voltam, azzal együtt, hogy 20 éve boldog házasságban élek.
– A feleségét, Rebekát egy hosszabb amerikai turnéja során ismerte meg. Ő valóban elkíséri minden koncertre?
– Igen, mindig mellettem van. Találkozásunk óta sokat tanultam tőle. Optimizmust, pozitív gondolkodást, kitartást, s azt, hogy soha nem a múlton kell keseregni, hanem előre nézni. Örülni a jelen szépségeinek, szeretni az életet és célokat kitűzni magunk elé. Van még valami fontos! Nem szabad haragot tartani, mivel magunktól vesszük el az energiát. A harag, a békétlenség a lelket is megbetegíti…
– Nem tartja magát vallásos embernek, mégis azt vallja, hogy az ihletet Istentől kapja.
– Néha magam is elcsodálkozom, hogy a dalszövegeim mennyire tisztán fejezik ki az érzéseimet, és másokét is. Ezt a közönség, a kisiskolásoktól a nyugdíjasokig, vissza is jelezi a szeretetével, a koncertek laza és boldogságos hangulatával. Megesik: azt érzem, az ihletet, a dalaim szövegét, valakitől kapom. Talán Istentől, akiről nem tudom, hogy milyen formában létezik, de, hogy létezik, az biztos, és belőle egy „darab” bennem is. Az által, ahogyan segít, mellettem van, és vigyáz rám.
– Volt idő, hogy keserűen beszélt a katolikus egyházról. Miért?
– Nem szeretném összekeverni Isten iránti szeretetemet és azt, hogy van bennem egy furcsa meg nem bocsátás azért, amit XII. Pius pápa tett, vagy nem tett, a fasizmus idején. Lehet, ez tart vissza attól, hogy igazi hívő legyek…
– Sokan nem tudják, nem értik, miként ragadt Demjén Ferencre a „Rózsi” név. Elmesélné a történetét?
– Vagy száz éve Verebes Pista és még néhány barátom összejöttünk egy klubban, ahol a többiek viccből azt mondták, akinek a legnagyobb az orra, az legyen a „Rózsi”. Így maradt rajtam, mert nekem volt a legnagyobb orrom. Gúnynévként indult, de az emberek szeretete a legaranyosabb becenévvé tette, így nem fáj, hogy „Rózsinak” hívnak.
– A mai könnyűzenei irányzatok nagyban ahhoz idomulnak, hogy külföldről mit tudnak lekoppintani a zenészek. Demjén „Rózsi” zenéje 40 éve töretlenül sikeres, és soha senkit nem akarta utánozni. Mi a titok?
– Nincs titok. Olyan a zenei stílusom, amit sem utánozni nem lehet, sem pedig nekem nincs szükségem a koppintásra.
– Ma is olyan szerény és közvetlen maradt, mint hajdanában.
– Ezen nem gondolkodom. Azt viszont tudom, hogy az alkotó embernek néha jó legalább két centivel a föld fölött lennie. Nem beképzeltségből, hanem azért, mert páros lábbal a földön állva, csak nagyon ésszerűen, kissé hidegen, a jelen problémáira koncentrálva lehetne alkotni. Két centivel a föld fölött, lehet álmodozni, és még el is tudnak kapni…
– A rendszerváltás előtt volt egy-két betiltott dala. Miért?
– A darabokra törted a szívem szövege nem illett az akkori fesztiválzsűri erkölcsi ízléséhez… A Szellemvasút pedig egyenesen indexen volt, mert az ötvenes évekkel társították, majd párhuzamot vontak „A tanú” című nagy sikerű film és a dal szövege között...