Gáz, ha mondom

Pártunk és kormányunk aznap este még könnyedén felkacagott: mi ez nekünk. Nekünk, akiknek 3 és fél milliárd köbméternyi betárazott gázunk van, hónapokig éldegélhetünk belőle, a kormány és gázos csapatunk az eszénél, de leginkább a helyén van… Hogy aztán másnap délutánra, amikor is elzárták a csapot, rögtön másodfokú alsógatyacsere következzen, s derüljön ki, az a három és fél milliárd hiába van ott, ahol, azt onnan csak úgy, nagy hirtelen nem lehet ám elővenni, az nem ám egy kihúzható sublótfiók, vagy mifene, azt majd ki kell szép lassan bányászkodni, de addig is mi lesz velünk, hej bátyuska, hej Putyinka…
Hibátlan ellenzékünk, megörülve a bajnak, egy röpke erőpróbát fitogtatott: az ellenőrzése alatt álló 18 megyében vészt hirdetett: mentsük meg a hazát, s ennek érdekében a középiskolások – nem mellesleg, 2010-ben első szavazó állampolgárok – három napig ne menjenek suliba. Hogy aztán rögvest kiderüljön: a közoktatásról szóló törvény alapján nem rendelhetnek el a megyei önkormányzatok rendkívüli iskolai szünetet, csak ha a megyében a működtetés nem volna lehetséges. De hát lehetséges volt…
És akkor mindehhez csatlakozott még a főváros enyhén túlmozgásos főpolgármestere is… S ahogy egykor a meteorológiai előrejelzést alaposan félreértve rendelt el hurrikánriadót, most olyat gondolt a vasárnapi ebéd előtt kinézve ablakán: itt az ideje a szmogriadó elrendelésének. Hogy aztán kiderüljön, a nagy szmogtól senki nem látta, hogy ez egy nem működő jogszabály, még csak a KRESZ-ben sem szerepel…
Mikor e sorokat írjuk, még nem jön a gáz. Ha majd végre újra érkezik, akkor boldogan elfelejthetjük a kibányászhatatlan gázkészletünket, ismét megnyílhatnak az eddig is fűtött iskolák, és mindenfajta rendszámú autók közlekedhetnek a fővárosi kátyúkban. Csak azt tudnám, mi lesz itt, ha egyszer valóban valami végzetes baj szakad ránk? Ennyi szakértővel…