Holdutazás földi szemmel

Neil Armstrong állítólag hamarabb szerzett pilótaengedélyt, mint jogosítványt egy vacak négykerekű, földi járműre. Azt mondják róla, hogy kétszáznál is több repülő szerkezetet vezetett, majd ő volt az első ember, aki rátette a lábát egy idegen égitestre, a Holdra.

KrónikaA. Fodor György2009. 07. 23. csütörtök2009. 07. 23.
Holdutazás földi szemmel

Nyár van, a politikusok szabadságra mentek, de a nagy televíziós állomások nem feledték el a nagy évfordulót. Negyven éve, hogy 1969. július 20-án leszállt egy amerikai űrhajó a Holdra, és két ember, Neil Armstrong és Edwin Aldrin megtette az első lépéseket a Földet kísérő égitesten. John F. Kennedy amerikai elnök a kongresszus két háza előtt 1961. május 25-én mondott – hogy is fogalmazzunk: nyelvtanilag korántsem tökéletes – beszédében kijelentette: „Úgy hiszem, hogy ennek a nemzetnek el kell köteleznie magát, hogy mielőtt ez az évtized véget ér, el kell érnie a célt, le kell szállítania az embert a Holdon és biztonságosan vissza kell őt hoznia a Földre… Nagyon is valóságos, hogy ez nem lesz egyetlen ember, aki a Holdra megy – ha meghozzuk a végleges döntést, ez az egész nemzet döntése lesz: mindannyiunknak azon kell dolgoznia, hogy odavigyük őt.”

Hiszen egész Amerika összerándult, amikor a Szovjetunió 1957. október 4-én fellőtt egy – mai szemmel nevetséges – apró fémlabdát, a Szputnyikot a világűrbe. A Szputnyik azt jelképezte, hogy megkezdődött a fegyverkezési verseny új korszaka: az interkontinentális rakéták oda juttathatnak el fegyvereket – atombombákat –, ahová csak akarnak. Az Apollo-programok idején összesen 12 amerikai lépett a Holdra és hagyta ott a lábnyomát. Érdemes megjegyezni a nevüket: Neil Armstrong, Edwin Buzz Aldrin, Alan Bean, Eugene Cernan, Charles P. Pete Conrad, Charles Duke, James Irwin, Edgar Mitchell, Harrison H. Schmitt, David R. Scott, Alan B. Shephard jr., John Young. Ők voltak a holdjárók. Mindannyian 1930–1935 között születtek, ma már idős emberek vagy halottak, de egy sem akadt közülük, akit ne érintett volna meg a „tapasztalat”.

Nem igazságos, hogy csak a Holdra szálló emberek nevét jegyeztük fel. Michael Collins vezette azt az űrhajót, amely felvette később Armstrongot és Aldrint. Ők – az igazi csapat – azt sürgették, hogy hagyják békén a Holdat, és a Marsot tekintsék a kutatások középpontjának. Armstrong – aki ritkán szólal meg a nyilvánosság előtt – kijelentette, hogy a holdutazás az egykori Szovjetunió és az Egyesült Államok között békés versengés tárgya volt. Collins szerint – ebben egyetértettek csapattársai – a Hold nem érdemel különösebb vizsgálatot, a Marsra kellene összpontosítani.

A Time hosszú cikket közölt Jeffrey Kluger tollából a „holdjárókról”. Érdemes olvasni, különösen azt a részt, amelyben kiderül, hogy mi a teendő, amikor a sajtó hordája elvonul a korábban reflektorfényben állt hírességektől. Kluger, a Time szerzője azzal fejezte be a cikkét, hogy a csapatmunka a legfontosabb. Senki sem beszél arról, hogyan reagált a másik a vészhelyzetben. A pilótafülkében minden elhangzott szó bizalmas – és a jelenlévők között marad. Kevesek vannak, akik között ez a kötelék létezik. Amikor pedig valaki szóvá tette, hogy Armstrong, az első ember, aki a Holdra tette a lábát, keveset szerepel, akkor a csapat megvédte: Armstrong mindent megtett, amire vállalkozott – de az élete az övé. Neil Armstrong augusztus 5-én lesz 79 éves lesz, és biztosan jól tudja, amit tud.

Ezek is érdekelhetnek