Szépkorúak

Nekem erről személyes tapasztalatom van. Negyven éve ultizom együtt ugyanazzal az öt, hasonló korú férfiúval. Visszaemlékszem: úgy negyven évvel ezelőtt, ha nőtársaság tévedt be a vendéglőnkbe, valamelyikünk felkiáltott: nézd, mennyire ki van térdelve annak a csajnak a pulóvere! Vagy: úristen, micsoda lába van a vörösnek!

Aztán, amikor 30-asok lettünk, két parti között arról folyt a vita, kinek a felesége főz jobban. Én győztem az érvemmel: éhségsztrájkot kezdenétek otthon, ha egyszer megkóstolnátok édesanyám sóletjét.

A ’80-as évek végén középkorúak voltunk. Osztáskor az egyik partnerem kitette gyógyszeres szelencéjét, és rögeszmét cseréltünk arról, ki mit szed a magas vérnyomás ellen. Aki a rántott húsnál nehezebb ételt rendelt, azonnal bekapta az emésztést segítő bogyót.

Eljöttek a ’90-es évek, és mi nyugdíjasként is együtt játszunk. Az egyik partnerem elmondta, hogy a feleségével kint voltak a temetőben, sírhelyet választottak, déli fekvésűt, mert arra sokat süt a nap. A másik játékos hozzátette, hogy őt pedig ne szórják szét, mert az olyan személytelen, és különben is, halála után őt ne nevezze senki Nesz Pityunak!

Miközben kikapcsoltam a tévét, az járt a fejemben, hogy tulajdonképpen hálás vagyok az ördögnek, hogy mostanában nem jár Zugló felé, így nem is tehet ajánlatot, miszerint a lelkem fejében újra 16 éves lehetnék…