Olajkeresők földön, vízen, levegőben

Egységesek a kutatók abban, hogy a Föld olajkészlete nem kifogyhatatlan, ám erősen megoszlanak a vélemények a tekintetben, hogy hány évre elegendőek a tartalékok. A jóslatok 15-től 50-60 évig terjednek, és azért mutatnak ilyen nagy különbségeket, mert egyszerűen nem tudni, mennyi fekete aranyat rejt még a Föld méhe. Az azonban máris bizonyos, hogy a világ olajétvágya mindinkább növekedni fog, így gőzerővel folyik a kutatás is az új lelőhelyek után.
Százötven, kétszáz évvel ezelőtt olajat találni kizárólag a szerencse dolga volt, napjainkban viszont hatalmas iparág épül rá, a kutatás-keresés a legkorszerűbb módszerekkel folyik. Első lépésként nagy vonalakban föltérképezik azt a területet, ahol olajat sejtenek. Műholdon vagy repülőgépen elhelyezett fényképezőgépek és távérzékelő mérőműszerek segítségével adatokat gyűjtenek, és föltérképezik a kiszemelt vidék földrajzi jellegzetességeit. Ezek után részletesebb méréseket végeznek, és adataik alapján szűkítik a kört, illetve pontosítják azt a területrészt, ahol a legvalószínűbb a lelőhely.
A nagy léptékű föltérképezés egyik eszköze a légi radarfelmérés. A repülőgép radarberendezést visz magával, amely rádióhullámokat sugároz a vizsgált területre, és annak visszaverődése alapján következtetni lehet a felszíni alakulatokra, formákra. A mágneses fölmérést szintén repülőről végzik: a gépen elhelyezett magnetométer érzékeli a Föld mágneses mezejében előállt torzulásokat, amelyet a földalatti kőzetek mágnesessége okoz. Mindezekből, valamint a Föld gravitációs terének változásaiból már nagy vonalakban meghatározható a lelőhely.
A kör szűkítésének, illetve a lelőhely pontosításának alapja az úgynevezett szeizmikus fölmérés. Ehhez vagy nagy nyomású levegővel, vagy mechanikus úton, a földet döngető cölöppel keltenek lökéshullámokat. E hullámok áthaladnak a kőzeteken, és az eltérő rétegek határán egy részük visszaverődik. (Ebből már némileg lehet következtetni az egyes rétegek fizikai jellemzőire.) Annak alapján, hogy a visszavert hullámok mennyi idő alatt jutnak a felszínre, kiszámítható, milyen mélységben helyezkednek el az egyes rétegek. A visszaverődő lökéshullámokat a fölre helyezett rezgésmérők vagy az úgynevezett hidrofonok (víz alatti mikrofonok) fogják föl. (Ez utóbbiakat hajó húzza maga után.) Az így kapott adatokat összegezve kijelölik a próbafúrás helyét, amelynek eredménye dönti el végül, hogy helyes volt-e a meghatározás.